Zöld Íjász: A hosszú íj mesterei - A vadászok

Mára egy kis íjászkodás jutott, mégpedig a szakma legjobbjának, a Zöld Íjásznak a képviseletében. Vele már elég régóta nem foglalkoztunk itt a Genzo Comicson, eljött hát az ideje egy újabb történet előkaparásának. Ez pedig nem más, mint a jó sok alcímmel megáldott Zöld Íjász: A hosszú íj mesterei trilógia első darabja, a Vadászok címet viselő szösszenet.

Elsősrban azt mondanám el a füzetről, hogy nem épp a pörgés jellemzi. Az egész egy negyvenoldalas filozofálás a vadászokról, arról, hogy mindkét oldalon állnak vadászok, és mindegyik másra vadászik, és más cél elérésének érdekében. A filozofálgatások persze Oliver Queen szájába lettek adva, aki történetünk idősíkjában már fél lábbal a nyugdíjkorhatárt súrolja, pont ezért töpreng egy csomót. Meg emellett van egy szolid sorozatgyilkossági ügy, aminek felderítésén is ügyködik hősünk, hogy azért mégis valami akció, meg izgalom legyen már, de valahogy úgy éreztem, hogy nagyon nem ezen van itt a hangsúly.

Emellett kapunk egy kis eredettörténetfelfrissítést egy visszaemlékezés formájában. Lassan kijön a könyökünkön már a lakatlan szigeten kikötött pasas sztorija, aki imádott íjászkodni, és amikor visszatért, életét arra tette fel, hogy megtisztítsa a város a bűntől. Itt az oldalon már kétszer is foglalkoztunk az eredetsztorival, volt köztük kevés eltérés, de a lényeg mindig ugyanaz. Szerencsére ez a rész itt hamar le lett rendezve, épp csak addig, hogy elevenítsük fel, mik történtek a szigeten, aztán megy megint a sok dumálás az élet problémáiról meg hasonló dolgokról.

Szerintem ez a sztori simán mehetett volna feleennyi terjedelemben is, így 44 oldalra kicsit elnyújtottnak éreztem. Viszont amúgy nem lenne rossz a sztori, jó ez a sorozatgyilkosos szál is, csak elnyomja a sok mellészövegelés.

Képi világról pár szó. Mike Grell írta és rajzolta is a cuccost, de valahogy egyik sem talált be nálam teljesen. A rajzok annyira nem szuperek, de még csak ront rajtuk a színvilág, ami részemről szintén nem a legjobb, így a füzet grafikája egy közepes szinten mozog, éppen láttam már rosszabbat is, de mérföldekkel jobbat is. Viszont ami érdekes, az a merészség, ami felfedezhető, simán mutatják a kicsit korhatárosabb részeket is, de itt persze nem ilyen hardcore jelenetekre kell gondolni, hanem egy-két szép villantásra, meg vérre itt-ott. Szóval nem kell megijedniük a gyengébb idegzettel rendelkező olvasóknak, nem fognak szívinfarktust kapni.

Azoknak ajánlom ezt a füzetet, akik úgy épp ráérnek, és egy kis nyugisabb hangvételű sztorira vágynak, ahol bár sokminden nem történik, de ha olyan hangulatba kapja el az embert, akkor le tudja kötni. Én most valamilyen szinten ilyen hangulatban vagyok, de azért nem teljesen, lehet most isteníteném itt a füzetet, ha más hangulatban kapott volna el.

Akinek ezek után felkeltettem az érdeklődését, az a NewGenen megtalálja a füzetet a folytatásokkal együtt. Ami pedig azokat illeti, most már tudom, kb mire számíthatok az egésztől, ezért megvárom, hogy megfelelő hangulatba legyek az elolvasásához, addig jegelem a témát.