Egy kis
megszokott csúszással, de itt az új cikk, ami most engesztelésül kicsit
hosszabb és több mindenről szól. Ha emlékeztek, még régen elkezdtem bemutatni a
magyarul megjelent Csodálatos Pókember (Ultimate Spiderman) sorozat
bemutatását, akkor egy cikkben öt számot mutattam be, ami nem sok újdonsággal
szolgált, túl kellett esni rajta. Most ezt a sorozatot folytatom tovább, de
arra gondoltam, egy cikkben több füzetet mutatok be, mégpedig történetenként
elválasztva. Folytatjuk a 06. résztől az ismertetést, és ebben a cikkben
elhaladunk 14-ig, addig pedig történetenként ejtek pár sort a füzetekről. A
továbbiakban tehát a csudálatos paukembör kalandjai ezzel-azzal.
Showing posts with label Ultimate Marvel. Show all posts
Showing posts with label Ultimate Marvel. Show all posts
Wednesday, May 15, 2013
Tuesday, April 30, 2013
Ultimate Comics Iron Man (2012)
A mozikban még dübörög a Marvel Moziverzum második fázisát nyitó Vasember 3, lovagoljuk hát meg ezt a hullámot, és vessünk egy pillantást a piros-arany konzervdoboz képregényes kalandjaira, azon belül is az Ultimate Comics Iron Man minire.
50 év. Ennyi idős lett idén a Vasember karaktere, mellesleg az őt alakító Robert Downey Jr. sincs túl messze ettől a számtól. Vasember először 1963-ban mutatkozott be a képregények oldalain, akkor a Tales of Suspense című sorozatban. Azóta már számtalan sorozaton keresztül ível a története, az eventekben és crossoverekben is felbukkan, bandázik a Bosszú Angyalaival, az Ultimate univerzumban is van szerepe, a Marvel NOW-ban új, saját ongoingot kapott, egyszóval a karrier és a népszerűség töretlen, az emberek szeretik az olyan szuperhősöket, akik nem tökéletesek, megvannak a maguk problémái, "démonai" is, és egy-egy tulajdonságukban meg lehet kapaszkodni, lehet velük azonosulni. Vasembernél nem épp a milliárdos vagy a feltaláló életmód ügyes-bajos dolgaival azonosulunk, de az identitáskeresés, a szeretteink védelme, vagy akár az alkohollal folytatott küzdelem jelen lehet a mi életünkben is, persze nem ilyen látványosan.
Ahogy az összes régi karakternél, úgy Vasembernél is felmerülhet a kérdés bennünk egy friss kiadvány láttán: lehet még újat mondani erről a figuráról? Van még, amit nem meséltek el 50-60 év alatt? Nos, ami a Vasembert, és főleg ezt a négy részes minit illeti, a válasz nem. Én bevallom, hogy nem olvastam mind az 50 év Vasember-termését, de még így sem találtam sok újszerűséget ebben a miniben, igazából az értelmét is csak egy elmélettel tudom alátámasztani. A kiadás 2012/13-as, közeledik a mindenki által várva várt Vasember 3, tudjuk már, hogy Mandarin lesz a főgenya, akkor adjunk már ki egy sztorit, amiben bár kicsit eltérünk Mandarin megszokott karakterétől, de teremtsünk kedvet a filmhez, pontosabban teremtsünk pár dollárt a zsebünkbe, hála az épp ezen karakterekre szomjazó tömegnek. Tegyük fel benne azt a kérdést, ami a film egyik mozgatórugója is, hogy Tony Stark mit ér, és mire képes a páncélja nélkül, és már meg is vagyunk. Nagyjából ez történhetett.
Ami pedig a végeredményt illeti, egy közepes tucattörténet lett négy részben elmesélve. Tony Stark nőfaló playboy bla bla bla, de egy gonosz társaság, aki magát Mandarinnak nevezi, meghackeli a páncélját, és magának akar mindent, amit Tonyra hagyott az apja anno. A szálak persze a múltba vezetnek vissza, kiderül ez-az, de a figyelmünk nincs teljesen lekötve, én is néha vissza kellett olvassak, mert elkalandoztam menet közben, és az nem jó jel.
Van-e pozitívum? Akad. A grafika bár a történethez illően szintén nem túl újszerű vagy eredeti, de legalább szép és látványos, ezt most itt vegyük pozitívumnak. Emellett pár laza egysoros is befigyel Tonytól, de semmi eget rengető, csak a megszokott lazaság. Az akciók azonban izgalmasabbak, egy-egy rész tényleg jól sikerült, de mint már mondtam, semmi nagy cucc.
Ha a filmhez szeretnél magadnak kedvet csinálni, vagy már láttad a filmet, és ennek hatására szeretnél olvasgatni is a témában, akkor szerintem ne ezt a minit vedd elő, akkor már inkább az Extremist, mert abból a film is sokat merített, és az egy jó sztori. Vagy, ha szabad ajánlanom, a könyves blog összeszedte nekünk a 10 legjobb Vasember történetet. Ez a mostani nincs közte, hehe, de az Extremis pl igen. Böngésszétek át ezt is, aztán szintén ezen a blogon ajánlanám a Vasember 50 évéről szóló tartalmas írást, ha pedig ezeket átnyálaztátok, nyomás a moziba megnézni a filmet.
Monday, February 4, 2013
A Különítmény v1
Az idei
év egyik legvárósabb filmje a Marvel szupercsapatának közös bulija,
szerintem ezt a véleményt sokan osztjátok. Az előzetesek nagyon azt
mutatják, hogy a film minden elvárásnak meg fog felelni, nagy esély van
rá, hogy működni fog a dolog, nem lesz esetleg zsúfolt, vagy ilyesmi.
Bár az igazat megvallva, én kíváncsi vagyok, hogy fog beleférni egy
filmbe a tagok összeszedése, a belső széthúzások, a közös akció az
idegenek ellen, az idegenek ki- vagy milétének magyarázata, illetve
Sólyomszem részletesebb ismertetése. Mondjuk ezutóbbihoz elég lenne egy
pár perces a flashback, a többit majd meglátjuk. Na de nem filmekről
akarok én is beszélni, hanem a képregényről, amin nagyrészt az Avengers
film alapulni fog a jelek szerint. Igen, ez a Marvel Ultimate
univerzumának bosszúangyalcsapata, az Ultimates, magyarul Különítmény.
Honnan
lehet tudni, hogy a filmek inkább az Ultimate univerzumot veszik alapul a
616-os helyett? Egyszerű a dolog, csak fel kell lapozni a képregényt.
Fekete Nick Fury aki összehív egy szupercsapatot, hogy együtt megmentsék
a világot. Ez most tulajdonképpen az Ultimates v1, és az Avengers film
sztorija is egy mondatban. És a karakterek az ultimate képregényben
sokkal realisztikusabb kinézetet kapnak, értsétek úgy, hogy ezek a ruhák
komolyabban vehetők filmben, mint a klasszikus verziók, amik azért a
képregényben jól működnek, de valljuk meg az őszintét, Sólyomszem lila
szerkója azzal a fejfedővel sokkal gagyibban nézne ki, mint ahogy az
Ultimate univerzumban, és a filmben fog. Szóval én mindenképp jó
döntésnek tartom, hogy ebből az univerzumból merítenek több ihletet az
alkotók.
A
történetet egy mondatban már elmondtam, de azért kicsit bővebben is
kifejtem, mert én már csak ilyen vagyok, meg ez így szokás errefelé.
Szóval, a 13 részes sztori elején sok minden nem történik, Fury
toborozza a hősöket, megtalálják a második világháborúban meghaltnak
hitt Amerika Kapitányt jégbe fagyva és egy napot sem öregedve, ilyesmik.
Azután jön az első küldetés, ami a csapat előtt áll, és ami sokáig úgy
volt, hogy az Avengers film alapötletét is szolgáltatja, de aztán
megváltozott a dolog. A feladat az lenne, hogy a frissen alakult csapat
fékezze meg az elszabadult Hulkot. Ez még ennyi szuperhősnek sem könnyű
feladat, majd meglátjátok. És ez még csak az első 5 füzet, azután jön
csak az igazi haddelhadd, ugyanis egy földönkívüli faj elleni küzdelem
is kinéz a szupercsapatnak. Ismerős a cucc? Segítek, ilyesmi lenne a
film alapötlete.
Ezeken a
küldetéses dolgokon kívül kapunk egy pár másik szálat is, amiben a
csapaton belül jelen lévő kisebb-nagyobb (de inkább nagyobb) problémákat
figyelhetjük, főleg a Pym házaspár között. Óriás és Darázs igen
komolyan összevesznek, bármelyik szappanopera megirigyelné kettejük
párharcát a lakásban, aminek aztán következményei lesznek a csapat
életében is persze.
Ennél
azonban többet már nem árulnék el, maradt még bőven meglepetés
számotokra, olvassátok el ezt a 13 részt, mert megéri. Vagyis, ha
magyarul szeretnétek olvasni, akkor a Newgenen megtehetitek, de csak a
hatodik résztől. Viszont semmit nem veszítetek az első 5 füzet
kihagyásával, hiszen ott még nem sok minden történik a toborzáson, és
Hulk megállításán kívül, ráadásul ezeket az eseményeket a hatodik szám
elején összefoglalják.
Ami
nagyon tetszett amúgy a sorozatban, az a sok valós személy említése és
megjelenése, ami kicsit segített reálisabbá tenni az egészet. És külön
poén, hogy egy jelenetben a hősök azon dumcsiznak, hogy ha lenne film
róluk, akkor kit ki játszana. Ott jókat nevettem, szerintem ti is
fogtok. Ja, és Vasember beszólásai néha beteszik az ajtót itt is, szóval
nincs hiba.
Ha nem
lenne teljesen világos, felsorolom, hogy kikből áll a Különítmény
csapat: Amerika Kapitány, Vasember, Thor, Nick Fury, Sólyomszem, Fekete
Özvegy, Hulk, valamint Óriás és Darázs, akiket hála az égnek kihagytak a
filmekből, én nem igazán kedvelem őket, és akkor várom a köveket magam
felé. Akik pedig itt nincsenek jelen, de a filmekben már tiszteletüket
teszik, azok Coulson ügynök és Maria Hill, mindketten a SHIELD részéről.
Szóval a film nagyon jó nyári szórakozásnak ígérkezik, a várakozást
pedig megkönnyíthetjük, ha Avengers-szomjunkat ezzel a képregénnel
oltjuk akár. Jó olvasást hozzá, ha még nem volt meg. Ha pedig igen, itt
az idő újra előkapni, hiszen nincs már olyan messze az a május 4
(illetve bizonyos helyeken április 26), addig nem árt kicsit átismételni
a dolgokat.
Ultimate Spider-Man 01-05 (2000-2001)
Ezen a
hideg, de azért szép vasárnapon egy csodálatos újvilági (na ez kinek
jött át?) történetet mutatok be. Mondjuk annyira nem csodálatos
egyelőre, inkább amolyan bevezetőnek mondanám, de bemutatom már csak
azért is, hogy kezdjük az elején a dolgot. Szóval a 2000-es évek elején
Magyarországon is megjelent képregénysorozat első öt száma lesz ma
terítéken, magyarul a Csodálatos Pókember, angolul Ultimate Spider-Man.
Valahol
azt olvastam, hogy az idén bemutatásra kerülő film, ami az Amazing
Spider-Man címet viseli, nem az azonos című képregénysorozatra, hanem
erre, az Ultimate-re fog bazírozni. Ezért gondoltam belenézek már,
ráadásul így is régi pótolnivalóm ez a sorozat, az új film trailere
pedig elég lökést adott az olvasásra. Először azt terveztem, hogy csak
az első számot mutatom be ma, de aztán rájöttem, miután tovább olvastam,
hogy még az első ötben sem történik semmi olyan, ami hú de nagy
újdonság lenne, de azért írok róla itt, legyen ez egy bevezető cikk, a
folytatásban ugyanis, ahol abbahagytam most az olvasást, talán
felpörögnek a szálak, és bár még így is tudni fogom a történetet előre
egy darabig, azért hátha mutat valami újat is a cucc.
Ami még
szebb a dologban, hogy ez semmi hasonlóságot nem mutat az új film
történetéről kiszivárgott infókkal, viszont annál többet a 2002-es,
Tobey Macguire-es első résszel, sőt, mondanám, hogy 90%-ban ugyanaz a
sztori, eddig csak pár apró részlet tér el, ami viszont nem lényeges.
Szóval, aki azt látta, az képben van ezzel a képregénnyel is. Aki pedig
nem, annak egy rövid ismertető álljon itt.
Szóval
itt az első öt számban kb arra megy el az oldalszám, hogy jól
megismerjük a szereplőket. Peter Parker, MJ az ügyeletes lányszereplő,
May néni, Ben bácsi, Osbornék, Flash Thompson, JJJ, kész.
Aztán
jön a sztori, ami már annak is jön a könyökén, aki csak éppen tudja, ki
az a Pókember. Igen, a pókcsípős mese, amikor a suli lúzere hirtelen
szuperképességekre tesz szert, megveri a suli bikáját, pankrációzgat,
mert az buli, aztán elkapja a fickót, aki megölte Ben bácsit, akivel
utoljára veszekedve váltak el, hogy legyen egy plusz lelki teher
Peteren. Eközben Norman Osborn magán is kipróbálja a szérumot, ami
Peterből ilyen szupermitugrászt faragott, és várhatóan hamarosan
felbukkan a Zöld Manó. Azért várhatóan, mert a képregényben eddig ez
történt, amit elmeséltem, szóval semmi érdekes és újnak számító dolog.
Ráadásul a film ezt a sztorit dolgozza fel, és ott ugye be is fejezik,
szóval aki azt látta, már előrébb van, mint itt az első öt szám. Sőt,
amennyire haladnak itt a dolgok, úgy 20 számig mindenki képbe van a
dologgal, aki látta a filmet. Aki pedig nem, és mondjuk nemigazán van
tisztában a Pókember univerzummal, még annyira sem mint én, aki csak az
alapok alapját ismerem, annak izgalmas és érdekes olvasmányt jelenthet
ennek a sorozatnak az eleje is.
Az
Ultimate univerzumra jellemző egy egyedi stílus mind grafika és
történetek terén is, amit sokan szeretnek, és vannak akik nagyon nem,
így nem értik azokat az embereket, akik ezt szeretik. Pedig nem rosszak
ezek (jó, kivétel van) általában, könnyen emészthető, szórakoztató
képregények, egész jó rajzokkal és pompás színekkel, ami növeli a
vizuális élményt olvasás közben, bizony.
Én mindenképp olvasom tovább a sorozatot, és lehet ilyen csokrokban
mutatom be a füzeteket a továbbiakban is, mert egy füzetben nem sok
dolog történik. Aztán csak elérünk oda, hogy olyasmit kapunk, amit már
nem láttunk filmen. Addig is marad az ismétlés.
Sunday, February 3, 2013
Újvilág F4 #19-20: Agytröszt -írta: Benya11-
Az
Újvilág F4 (Ultimate F4) tipikusan az a sorozat, ami a füzetszámozás
növekedésével folyamatosan egyre jobb lesz. A Panini kiadó jóvoltából
magyarul is megjelent első 2 történet, a "Fantasztikus" és a "Fátum" a
későbbi sztorikhoz képest érezhetően lassabb hangvételű. A 3.
történetben sem érezhető még a lendület, az utána következő 2 részes
sztori viszont már egészen más irányt vesz.
Az "Agytröszt" sztorija és rajzai is jóval elrugaszkodottabbak az előzőekhez képest. Mintha az új alkotók, név szerint Mike Carey író és Jae Lee
rajzoló, teljesen szabad kezet kaptak volna. Az ellenség a maga
bizarrságával, és brutalitásával talán még Fátum dokival szemben is
felveszi a kesztyűt, pedig ez a karakter korántsem szuperbűnöző, vagy
ilyesmi. Az alaphelyzet az, hogy Reed egy kislány helyett került be anno
a Baxter-toronyba, mivel Dr. Storm is megállapítja, hogy a lány
mentálisan sérült és segítségre van szüksége. Ám a szülei ezt nem veszik
figyelembe, nem foglalkoznak túlzottan a gyerekükkel. Olyannyira, hogy
mindezen események után a saját fiútestvérét is megöli, hogy így
fejleszthesse a saját agyi kapacitását azáltal, hogy a testvéréét magába
ülteti, arra hivatkozva, hogy "Te úgysem használod a te agyad." Beteg
egy gondolat, az biztos.
Hőseink,
azaz Reed, Sue, Johnny és Ben még vissza se értek az előző
kalandjukból, máris az várja őket, hogy valaki betört a Baxter-toronyba,
és túszul ejtette az ott dolgozókat, köztük Dr. Storm-ot is. Ezután
elindul a hajsza, de ízelítőnek legyen elég annyi, hogy hőseink csúnyán
pofára esnek a lánnyal szemben. Ha érdekelnek a továbbiak, irány a Viharsziget!
Ezután a sztori után pedig már csak jobbak jönnek, arról mindenkit biztosítok.
Újvilág X-Men: Mágus
Amondin
szólt, hogy ma nem tud írni, ezért most én jelentkezek nektek, ő pedig
kedden rukkol elő valamivel. Szóval a mai napon a mutánsokról lesz szó,
pontosabban a legnépszerűbb csapatról, az X-Menről. A történet az Újvilág (Ultimate) vonalból származik, a címe pedig Mágus.
Az
Ultimate-szál igencsak megosztja a képregényolvasók táborát, igaz ami
igaz, egy-két részletben különböznek a fővonaltól, és ezen történetbeli
változtatások nem mindenki nézi jó szemmel. Olyasmire gondolok például,
hogy Karfogat ha jól emlékszem beállították Wolverine apjának vagy
fiának vagy kijének már. Szóval előfordulnak elég szép badarságok a
történetekben néha, de ezektől ha eltekintünk, akkor nagyon élvezhető
sztorikat kapunk, mint amilyen a most szóban forgó háromrészes mini.
Ebben a
történetben egy új X-man van a középpontban, akit Mágusnak hívnak,
innen ered a történet címe is. A szóban forgó mutáns a legfrissebb tagja
a X-Mennek, igen hamar befogadták őt az oszlopos tagok maguk közé.
Olyannyira, hogy máris magukkal viszik egy közös kalandra, vagy
küldetésre, ha úgy tetszik. A harc eseményeit nézve azt látjuk, hogy
Mágus nagyon jól beilleszkedett a közösségbe, méltó tagja a csapatnak,
jól összedolgozik társaival. Látszólag tehát semmi gond.
A mádik
történetszálból azonban kiderül, hogy ez mégsincs így. Még előljáróban
annyit, hogy Mágus úgy került X professzorhoz, hogy miután véletlenül
megölte szüleit, Nick Fury a legjobbnak látta, ha a profra bízza a fiút.
Miközben a csapat odavan a küldetésen Mágussal együtt, A professzort
felkeresi Fury mondván, hogy valami nem stimmel, ugyanis megtalálta
Mágus szüleit. Bizony, nagyon is életben vannak. És itt kezdődik a
gyanakvások sorozata. Kicsoda valójában Mágus? Miért hitte mindenki,
hogy megölte a szüleit? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel
bennünk és a professzorban, valami Furyban is egyszerre. A válaszokat is
megkapjuk természetesen, kiderül hogy Mágus képes manipulálni az
emberek-és más mutánsok- gondolatait, így hitette el mindenkivel, hogy
megölte a szüleit és egyedül van, így vette rá Furyt, hogy vigye el
Xavierhez, és így befolyásolta a mutánsokat, hogy egyből vegyék be a
főcsapatba. Erről a dologról az X-Menek is tudomást szereznek, és
elindul a harc köztük és Mágus között, ami korántsem olyan egyszerű,
mivel a fiú képes behatolni az elmékbe, így mindenki úgy táncol ahogy ő
fütyül. Vajon van-e kiút az X-Meneknek, és ha igen, akkor mi vagy ki az?
Erre is fény derül a történetben, de ezt már nem lövöm el, tessék csak
elolvasni.
A képi
világ milyenségét már megszokhatták az Ultimate-univerzum olvasói és
kedvelői. Továbbra is színpompás képek, és egész jó rajzok jellemzik a
sorozatot. Szemléltető lehet a fenti kép, ami az egyik füzet egyik
duplaoldala kicsit megvágva és ellátva a felirattal valamint a GC
logóval.
A történetet a mostanában itt mostanában nem sokat szerepelő Tapion Sama Ultimate Comics
oldalon találjátok meg. Ezzel a cikkel is pótoltam, hogy mostanában
méltatlenul nem volt róluk itt szó, pedig olyan jó sztorikat találhattok
ott, mint például ez is. Menjetek is, olvassátok el a Mágus minit,
megéri, jó kis kikapcsolódás, csakúgy mint az Ultimate történetek
nagyrésze.
Saturday, February 2, 2013
Újvilág X-Men: Éjjeli randi
Tapion Samáék most ünneplik az első szülinapjukat,
ennek tiszteletére egy olyan képregényről írok, ami náluk található, és
a történet befejező része épp az ünnepi frissítés keretein belül került
ki. Az Újvilág X-Men Éjjeli randi című történetről van szó, amely füzetszám szerint a 66-68as füzeteket átölelő sztori.
A
címből egy könnyed sztorira számítunk, ami talán még unalmas is, hiszen
megnézünk két X-Ment, amint épp randiznak és turbékolnak egyet. Azonban
korántsem erről van szó. A mutánsok kivesznek egy szabadnapot, amit
páronként használnak ki, hiszen ez a nap a randizások és a baráti
összejövetelek napja. Rozsomák Ciklonnal, Jean Küklopszal, Kitty
Pókemberrel (igen, Pókemberrel) megy randizni, és még X Professzor is
kimozdul kicsit, egy úgynevezett "üzleti megbeszélésre" egy csinos
nővel. Tehát a mutánsok kivétel nélkül építgetik a kis párkapcsolatukat,
kivéve Árnyékot és Kolosszust, akik ketten haverkodnak egyet ezen az
éjszakán. Mivel Kolosszus rendelkezik pár ferdébb hajlammal, ezért
Árnyék félve tölti az éjszakát barátja társaságában, de nincs mitől
féljen, Kolosszus megnyugtatja, hogy nem akar több lenni sima havernál.
De a többi randi is érdekesen alakul. A professzor tudomást szerez egy
eddig ismeretlen vallásről, ami egy bizonyos Főnix nevű istenséget imád,
Jean kishíján szakít Küklopszal, de aztán minden megváltozik, Vadóc és
Bobby igencsak összejönnek, de a legérdekesebb dolog talán Rozsomák és Ciklon randiján történik.
Feltűnik ugyanis egy régi ismerős, és valami megdöbbentő hírt közöl a
két mutánssal. Hogy ki az, és mit mond, az maradjon titok, de higgyjétek
el, megéri elolvasni, én meglepődtem nem kicsit, hiszen eddig én
máshogy tudtam a dolgokat, mint ahogy azt itt leírják. De persze ez az
Ultimate univerzum, itt már történhettek változások a történetben, én a
klasszikusokból kiindulva lepődtem meg, és szerintem ti is megfogtok.
A
rajzok szokás szeint nagyon jók, a színvilág pazar, és a több szálon
futó történet is szórakoztató, és mint mondtam, elég meglepő egy-két
helyen.
Ajánlom ezt a képregényt mindenkinek, aki szeretne egy szórakoztató történettel időt elütni, nézzetek be Tapion Samához, ott megtaláljátok teljes egészében.
Csodálatos Pókember: Ilyen nincs - írta: Amondin -
Genzo:
Amondin
ma egy olyan képregénnyel kedveskedik nektek, ami valamiben különbözik
az eddig bemutatott képregények nagy részétől. Hogy miben, azt elmondja
nektek ő maga.
Amondin:
Nos,
most a szokástól eltérően egy olyan képregényt mutatok be nektek, amit
már egyszer kiadtak Magyarországon még 2007 Júliusában.
A történet, amit most be akarok mutatni nektek az Amerikai kiadás szerint: Ultimate Spider-Man 66-67, Magyar kiadás szerint meg Csodálatos Pókember 51.
Azért van egy kicsit máshogy a számozás, mert Magyarországon a Semic 2007-ben úgy adta ki a Pókember füzeteket, hogy egy füzetbe három füzetet raktak. Szerintem nagyon jó volt úgy, azóta visszvették ezt kettő füzetre, de szerintem még így is jó.
Na, de hogy a lényegre térjek ez egy könnyed vicces történet. Ez közvetlenül azután játszódik, hogy Peter-t egy igen nagy katasztrófa érte, ennél fogva nem igazán van humoros kedvében.
Ennek a történetnek két főszereplője van: Pókember, és Rozsomák. Mind ismerjük őket, és tudjuk, hogy sok dologban nem értenek egyet. És most képzeljük el, hogy egy gyönyörű tavaszi reggelen hirtelen egymás testében ébrednek fel. Nos gondolom, nem kell mondanom, hogy mennyire meglepődtek mindketten, főleg Peter, aki az otthona ágya helyett, egy koszos szállodában ébred fel, egy mutáns testében. Na igen nem az a dolog, amire világéletében áhítozott.
Mint tudjuk Rozsomáknak öngyógyító ereje van, és Peter ennek megfelelően „vigyáz” Rozsomák testére. Tényleg vigyázott rá, végül is csak meglepettségében átvágta a jobb karján lévő karmokkal a bal karját, véletlenül levágta az egyik ujját, kapott egy golyót a fejébe, ja és egy autót az arcába.
Rozsomáknak sem volt rózsásabb a helyzete, ugyanis bizonyos okok miatt végig kellett ülnie egy teljes 45 perces órát Peter gimnáziumában. Szerintem ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Mindenki el tudja képzelni, hogy Rozsomák mennyire élvezte az órát.
Na de lényeg a lényeg a végére megoldódik a helyzet, és visszakapják a saját testüket, de hogy ezt hogyan csinálják az legyen mindenkinek meglepetés.
Mit említettem ez egy humoros történet, így ezt úgy is kell kezelni. Nem történik benne semmi világmegváltó dolog, gonosz is csak egy tűnik fel, akit nem valami nehéz legyőzni, de szerintem nagyon szórakoztató. Nagyon jókat nevetni a két főszereplő párbeszédein. (főleg akkor miközben egy gonosz áll előttük, és ők elkezdik egymást kioktatni)
A történet, amit most be akarok mutatni nektek az Amerikai kiadás szerint: Ultimate Spider-Man 66-67, Magyar kiadás szerint meg Csodálatos Pókember 51.
Azért van egy kicsit máshogy a számozás, mert Magyarországon a Semic 2007-ben úgy adta ki a Pókember füzeteket, hogy egy füzetbe három füzetet raktak. Szerintem nagyon jó volt úgy, azóta visszvették ezt kettő füzetre, de szerintem még így is jó.
Na, de hogy a lényegre térjek ez egy könnyed vicces történet. Ez közvetlenül azután játszódik, hogy Peter-t egy igen nagy katasztrófa érte, ennél fogva nem igazán van humoros kedvében.
Ennek a történetnek két főszereplője van: Pókember, és Rozsomák. Mind ismerjük őket, és tudjuk, hogy sok dologban nem értenek egyet. És most képzeljük el, hogy egy gyönyörű tavaszi reggelen hirtelen egymás testében ébrednek fel. Nos gondolom, nem kell mondanom, hogy mennyire meglepődtek mindketten, főleg Peter, aki az otthona ágya helyett, egy koszos szállodában ébred fel, egy mutáns testében. Na igen nem az a dolog, amire világéletében áhítozott.
Mint tudjuk Rozsomáknak öngyógyító ereje van, és Peter ennek megfelelően „vigyáz” Rozsomák testére. Tényleg vigyázott rá, végül is csak meglepettségében átvágta a jobb karján lévő karmokkal a bal karját, véletlenül levágta az egyik ujját, kapott egy golyót a fejébe, ja és egy autót az arcába.
Rozsomáknak sem volt rózsásabb a helyzete, ugyanis bizonyos okok miatt végig kellett ülnie egy teljes 45 perces órát Peter gimnáziumában. Szerintem ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Mindenki el tudja képzelni, hogy Rozsomák mennyire élvezte az órát.
Na de lényeg a lényeg a végére megoldódik a helyzet, és visszakapják a saját testüket, de hogy ezt hogyan csinálják az legyen mindenkinek meglepetés.
Mit említettem ez egy humoros történet, így ezt úgy is kell kezelni. Nem történik benne semmi világmegváltó dolog, gonosz is csak egy tűnik fel, akit nem valami nehéz legyőzni, de szerintem nagyon szórakoztató. Nagyon jókat nevetni a két főszereplő párbeszédein. (főleg akkor miközben egy gonosz áll előttük, és ők elkezdik egymást kioktatni)
A rajzokat Mark Bagley csinálta, aki szerintem az egyik legjobb rajzoló a világon. Szóval igen élethűek a rajzok.
Mint említetem ezt a képregényt Magyarországon kiadták, ennél fogva egy honosító oldalon sincsen fönt. Azt, hogy még valamelyik újságárusnál meg lehet-e találni azt nem tudom, de szerintem biztosan meg lehet még rendelni a Semic kiadótól. Vagy megkereshetitek, és letölthetitek angolul. A nyelvezete nem olyan vészes. Én csak a magyar változatot ismerem, és abból kiindulva nem lehet olyan nehéz a nyelvezete. Meg szerintem Peter, és Logan párbeszédeinek a fele adja magát.
És akkor visszaadom a szót az oldal tulajdonosának.
Genzo:
Got
it. Köszönöm Amondinnak a cikket. Annyira felkeltette az érdeklődésem
amit írt, hogy elolvastam jobbhíján az angol verziót és nagyon tetszett,
én is csak ajánlani tudom.
Újvilág X-Men: Viharfelhők
A mai
frissítésem egy kicsit későn érkezik, de legalább itt van. Régen nem
foglalkoztam már kedvenc mutánsaimmal ígyhát eljött az ideje egy újabb
X-Men képregény bemutatásának. A mai történet nem más, mint az Újvilág X-Men 46-49 köteteit átfogó Viharfelhők.
Ez a történet természetesen a Síró Farkas előtt játszódik,
hiszen az az 50. számtól kezdődött, tehát ez a közvetlenül előtte levő
sztori. De mielőtt felém dobáljátok azokat a köveket, elmondom, hogy
nincs nagy jelentősége annak, hogy nem sorrendben mutatom be őket, én is
így olvastam el, és simán megértettem mindkettőt, lévén, hogy különálló
történetek.
Ebben a
történetben azután vagyunk, hogy Hanket, vagy mutánsnevén Bestiát
megölték, és a mutánsok próbálják feldolgozni a veszteséget. Az, hogy
miképp ölték meg Hanket, minden bizonnyal kiderül az előző történetből,
az viszont nincs fent Tapion Samánál. De ez csak egy kis
mellékinformáció, hogy Hank halott, mert ebből a tényből indul ki a
történet egyik szála. Ciklon (vagy Vihar) ugyanis Bestia szeretője volt,
és nagyon nehezen dolgozza fel szerelme hiányát. Ebből adódik az egyik
történetszál, amelyben Ciklon megváltozását kísérhetjük figyelemmel. De
ez csak amolyan mellékszál, a fő cselekményvonal az, hogy egy titokzatos idegen sorra gyilkolássza a fiatal mutánsokat,
már négy áldozatot tudhat magáénak. A mutánsiskola tagjai elkezdenek
nyomozni ezután a titokzatos gyilkos után, a dolguk azonban nem olyan
könnyű, hiszen az illető rafináltabb mint azt gondolnák, nem csupán egy
pisztolyos férfiről van szó. Azt pedig, hogy ki a gyilkos, és mit akar
elérni a gyilkolással, ez mind kiderül a történetből.
Engem szinte elvarázsolnak ezek az Ultimate történetek,
hiszen nagyszerű grafika párosul szórakoztató cselekménnyel, és
akcióból illetve humorból sincs hiány. Vagyis minden benne van ami egy
jó képregényhez kell.
Ebben a képregényben is feltűnnek kedvenc mutánsaink: Ciklon, Küklopsz, Vadóc, Árnyék, Kitty Pryde, Kolosszus, X Prof és persze mindenki kedvence, Rozsomák.
Ajánlom
mindenkinek ezt a képregényt, aki szeretne egy jót szórakozni, illetve
azoknak, akik szeretik a mutánsok történeteit, tényleg egy nagyon jó
darabbal van dolgunk. Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény
iránt, ha igen, akkor nyomás Tapion-Sama Ultimate képregényekre szakosodott oldalára, ott el lehet olvasni a teljes történetet. További szép estét, és jól olvasgatást, sziasztok.
Monday, January 21, 2013
Újvilág Fantasztikus Négyes: Thor elnök úr
Miután Amondin bemutatott nektek egy humoros F4 sztorit, a Heccet, én is egy Fantasztikus Négyes történettel jelentkezek, de egy kicsit más világból. Ugyanis a mai képregény az Újvilág F4 27-29 száma lesz. Ez egy háromrészes történet, amely a Thor elnök úr
címet kapta. A címet ugyan nem tartom a legjobb választásnak(az
eredetit sem), de ezt mindjárt kifejtem. Most viszont lássuk a
történetet.
Szóval,
azt gondolom már ismerjük, hogy hogyan lett négy átlagos emberből a
Fantasztikus Négyes, de azért egy pár szóban elmondom. Egy kísérlet
közben baleset érte a négy tudóst, akik ezek után szuperképességekkel
lettek feruházva. Reed Richards nyúlékony lett, Sue Storm láthatatlanná
tud válni, Ben Grimm sziklaember lett, míg Johnny Storm lett a Fáklya.
Mindenki élvezi ezt a szuperhőslétet, kivéve Bent, akin ugye a
legnagyobb változások lettek, hiszen az egész teste kőből van. Reed
megsajnálja barátját, és elhatározzák, hogy visszamennek az időben, hogy
megakadályozzák a baleset bekövetkezését, ezzel vállalva, hogy a
Fantasztikus Négyes megszűnik létezni. Azonban a világ ahova csöppennek,
nem épp a baleset előtti világ. Az új világban mindenki szuperhős, hála
a Skrullok által kifejlesztett gyógyszernek. Mindenki
szuperképességekkel rendelkezik, kivéve Bent. Ja, és Thor az Amerikai
Egyesült Államok elnöke, míg Reed az alelnök. Egyszóval nem egy
mindennapi világba csöppentek hőseink. És, hogy miként zárul a történet,
mit keresnek a Skrullok a Földön, miért fejlesztették ki ezt a
gyógyszert, ez mind kiderül ebben a három füzetben.
A
rajzok egyszerűen káprázatosak szerintem, ezért is szeretem nagyon az
Ultimate képregényeket. Sue Stormot annyira eltalálták, hogy majdnem
jobb nő lett, mint Jessica Alba, aki ugye a filmekben keltette életre a
láthatatlan lányt.
Az
előbb már szóba hoztam a Skrullokat, de nem tisztáztuk, kik is ők,
szerintem nem mindenki ismeri őket. A Skrullok földönkívüli lények, a
világpusztítás a hobbijuk, zöldek, és hegyes fülük van. A képen is
látható belőlük pár, ami a cikk felett van.
És
akkor a cím. Nem hiszem, hogy a Thor elnök úr (vagy President Thor)
lenne a legjobb cím a történetnek, hiszen itt nem azon van a hangsúly,
hogy Thor az elnök, hanem a Skrullokon és az új világon, ahol mindenki
hős, kivéve Bent. Thor elnöksége nem olyan fontos, de nem baj, nem a cím
határozza meg, hogy egy képregény jó vagy sem.
Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény iránt. Ha igen, akkor nyomás Tapion-Sama képregényes oldala,
ott megtaláljátok. További szép napot nektek, sziasztok.
Sunday, January 20, 2013
Újvilág X-Men: Síró Farkas
Egy négyrészes történettel állunk itt szemben, mégpedig az Ultimate univerzumból. A történet a Síró Farkas címet kapta, és az Ultimate X-men 50-53 füzeteit tölti ki.
A
sztori azzal indul, hogy a mutánsok egy vidámparkban ütik el felesleges
szabadidejüket. Azonban egy váratlan vendég megzavarja az önfeledt
szórakozásukat, és ez nem más, mint Gambit. Hamar megtudjuk azt
is, mi céllal támadta meg a mutánsokat: el akarja rabolni Vadócot, és ez
sikerül is neki. Természetesen a mutánsok ezt nem hagyják annyiban,
Rozsomák és Ciklon útnak indulnak, hogy visszaszerezzék Vadócot, illetve
elbánjanak Gambittal. Eközben az is kiderül, hogy Gambit miért épp
Vadócot rabolta el, ki bérelte fel erre, és mi a céljuk a lánnyal, de ez
maradjon meglepetés előttetek, ha elolvassátok a képregényt, választ
kaptok ezekre a lényeges kérdésekre.
A
történet nagyon jól meg lett íva, egy percig sem untam meg az olvasást.
Volt már olyan, hogy egy képregényt nem fejeztem be, egyszerűen nem
kötött le. Na, ez nem ilyen, ez teljesen magával ragadott, tényleg
szuper kis történet. A rajzokra sem lehet egy rossz szavam sem,
egyszerűen káprázatosak, lévén, hogy nem túl régi képregényről van itt
szó. Ebből a négy füzetből nem hiányozhat a parádés akció, illetve a jól
eltalált poénok sem. Mind a kettő nagyrészt Rozsomáknak
köszönhető, aki csípős beszólásaival és vakmerőségével ismét nagyot
alkot. De nem hunyhatunk szemet Gambit karaktere fölött sem, méltó
ellenfele az adamantiumcsontvázas hősnek. A női fronton is találunk pár
említésre méltó karaktert. Mindjárt ott van Vadóc, aki körül forog ez az egész történet, vagy Kitty Pryde,
aki az egyik kedvenc női X-menem (és erre rátesz az is, hogy a harmadik
filmben a szerintem nagyon szép Ellen Page játszotta Kittyt). Valamint
Ciklon, aki most Rozsomákkal tart a nyomozásban. Ő a filmekben Halle
Berrynek álcázza magát, csak megemlítem.
Azt
hiszem, hogy Tapion-Sama oldalán mindegyik Ultimate X-Ment el fogom
olvasni, egyszerűen annyira kedvet kaptam rá ezután a történet után.
Valami nagyon magával ragadott ebben a képregényben, szerintem a többi
sem lehet rosszabb. Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény
iránt, én most megyek és letöltök még pár füzetet a Tapion-Sama Ultimate Comicsról. Jó olvasgatást, kellemes hetet, és nyugodalmas jó éjszakát, sziasztok.
Újvilág Rémálom -írta: Amondin-
Genzo:
Sziasztok.
Ma ismét Amondin fog nektek bemutatni egy képregényt, máris engedem
szóhoz jutni, csak annyit jegyzek meg, hogy örülök, hogy találtam lelkes
jelentkezőt cikkírásra, várom mások jelentkezését is. De most Amondiné a
szó.
Amondin:
Ezúttal egy Ultimate képregényről fogok írni, az Újvilág Rémálomról.
Nekem személyes kedvencem ez az öt részes mini, hogy miért, azt majd mindjárt leírom.
Nekem személyes kedvencem ez az öt részes mini, hogy miért, azt majd mindjárt leírom.
Ez a mini 5 részes, de van folytatása, viszont mind ez, mind a folytatása megtalálható a Newgen-en, ugyanis ez honosítva van. Szóval, aki nem akarja angolul elolvasni, annak ajánlom a Newgen-t, ahol megtalálja magyarul is.
És akkor jöjjön egy kis összefoglaló a történetről:
És akkor jöjjön egy kis összefoglaló a történetről:
A
történet 1904-ben kezdődik Oroszországban a Tunguskában, ahol valami
lezuhan az égből, és mindent elpusztít 10-20, vagy több km-es körzetben.
Erre az „aszteroidára” a szovjetek 25 évvel később találnak rá, és a
saját céljaikra használják fel.
A történet aztán 2004-ben folytatódik, ahol minden rendben van, egészen addig, míg a világ összes TV csatornája el nem kezdi ugyanazt sugározni. Mégpedig egy idegen faj halálát.
Miután minden csatornán ez ment, mindenki látta, és ez félelmet, pánikot, és nem utolsó sorban öngyilkosságot von maga után.
Nick Fury, és a S.H.I.E.L.D meghatározza az adás forrását,(ami már három napja tart) és, hogy kikapcsolja, elindul Amerika Kapitánnyal, Fekete Özveggyel, és Sólyommal, az adás forrásának helyszínére: Tunguskába.
Viszont nem Fury volt az egyetlen, aki elindult Tunguskába. Charles Xavier is tudomást szerez a jelenségről, igaz ő úgy, hogy álmában (jobban mondva az elméjében) jelenik meg az idegen faj halálának eseményei, így azt gondolja, hogy egy telepátiával rendelkező mutáns kér tőle segítséget. Így Rozsomák, Kolosszus, és Jean Grey is elindul Tunguskára, hogy megtalálják a mutánst, aki segítséget kér tőlük.
A két csapat külön úton érkezik meg Tunguskába, ahol egy elhagyatott titkos szovjet kutatóállomást találnak. Mondanom sem kell, hogy az esetek 90%-ban az elhagyatott kutatóállomás egyáltalán nem elhagyatott. Ebben az állomásban is élnek (ha lehet azt életnek nevezni) még valakik, (vagy inkább valamik) akiknek egyáltalán nem tetszik, hogy idegenek léptek be a bázisra.
És itt felvetődhet sokatokban a kérdés, hogy: Mi köze van egy égből lezuhant „aszteroidának”, egy idegen faj kihalásának eseményeinek, egy segélykérő mutánsnak, és egy „elhagyatott” szovjet kutatóállomásnak egymáshoz. Nos ha elolvassátok, akkor megtudjátok.
A történet aztán 2004-ben folytatódik, ahol minden rendben van, egészen addig, míg a világ összes TV csatornája el nem kezdi ugyanazt sugározni. Mégpedig egy idegen faj halálát.
Miután minden csatornán ez ment, mindenki látta, és ez félelmet, pánikot, és nem utolsó sorban öngyilkosságot von maga után.
Nick Fury, és a S.H.I.E.L.D meghatározza az adás forrását,(ami már három napja tart) és, hogy kikapcsolja, elindul Amerika Kapitánnyal, Fekete Özveggyel, és Sólyommal, az adás forrásának helyszínére: Tunguskába.
Viszont nem Fury volt az egyetlen, aki elindult Tunguskába. Charles Xavier is tudomást szerez a jelenségről, igaz ő úgy, hogy álmában (jobban mondva az elméjében) jelenik meg az idegen faj halálának eseményei, így azt gondolja, hogy egy telepátiával rendelkező mutáns kér tőle segítséget. Így Rozsomák, Kolosszus, és Jean Grey is elindul Tunguskára, hogy megtalálják a mutánst, aki segítséget kér tőlük.
A két csapat külön úton érkezik meg Tunguskába, ahol egy elhagyatott titkos szovjet kutatóállomást találnak. Mondanom sem kell, hogy az esetek 90%-ban az elhagyatott kutatóállomás egyáltalán nem elhagyatott. Ebben az állomásban is élnek (ha lehet azt életnek nevezni) még valakik, (vagy inkább valamik) akiknek egyáltalán nem tetszik, hogy idegenek léptek be a bázisra.
És itt felvetődhet sokatokban a kérdés, hogy: Mi köze van egy égből lezuhant „aszteroidának”, egy idegen faj kihalásának eseményeinek, egy segélykérő mutánsnak, és egy „elhagyatott” szovjet kutatóállomásnak egymáshoz. Nos ha elolvassátok, akkor megtudjátok.
A
rajzok szerintem nagyon jók. Mivel ez 2004-es képregény, így itt
nagyjából olyan rajzokkal találkozhattok, mint amilyenekkel manapság
találkoztok.
Mint említettem ez a történet fenn van a Newgen-en, szóval, ha valakinek felkeltettem az érdeklődését a képregény iránt, akkor annak irány a Newgen/Marvel képregények/Ultimate képregények, és már olvashatja is.
Nos ez lenne a véleményem erről a képregényről, mint említettem nekem személyes kedvencem ez a történet, ugyanis remekül kitalált történethez, nagyon szép rajzok párosulnak, valamint nagyon jól visszaadja az „elhagyatott” kutatóállomás hangulatot.
Mint említettem ez a történet fenn van a Newgen-en, szóval, ha valakinek felkeltettem az érdeklődését a képregény iránt, akkor annak irány a Newgen/Marvel képregények/Ultimate képregények, és már olvashatja is.
Nos ez lenne a véleményem erről a képregényről, mint említettem nekem személyes kedvencem ez a történet, ugyanis remekül kitalált történethez, nagyon szép rajzok párosulnak, valamint nagyon jól visszaadja az „elhagyatott” kutatóállomás hangulatot.
Subscribe to:
Posts (Atom)
