Showing posts with label Image. Show all posts
Showing posts with label Image. Show all posts

Monday, April 15, 2013

The Walking Dead


Elég nagy projektbe kezdek itt a Genzo Comicson (mintha amúgy nem lenne elég elkezdve, de sebaj). Egy olyan képregénysorozatot mutatok be egyetlen posztban, ami mostanság elég nagy sikernek örvend, hála a közkedvelt tv sorozatnak, amivel tele van az internet három éve. Én magam a sorozatot nem néztem még meg, előbb a képregényt szeretném kivégezni, mert van ez a hülye szokásom, tudjátok. Elmondom tehát a felállást.

Ez a poszt kikerül a jobb oldalon a nagyobb projektek közé, és mindig szólok, amikor érdemes megnézni, mert bővült. Nem füzetenként fogom bemutatni (arra rájöttem az évek során, hogy hülyeség), hanem kötetenként, hiszen úgy is megjelent, hat füzetet tartalmaz egy TPB. Eddig 17 ilyen kötet van, én pedig az elejétől kezdve szépen mutatom be mindet, és ha minden jól megy, ha végigérünk, akkor egyetlen posztban itt lesz minden Walking Dead képregény ismertetője. Nem lesz rövid a végső termék, ezt leszögezhetjük az elején. De csapjunk is bele, jöjjön az első kötet egyelőre, a folytatás pedig hamarosan.

Monday, February 4, 2013

Witch Doctor

Nem minden nagy újítás köthető semmiből előbukkanó hatalmas ötlethez, néha csak annyi kell hogy 2 külön is működő dolgot összegyúrjunk egy teljesen újjá. A mai orvos és természetfeletti-misztikus sorozatok dömpingjében a Witch Doctor írója- Brandon Seifert  rájött erre, amikor elkészített egy keresztezést, igen egyedien, saját bevallása szerint is merítve a Doktor House , Hellblazer és társaiból, első ízben egy webcomic formájában.

Elképzelésének sikerét jelzi, hogy a Robert Kirkman (Image-Skybound fejes) felfedezte magának és szerződést ajánlott egy 4 részes minire,valamint, hogy a saját sorozatának a Walking Dead egy füzetének mellékleteként a #0. számként datált webes képregényt is kiadására. A Witch Doctor szerződés sikerét pedig mi jelzi jobban, mint a folytatások: egy már megjelent one-shot, és a 2012-re ígért 2. minisorozat formájában.
Az alapötletet viszont nemcsak eladnia sikerült, hanem kiválóan megvalósítania is. Ahogy a bevezetőben összefoglalja hogy mit várhatunk:
Ez egy beteg világ –szó szerint. Az univerzum egy élő dolog, és a legendák szörnyei a parazitái. A Föld Immunrendszere – az emberiség –az egész történelem során háborúban állt a természetfelettivel. De a harchoz a kórral nem katonákra van szükség. Hanem orvosokra.
Olyan doktorokra, mint Vincent Morrow, akit miután kiközösített az orvos-társadalom egy izgalmas új karrier után nézett a fekete művészetek terén. Morrow mindkét kezével a világot szolgálja – egyikkel varázsol, másikkal gyógyszert ad –mint a Föld védelmezője. Ő a BOSZORKÁNYDOKTOR.
Ez egy beteg világ – de ő itt van, hogy kikezelje.
Dr. Vincent Morrow figurája szórakoztatóan lavírozik a természetfeletti esetek közt. Párbeszédei  az asszisztensével, a „gyógymódjai”  , és még az eszközei is (a „Szikét!” utasítására egy varázskardot nyomnak a kezébe, azt lengeti, és mint később kiderül az maga a legendás Excalibur) mind-mind oldják a képek, a háttér, és magának a horror témának a sötét hangulatát. Szerencsére az arányok nincsenek eltúlozva, bár a figura kidolgozása nem nélkülözi a humort, maga az esetek véresen komolyak. Kis magyarázatokkal betekintést kapunk a kitalált fekete-művészetekbe, de szerencsére nem szájbarágós módon,mindezzel egy élő-lélegző hátteret építve fel az oldalakon.
Míg a #0. részben még egy”szimpla” Szalagféreg szolgáltatja a „Monster of the Week”-et, a #1-ben már egy szokványosnak aligha mondható  démoni megszállásos eset a #2-ben pedig egy kisebb Járvány nyújtha az orvosolandó esetet. A #3.-4. rész már (még egy sorozatos hasonlattal élve) évadzáró jelentőségű történetet kapunk, amiben sikerül egészen elképesztő ötletességgel a Lovecrafti  Cthulhu mítoszból felépíteni a természetfeletti világot, valamint megtudjuk Dr. Morrow fő küldetését is.
A Witch Doctor remek történet,remélem Magyarországon is sokan megismerkednek vele (honosítása nemsokára elkészül és a Blateco oldalon lesz elérhető), illetve, ahogy kifogynak az ötletekből az olyan sorozatok, mint pl. a Supernatural, előveszik a füzeteket, és tévéképernyőre adaptálják őket.


Saturday, February 2, 2013

Street Fighter


Mielőtt belecsapnék a képregény bemutatásába, van egy bejelentésem: egy hét "nyári" szünet fog következni a blogon a jövő héttől. Pontosabban ez az utolsó bejegyzésem a szünet előtt, ami után természetesen a megszokott kerékvágásban kerülnek majd ki a cikkek. A jövő héten tehát rám ne nagyon számítsatok, a szünet oka, hogy majdnem egész héten egy másik városban leszek, így nem lesz időm frissíteni, ezért inkább bejelentem. Benya fog még jelentkezni nektek valamivel szerdán, tehát egy kis olvasnivalótok lesz jövő hétre is, azután pedig újra fog indulni a gépezet. De akkor nézzük, mivel veszek búcsút egy hétre tőletek.
A Street Fighter egy népszerű videojáték, amely más területekre is betört, több-kevesebb sikerrel. Például készült két film belőle, vagy mondjunk inkább egyet. Az első film a 90es években került bemutatásra ha jól emlékszem, és olyan sztárok szerepeltek benne, mint a színészóriás Jean Claude Van Damme, vagy Raul Julia, aki számomra az Addams Familyben nyújtott alakítása miatt maradt meg, ott Gomez szerepében tündökölt az azóta már elhunyt színész. A Street Fighterben a főgonosz, Bison jutott neki, amely szerep szerintem jól állt neki. A másik filmről nem is szeretnék sokat beszélni, Street Fighter: The Legend of Chun-Li volt a címe, de ennek csak a második része volt igaz, mert Chun Liról szólt (legalábbis úgy hívták a csajt benne, de még csak véletlenül sem emlékeztetett az igazi karakterre), viszont egyáltalán nem volt Street Fighter. Filmes téren ráférne egy vérfrissítés egy ütős film formájában, mert a JCVD-s verzió sem maga a tökély azért. A képregények világába is beverekedték magukat Ryuék, erről írom például ezt a cikket, de van még folytatás is, ami majd máskor lesz bemutatva. Ennek a sikeréről talán talgaby tudna mondani valamit, őt tudom, hogy követi az ilyen statisztikai adatokat az eladásokról, illetve a magyar változat sikeréről is HZs tagok tudnának bővebben beszélni. Talán ez a cikk még szerez pár olvasót ennek a jó kis képregénynek.
A történet elég sok szálon fut, de ettől nem válik érthetetlenné, maximum sokszínűvé. Mert kapunk itt Interpolos nyomozósdit, harcművészetet, egy kis romantikát, drámát, mindent, mi szem-szájnak ingere. Sőt, a minden füzet végén található rövid szösszenet a humort is kellő mértékben szolgáltatja, így tényleg nem sok okunk lehet panaszra. A történet fő szálja Ryu útját mutatja be, akinek mesterét valaki megölte, és ő útra kél, hogy elegendő tudást és tapasztalatot szerezzen ahhoz, hogy megbosszúlja mestere halálát. Később kiderül, ki végzett Gouken mesterrel, de ezt persze nem árulom el nektek. Ryuhoz csatlakozik az úton egy tanítvány Sakura személyében. Ő egy fiatal kislány, akit szinte semmi más nem érdekel, csak a bunyó, és mindem álma, hogy Ryu legyen a mestere. Sakura mindenre hajlandó céljainak elérése érdekében, képes az egész világot bejárni Ryuval, hogy harcolni tanuljon. Ryut támogatja még társa, Ken, aki a legjobb barátja is egyben, azonban ő nem tud vele lenni az útja során, mert egy váratlan esemény következik be az életében, amiről szintén megtudhattok mindent a képregény elolvasásakor.
Egy másik történetszál Chun Li Interpol ügynök és Guille nyomozását mutatja be, akik a Shadaloo nevű szervezet után kutatnak, hiszen ők végeztek Chun Li apjával, és Guille barátja is eltűnt, talán meghalt, talán nem, de a Shadaloo keze benne van a dologban. Ezen a szálon is történnek izgalmas dolgok, például, hogy a Shadaloo kifejezetten érdeklődik Ryu iránt, nem tudni miért. A másik főbb szál pedig Bison egyik bérgyilkosának története, aki új életet és új lehetőséget kap egy titokzatos varázslónőtől, és beáll a titkosszolgálathoz. Semmire nem emlékszik a múltját illetően, hogy Bison legjobb "babája" volt, ő rá lehetett bízni a legnagyobb melókat is. Ezekből semmire sem emlékszik, de valami gyanússá válik, kezd rádöbbeni, hogy nem mindig állt ő a jó oldalon.
Igazából mind a három fő szál a maga módján nagyon jó, bár az én kedvencem a Ryu  útját bemutató szál, és legkevésbé a Killer Bee sztoriját szeretem. Killer Bee az újéletet kezdett bérgyilkos. De nem vagyunk egyformák, lehet valakinek az lesz a kedvence.
A rajzok szerintem szuperek, az egész grafika, szinekkel, mindennel együtt csodálatos, a kedvenceim közé tartozik simán. És itt nem a karakterek életszerűségére értem, mert az nem nagyon van jelen, de nem is kell az mindig. A képi világ tehát elvarázsol, a sztoriban szerintem mindenki talál kedvére valót, hiszen sok irányba mozog a történet, ahogy azt már felsoroltam fentebb.
A történet amúgy nem ér véget itt a 14. füzettel, a második sorozatban folytatódnak ezek az események, és a lezárás olyan, mint a Barátok Közt évadzárás (bocs a hasonlatért), a végére betesznek pár olyan fordulatot és történést, hogy egyszerűen nem bírja ki az ember, hogy ne olvassa a folytatást. Az előbbi Barátok Közt hasonlat már csak azért is erős volt, mert a sorozatok nagyrészével ellentétben ennek csak a vége izgalmas, a többi esemény 10 epizódonkénz ismétlődik, csak más szereplőkkel. Itt azonban végig izgalmas történettel van dolgunk, nem csak a végére lendül be, szép is lenne.
Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény iránt, olvassátok el a HálóZsákon.

Sunday, January 20, 2013

Tyrese Gibson's MAYHEM!


Mit kapunk akkor, ha fogunk egy akciósztárt és leültetjük képregényt irni? Nos, ezt kapjuk. Tyrese Gibsont ismerhetjük már filmekből, nekem hirtelen csak a 2FAST2Furious jutott eszembe, de utánanézek mibe volt. Ja tényleg, Transformers, Death Race, Legion, ilyesmik. Tehát az akcióhős oldalát már  megismertük, most pedig egy új oldalát mutatja meg a közönségének, és a rajongótáborának, ugyanis nekifogott, és pár másik arccal irt egy háromrészes képregényt.
Azt remélem nem kell sokat ecsetelnem, hogy világmegváltó filozófiai gondolatokat, vagy komoly jellemfejlődéseket nem érdemes várnunk. A főhős ez a Mayhem nevű tag, aki kinézetre olyan, mint Deadpool, és úgy zúz, mint a Megtorló kétszer. Nem mellesleg, ha Mayhem leveszi a maszkot, akkor megtévesztésig hasonlit Tyresera, és ez sem meglepő.
De ejtek egy pár szót a fantasztikus történetről. Szóval Mayhem sorra szedi le a rosszfiúkat (nem a fáról), egészen addig, amig valaki meg nem elégeli ezt, és ráküld hősünkre egy négytagú bandát, akik megizzasztják kicsit Tyreset Mayhemet. És kb ennyi az egész, spoilereket ha akarnék se tudnék irni, ha jól számoltam egy apró fordulat lesz a végén, de az sem csap a földhöz.
A rajzok viszont ütősek. Tényleg, nekem tetszenek. És igazából a képregénnyel sincs bajom, agykikapcsolásnak tökéletes, meg amúgy laza zúzás az egész, és hát ilyen is kell néha az embernek, kikapcsolódás.
Amúgy a harmadik füzet végén azt irja, hogy "not the end", ami szerintem azt jelentené, hogy lesz még folytatás. Én nem bánom, felőlem jöhet, szerintem el is fogom olvasni, az ilyesmiket is birom.
Azoknak ajánlanám ezt a képregényt, akiket nem zavar, hogy az egy oldalra jutó Goethe idézetek száma egy szép negativ szám. Viszont akció van, tehát az akciókedvelőknek megvan a tökéletes olvasmány. Annyi még hozzá tartozik az igazsághoz, hogy angolul olvastam, de az az igazság, hogy oroszul is értettem volna nagyjából, mert Mayhem nem sokat beszél.
Ha felkeltettem az érdeklődésetek (amit remélek), akkor keressetek rá erre a három füzetre bátran. Jó olvasgatást, szevasztok.

Monday, December 31, 2012

Wanted


Biztos sokan emlékeztek még 2008 egyik legjobb agyradír filmjére, a Wantedra. Azt viszont már nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy ez a film is egy képregényen alapszik. Nem Géza bácsi az utca végéről irta ezt a képregényt, hanem Mark Millar, akinek az egyik legnagyobb kedvencemet, a Kick-Asst is köszönhetjük. Köszönjük Mark.
Mivel a filmet már láttam vagy kétszer az elmúlt 2 évben, ezért úgy gondoltam, hogy elolvasom a képregényt is. Azt vártam, hogy szinte képről képre a filmet fogom kapni, de ez nem igy lett. Az a helyzet, hogy az alapszituációt leszámitva itt egészen mást kapunk a képünkbe, mint amit már láttunk egyszer-kétszer dvdn, vagy a nagyvásznon. Ez persze nem baj, ilyen formában is bejön a cucc, de a filmes azért csak jobban tetszik. Az a baj a képregénnyel, vagyis nekem az nemigazán jött be, hogy belekevertek a cselekménybe csomó furcsa lényt, amiknek szerintem semmi keresnivalója nem lett volna ott, már-már Scooby Doo beütése volt az egésznek, sorra bukkantak fel a szörnyek, mint gonoszok. Ami viszont a két főszereplőt illeti ( a filmben Jolie, meg a főszereplő srác) itt jobban el lettek találva, mint a filmben. Én a castingosok helyében olyan szinészeket választottam volna a filmbe, akik hasonlitanak a rajzolt karakterekre. És ilyen esetben Halle Berry és Eminem lett volna a befutó. Mielőtt hozzámvágjátok azokat a köveket, szögezzük le, hogy nagy szinészi kvalitások nem kellenek ebbe a filmbe, Eminem is simán tudott volna kanyarba lőni, meg FUCK YOU-zni mindenfele. Halle Berry pedig jobb lett volna, mint Jolie, igy a képregény elolvasása után. De mindegy.
Kicsit vázolom a sztorit, de csak az alapszitut, mert az közös a filmen és a képregényben. Szóval, van a főhősünk, aki eléggé lúzer. A főnöke utálja, a csaja a legjobb barátjával kufircol, szóval el tudjuk képzelni. Egyszercsak beállit Fox (nem Firefox, nem Lucius Fox, hanem Angelina Halle Berry Jolie Fox) és közli hősünkkel, hogy az apja egy szuperbérgyilkos, a Killer. Mivel Weasley nem ismerte az apját, igy hát elhiszi, amit Fox mond neki. De a helyzet az, hogy az apja meghalt, és ő kell helyettesitse, pedig egyáltalán nem ért a fegyverekhez. Vagy mégis? Kiderül a filmből és a képregényből, annyi különbséggel, hogy az egyikbe vannak lények, a másikba nincsenek.
Az a helyzet, hogy ha a képregényt előbb olvastam volna, minthogy a filmet megnézem, akkor a filmet húztam volna le kicsit, hogy "hova lettek a szörnyek?". Igy viszont pont forditva van. Attól még jó a sztori, jók az akciók, Mark Millar most sem okoz csalódást, de azok a lények minek kellettek oda, nem értem.
A képregény amúgy 6 füzetből áll, de ide csak az első boritót tettem ki, mivel van spoileres boritó is, komolyan, az egyik szereplő sorsát simán ráirták. Ezért csak az első boritó feszít itt az irás felett, úgyis ez a legvagányabb.
A rajzokról még nem esett szó. Nos, szerintem teljesen rendben vannak, szinpompásak, öröm őket nézegetni.
Ajánlom ezt a képregényt azoknak, akiknek a film is tetszett, illetve, akik látták a filmet, tetszett nekik, és a képregényt is elolvasnák, és a lények sem zavarják őket. Engem zavartak speciel, de valahogy elviseltem őket. Ettől még jó képregény, ne ijedjetek meg, nem akarok lebeszélni senkit arról, hogy elolvassa, sőt ajánlom azoknak, akiket az előbb felsoroltam, de azok is bepróbálhatják, akikre nem vonatkoznak a fenti tulajdonságok.
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket.Aztán a kanyarbalövést nem kipróbálni otthon.
UPDATE (ápr.21): Újranéztem a filmet, és igy a képregényt ismerve arra jutottam, hogy a főszereplő pofa jó választás volt, de Jolie helyett akkor is Halle Berry kellett volna. Ja, és a filmből kiderül, hogy működik a dolog lények nélkül is.