Kaptam visszajelzéseket, hogy nem csak a régebbi történeteket látnátok itt szívesen, hanem valami újdonság is jöhetne. Jogos a felvetés, a visszatérés óta igencsak rámentem a régebben megjelent történetekre, a friss anyag kicsit háttérbe szorult. Na de most szépítek ezen a helyzeten, ugyanis betáraztam pár elég friss cuccot is nektek, miközben azért lesznek régi sztorik is, mert azt is szeretik egyesek. És aztán mindenki azt olvassa el, ami érdekli.
A frissebb dolgok közül most egy olyan ötrészes mini kerül bemutatásra, aminek bár az első száma 2012 augusztusa körüli, a lezárást csak nemrég kaptuk meg, és ugyebár megszabtam magamnak, hogy a történeteket nagyrészt egyben mutatom be, főleg ha csak 5 füzetről beszélünk, szebben néz ki egy átfogó cikk, mint 5 nyúlfarknyi. Lássuk tehát, milyen lett Hit-Girl saját minije.
Ha valakinek kimaradt volna az utóbbi évek egyik legjobb képregénye és képregényfilme, akkor elárulom, hogy a Kick-Ass női mellékszereplője kapott most egy különálló történetet, ami nem volt rossz ötlet, ugyanis ez a mini egész jól sikerült.
Annyit hozzáteszek, hogy ez az öt rész a Kick Ass első és második fejezete közé ékelődik be. Nem két füzetről van szó ugye, hanem a két kötet közé, egyenként 7-8 füzet. Mindkettőről írtam már itt, most tömjük be az űrt ezzel a beékelt sztorival. Érdekes úgy olvasni egy történetet, hogy pontosan tudod, mi lesz a folytatásban, mert a Kick Ass 2 már régen megjelent teljes egészében. Így nem igazán izgulunk a szereplők sorsa miatt, ugyanis tudjuk, kivel mi lesz a jövőben, mert ennyire kemények vagyunk. Ennek ellenére szórakoztató történetet rittyentett az alkotópáros minden idők talán legtökösebb 12 éves lánya köré, amely minőségében nem igazán tér el a másik két minitől, bár nekem továbbra is a Kick-Ass 1 a top, de hálistennek a folytatás sem rossz, és ez a spin-off/prequel sem. Panaszra tehát nincs ok, ez az öt füzet mindent szállít, amit eddig megszoktunk ezektől a kötetektől, és így el is várjuk ezeket. Kifejezetten véres akciók, ékes szólások és stukkerek durrogtatása, mindezek nagyrészt két gyerek prezentálásában. Ezenkívül poénok, melyek nagyrésze popkultúrális utalásokon alapszik, de nekem ezek a legtöbb esetben működnek, ez a gyengém egy képregényben/filmben, nagyon bírom őket, tudom, hogy nem sokan vagytok velem ebben, de ez van. Azért a Christian Bale-es poénon fel fognak röhögni azok, akik követték a híreket az elmúlt pár évben, én felröhögtem egyedül a szobámban, ami nagy szó.
De lássuk kicsit a történetünket is. Mindy ugyebár Marcushoz került a Kick-Ass 1 eseményei után, a mostohaapuka azonban egész másképp próbálja nevelni a lányt, mint ahogy az apja nevelte. Mindy pedig nehezen áll át erre az életmódra, és az iskolában is gondjai vannak barátnőszerzéssel, mert amíg ő egyszerű ruhákban jár és normális dolgokat néz a tévében, addig a korabeli lányok a nekik szánt szemetet lesik, értsd celebek, Mtv, Justin Bieber, vámpírhisztéria miegymás, ezenkívül mindenki úgy ki van festve, mint akin egy lelkes amatőr szobafestő gyakorolt. Igen, itt kapunk egy kis társadalomkritikát a mai fiatalokról, érdekes olvasni, és nem is túlzás semmi ezen a téren a képregényben. Mondom ezen a téren, a többi nyilván messze áll a valóságtól hálistennek.
Persze Kick-Ass maga sem marad ki a miniből, és Red Mist sem, akik immár nagyon belemerültek a dolgukba, szuperhős és szupergonosz lett belőlük, ám mindkettőjük nehezen boldogul még akció közben. De a Kick Ass 2-ben már látjuk, hogy belejönnek, itt az edzésen van hangsúly, a nagy harcra való készülésen, ez szintén hordoz magában poénlehetőségeket. Illetve kapunk ízelítőt abból, hogy egyre több civil ember kezd hobbiból szuperhősködni. Igen, Kick Ass példát mutatott sokaknak, ennek kibontakozását olvashatjuk a második fejezetben, ami ennek a folytatása ugyebár.
És még mindig nem mondtam el mindent, tessék elolvasni és felfedezni a dolgokat. Tényleg, ha az eddigi történeteket olvastad és bejöttek, akkor ez is tetszeni fog. Ha nem olvastad még, akkor itt az ideje, három minin keresztül egy szépen kidolgozott eseményt kaptunk, ami mindenképp figyelmet érdemel.