Deadpool – Suicide Kings

Egy ötrészes minivel zárjuk a Deadpool-hetet itt a Genzo Comicson. Ezt a minit már régóta kerülgetem, hogy el kéne olvassam és írni sem ártana róla, most azonban elérkezett az idő, bemutatom hát a Suicide Kings címet viselő történetet.

Az alapötlet egész jól indul. Deadpool megint állás után szaglászik, és szeme elé kerül egy újsághirdetés, miszerint versenyben válasszák meg az év zsoldosát. A helyszínen hozzá méltó sikert arat, miután spontán módon kinyír minden más jelentkezőt. Ekkor bukkan fel egy Conrad nevű fiatalember, aki közli a zsoldossal, hogy az egész egy megrendezett teszt volt arra, hogy kiderüljön, Deadpool tényleg olyan jó-e, mint az hírlik. Miután meggyőződött, hogy Pool valóban ilyen király, jön az igazi állásajánlat. Egy kis rutin bérgyilkosságra kéri Conrad a kedvenc zsoldosunkat, egy millió dolláros fizetéssel. Wade persze azonnal elindul a helyszínre, ám ott váratlan dolog történik. A ház felrobban, többen megsérülnek/meghalnak. Nem sokkal később a híradó leadja a tudósítást az esetről, de egy manipulált videót vetítenek le, ami Deadpoolt állítja be elkövetőnek. Deadpool vissza is menne Conradhoz, hátha választ kap a történtekre, azonban a fiúnak se híre se hamva, és a helyszín sem úgy néz ki, mint ahol előző este zsoldosmészárlás zajlott. Indulhat tehát a hajtóvadászat Conrad ellen, miközben megtudjuk, ki áll az egész mögött, és még egy rakás ismert Marvel-karakter is tiszteletét teszi.

Ezen a ponton éreztem kicsit soknak a dolgot. Nem igazán értem, miért kellett semmiből felbukkanó híres szárnysegédeket előhúzni a történethez. Gondolok itt Daredevilre és Pókemberre. Bőven elég lett volna Deadpool, a főgonosz (aki szintén ismert Marvel figura) és Megtorló, aki szintén látta a híradós felvételt, és azonnal Deadpool nyomába eredt. Ők hárman simán elvitték volna a hátukon ezt a sztorit, nem értem a többiek jelenlétét.

Ami pedig a történetet illeti, az eleje amit felvázoltam, szerintem remek kezdés, kár, hogy ez a szinvonal nem marad meg végig. Talán pont ott lett elrontva az egész, hogy túlzsúfolták a mellékszereplőkkel. Ennek ellenére azért élvezetes kis olvasmány, amennyi öt füzetbe belefér, annyi bele is van tuszkolva, sőt, több is. A rajzok szépek, de semmi extrát nem mutatnak fel, megszoktuk már ezt a stílust. Nem unjuk, csak megszoktuk. A másik fontos tényező egy Deadpool-történet esetében a humor. Nos, ebből most is akad, nem panaszkodhatunk, és az is tény, hogy a poénforrások nagyrésze popkultúrális utalás, amiket én továbbra is imádok, nem bánom, akárhány kerül belőle egy történeten belül. És itt nem fukarkodnak az ilyesmivel. Híres rapperek számai, Halálos Fegyver, Megint 48 óra, Terminator, csak hogy párat soroljak a felidézett/megemlített dolgokból.

Egy szónak is száz a vége, bár nem kiemelkedő miniről beszélünk, azért egy olvasást bőven megér egy lazulós délutánon, csalódni épp nem fogunk, csak kicsit sajnáljuk a remek alapötlet túlzsúfolását indokolatlan mellékszereplőkkel.

Érdekesség, hogy ez a mini megjelent keménykötésű, HC könyv formájában is, és az öt füzet mellé még odacsapták a Halálos Játszma one-shotot. Ezzel szépen keretbe is foglaltam mindent, hiszen ha emlékeztek, a blogom első cikke a Halálos játszmát mutatta be, ez a mostani pedig az utolsó írásom.

Marvel NOW! Deadpool: Dead Presidents

Régi Deadpool történeteket néztünk már a héten, nagyon régieket ugyan nem, de most foglalkozzunk inkább a jelennel. Az új Deadpool sorozat első történetének bemutatása megint sután sikerül, ez van akkor, amikor naprakészebb próbálok lenni. Tudniillik, amikor bemutattam a sorozat első számát a feltámasztott zombi elnökökkel, 5 résznél járt a sorozat. A hatodik füzetben azonban lezárul a történet, és mutathattam volna egyben az egészet, ha megvárom a hatodik rész kikerülését. De most már mindegy, kicsit csonkán érkezik a Dead Presidents tpb bemutatása, most kitárgyaljuk a sorozat 02-06 részeit, az első füzetről írt szösszenet itt van.

A TPB borítója amúgy ugyanaz, mint az első számé, holott egyáltalán nem lényeges történetelem az, amit ábrázol. Ezért választottam egyet az alternatív borítók közül, a fenti kép sokkal jobban tükrözi azt, amiről itt szó van, plusz szerintem sokkal szebb is, mint ez a dínós valami, ami az első rész első pár oldalából ihletődött.

Az alaphelyzetet már felvázoltam ugyebár, egy unatkozó önkéntes varázsló annyira csalódott Amerikában, hogy úgy gondolja, megidézi a halott elnököket, hátha jobb irányba tudják terelni az országot. A dolog persze rosszul sül el, a zombi elnökök inkább elpusztítani szeretnék a szépséges anyaföldet, és senki más nem állíthatja meg őket, csak Deadpool.

Ez az első rész összefoglalója, de sokkal többet nem fednék fel a folytatásból sem, még maximum annyit, hogy a csatározás elfajul egész addig, hogy az űrben is lesz melója Deadpoolnak, miután Ronald Reagen star warsosat játszik. És persze jófej sidekickek is kellenek a bajban, ezt a szerepet most egy új kedvencem Dr. Strange, és Benjamin Franklin szelleme tölti be. Benjamin Franklin az a tag, aki nem volt soha elnök, mégis szerepel bankón. És akkor most jön a közhelyes mondat: a kis csapat megannyi izgalmas és vicces kalandon esik át együtt, egy kis dráma is szorul az eseményekbe, de természetesen a happy end is beköszön és ezzel nem lőttem el semmit. Mit gondoltatok, milyen vége lesz?

Emellett az amúgy egyszerű kis cselekmény mellett ezek a füzetek továbbra is veszettül viccesek, tényleg. Előfordul, hogy Deadpool szó szerint minden panelen elejt egy ütős beszólást több oldalon keresztül. Én nem egyszer nevettem fel egyedül a szobámban olvasás közben, és ez már a poénjelzés narancskódja. A nevettetés mellé pedig azon vesszük észre magunkat, hogy tanulunk is valamit, azt a közhelyes mindenemet. De tényleg, ha nem vagy olyan ász, hogy felsorolsz minden egyes amerikai elnököt (nem csak a híreseket akiket mindenki), akkor bizony bővül ez a tudástárad ettől a tpb-től, és ez roppant jó hozzállás egy képregényhez. Szórakoztat és közbe egy kis tudást is önt beléd, ami pedig sosem árt. Ami pedig a popkultúrális utalásokat illeti, azoknak is egész tömkelegét találhatjuk meg a füzetekben, új sorozat lévén egész aktuális dolgok kerülnek említésre, mint a szinte kihagyhatatlan Daniel Day Lewis-poén Lincoln kapcsán, vagy a Gangnam Style. Aki tehát szereti az ilyen utalásokat, az jól fog mulatni rajtuk. Én imádom, örültem is nekik.

A történetből tényleg nem sokat fedtem fel, hiszen nagyrészt az zajlik, amit felvezettem már kétszer. Deadpool vées élőhalott elnökök. Persze megismerjük kicsit a varázslónkat, aki indította az egészet, illetve aztán komolyodik a helyzet ugyebár, az elnökök csapatba, sőt seregbe verődve szállnak szembe hőseinkkel, így az izgalom garantált. És mindez szép rajzokkal és színekkel tálalva, ahogy azt 2013-ban illik.

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a TPB-ről, ezt gondolom levontátok ti is. Nagyszerű történet, ha még nem olvastad, akkor noszarajta, itt az idő, csak ajánlani tudom.

Zenei aláfestést kértek? Tessék.

Deadpool Killustrated

Biztos emlékeztek még a Deadpool Kills The Marvel Universe című minire, amiről az oldal legolvasottabb írása született. Nos, mint kiderült, az egy trilógia első része volt, ugyanis a második fejezet a Killustrated címet viseli, a harmadik, lezáró rész pedig tudtommal július körül kezd majd megjelenni. Nem volt valami jó a trilógiakezdés, viszont pont a legvége hozott egy kis kreativitást a történetbe, és gondoltam, ha ezt innen folytatják, akkor nem lehet olyan rossz a második rész. Nem is lett.

Bár nem pont ugyanott vesszük fel a fonalat, ahol az első mini véget ért, de attól még érdekes az ötlet. Deadpool már tudja, hogy ő és az egész mindenség körülötte kitaláció, valakik úgy irányítják és mozgatják őt, ahogy akarják, ezért zúzott végig mindent a Marvel univerzumban. Azonban rájön, hogy a Marvelnél az elhalálozás ritkán végleges, mindig visszatér az adott hős valamilyen formában. Vagyis ennél mélyebbre kell mennie randalírozni, mégpedig a klasszikus irodalom kitalált univerzumába, az Ideaverse-be. Hogy miért? Nos, mint azt itt is megtudjuk, a Marvel karakterek jó részét klasszikus irodalombeli alakok ihlették (aztán nem tudom, ez mennyire igaz, de tény, hogy vannak hasonlóságok). A fejnélküli lovasból lett Ghost Rider, a kis hableányból Namor (ez külön poén), stb. Tehát végignézzük mindazt, amit az előző miniben már láttunk, csak érdekesebb környezetben. Tényleg, sokkal izgalmasabb volt számomra találgatni, hogy milyen ismert irodalmi karakterek kapják meg a magukét, mint legutóbb a Marvel hősökkel. Amúgy megtaláljuk itt a klasszikus irodalom színe-javát, Moby Dicktől a három testőrön át a dzsungel könyve szereplőgárdájáig mindenki. És emellett van sidekickje is Deadpoolnak, méghozzá Frankenstein szörnye. Ja, és ezúttal nem Taskmaster van zsoldosunk nyomában, hanem Bened Sherlock Holmes és más hősökből összeverbuvált maroknyi csapata.

Ha eltekintünk az irodalmas dologtól, és azzal az ötlettel, hogy nyírjuk ki az ötletadókat, akkor ugyanazt az ömlesztett lecsót kapjuk pár poénnal, mint legutóbb. Nálam azonban ez a két dolog kihúzta a sztorit a sárból, és azt kell mondjam, nem bántam meg az olvasást. Szintén négy részről beszélünk, ami nagyon szép rajzokkal van teletömve. Kihagyhatatlan poénok persze vannak, elég ha azt mondom, hogy Drakulánál muszáj megejteni egy Twilight viccet. Meg is történik. Mindemellett én jól szórakoztam olvasás közben, lekötött ez a négy rész, próbáljátok be ti is, ez nem akkora csalódás, mint a Marvel univerzumos. Ami pedig a harmadik fejezetet illeti, nos, jöjjön, aztán meglátjuk.

Deadpool Family

Nem az első alkalom, hogy Deadpoolról olyan kötetet adnak ki, amiben több rövid történet kap helyet. Ilyen volt a Deadpool 900 és a Deadpool 1000 is, és ilyen mai képregényünk, a Deadpool Family.

A címből már kiderül, a borítóról pedig még biztosabbá válik, hogy kikkel osztozik zsoldosunk a reflektorfényen ebben a könyvben. Bizony, előkerül a Deadpool család, vagyis Lady Deadpool, Headpool, Kidpool és Dogpool. Na most, az elején tisztázzuk le, hogy én nem bírom annyira ezeket a figurákat, nem igazán látom értelmüket, jobban szeretem Deadpool szólókarrierjét. De ez csak az én bajom, lássuk a kötetet.
Négy rövid történetet kapunk itt összvissz 47 oldalon, ebből a számból pedig levonhatjátok, milyen rövid sztorik vannak itt. Ráadásul elég változó minőségűek. Az elsőben Kidpool és Dogpool próbál menő lenni az iskolában, ezért eltulajdonítanak egy bazinagy robotot, hogy ezzel végképp megnyerjék a szokásos "kinek van menőbb játéka" vitát a suliudvaron. Nem csak a kisiskolások figyelmét kelti fel a nagy robot, hanem a hadseregét is. Ez a történet talán a legszórakoztatóbb az egész könyvben, szép rajzokkal elmesélt egyszerű, de vicces sztori.

Ezután kapunk egy párterápián résztvevő Lady Deadpoolt és Headpoolt, akik kiöntik nekünk és a doktornéninek a szivüket, kár, hogy nem túl érdekes módon teszik, a doktornő sem bírja sokáig cérnával, mi sem.

Majd Dogpool kapja meg a stafétát pár oldal erejéig, és ezt ő arra használja fel, hogy bunyózzon egy kicsit Senty, az Őrszem kutyájával. Ez a rész olyan grafikával bír, mint egy Disney mese, amivel szerintem nincs baj, szép és hangulatos, ráadásul passzol ehhez a nagyrészt állatokat felvonultató történethez. Szerencsére éneklésre nem kerül sor.

A kötetet a nagyágyú, Deadpool zárja egy pároldalassal, ami azonban korántsem megszokott menetelű. Szinte egyetlen monológ az egész, amiben Deadpool egy régebbi melóját eleveníti fel. Nyugodt kis lezárás ez a könyvnek, és nagyot dob rajta a noiros, ponyvás rajzstílus. Esik az eső, sötét van, tudjátok.

Összességében nem igazán tudom ajánlani ezt a kiadványt, nem vesztesz semmit, ha nem olvasod el. Négy rövid történet, amiből kettő még szórakoztató is, egy legalább jó stílusban van előadva, a párterápiás meg nem tetszik. Ennél sokkal jobb történetek léteznek, szerintem nem éri meg ezzel foglalkozni. Ha azonban te mégis nekiállsz, akkor hajrá, ez csak az én véleményem, szokás szerint.

Deadpool Pulp

Miért nem Deadpool Noir ennek a címe? Ez volt az első gondolatom a minivel kapcsolatban, hiszen simán belefér a Marvel Noir címekbe. Tudjátok, általában négyrészes minik a kedvenc hőseinkkel, a film noir világába, az '50-es évekbe ültetett történetekkel. És ez pont ugyanaz a recept, Deadpoolal a főszerepben, csak ez Pulp.

Megint reálisra vették a figurát az alkotók, és ezt többféle képpen hozták össze. Egyrészt az egész történet próbál annyira realisztikus lenni, amennyire csak lehet, másrészt pedig valós, ismert emberek is szerepet kapnak a történetben, mint mondjuk J. Edgar Hoover, a híres FBI híres igazgatója, érdekes élmény őt egy Deadpool képregényben látni, ahogy az egyik ügynökét, Kábelt utasítgatja. Igen, az a Kábel, de mégsem a megszokott formája, majd meglátjátok.

A főhős is átesett némi változáson a megszokottakhoz képest, de ezt nem negatívumnak hoznám fel, sőt, inkább érdekességképp. Komoly változás van a kinézetét illetően, tudniillik itt nem ocsmány és szétégett testű egyént takar a jelmez, hanem egy normális alkatú katonát, ezért láthatjuk Wade-et néha öltönyben, maszk nélkül, ilyesmi.
Amúgy a történet szerint egy nőszemély ellopott egy elég fontos aktatáskát, és Dzséedgárék ráuszítják az ügyre Deadpoolt, a nem túl kiszámítható de annál profibb szakembert. Mint kiderül, a keresett nőszemély Outlaw, akinek van közös múltja Deadpoollal, mert miért ne lenne. És ez csak az eleje a sztorinak, mert aztán belemászunk Wade múltjába, eredetébe, dolgok derülnek ki, valamint a harmadik világháború is kitörni látszik, ennyi esemény pedig rendesen kitölt négy füzetet úgy, hogy ne unatkozzunk közben, és valahogy nem is zsúfolt az egész, szépen el vannak találva az arányok, hogy mire mennyi idő jusson.

Ami viszont mondanám, hogy teljes mértékben kimaradt, az a humor. De erre is van magyarázat. A humor egy Deadpool sztoriból nem hiányozhat, de egy ilyen krimis, noiros, hidegháborús világba már nem biztos, hogy elfér. Persze fun lett volna, ha Deadpool ezt is végigmarhulja, nem szokta őt foglalkoztatni a helyzet komolysága vagy veszélyessége (van ilyen szó?), egy jólirányzott egysorosra mindig van idő. Nos, ezúttal nincs, és ezt kicsit hiányolom, viszont így is érdekes olvasmány a Pulp. Nem maradandó örök kedvenc, de jó. És talán azért jó, mert más.

Ami a grafikát illeti, tökéletesen illeszkedik a ponyva műfajhoz. Ahogy egy külföldi fórumozó mondja, "olcsó, durva színek". Ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni a képi világot. Néhol teljesen noirosan "aliglátunkvalamitbasszusmindenfekete", néhol pedig ez az olcsó ponyva képi világ, ami szintén működik. Szépen lett tehát összevegyítve a noir a ponyvával, mind történetben, mind grafikában, és ez újabb érv a mini mellett, amit ajánlok olvasásra, ha esetleg eddig nem volt meg. 

Deadpool: Want You To Want Me

Haladjunk tovább a már megkezdett v4-es sorozattal, az elég közepesre sikerült kalózos kaland után egy újabb történettel, ami négy füzetet tölt ki a sorozat 15-18. számai között. Ez lenne a Want You To Want Me.

Miután Deadpool kipróbálta a kalózéletet, hamar rá is unt az egészre, és valami más elfoglaltság után szeretett volna nézni. A sztori elején hősünk személyiségkutató monológot folytat másik két önmagával, majd egy döglött cápával. Én már semmin nem lepődök meg. Ezután hősünk San Franciscoban találja magát, ahol próbál elvegyülni a tömegben, ám ez elég nehezen sikerül. Betér egy bárba, ahol  egy tévéadás megadja neki a végső lökést ahhoz, hogy élete új fordulatot vegyen. A tévében Küklopsz, az X-Men vezetője tart beszédet, és ennek hatására Deadpool feje fölött megjelenik a villanykörte. Ideje valami jót is csinálni, hősködni egy kicsit. Ideje belépni az X-Menbe.

Ez a történet alappillére, hogy miképp próbál Deadpool beilleszkedni egy ilyen komoly csapatba. Az X-Men tagjai hallani sem akarnak arról, hogy bevegyék a zsoldost maguk közé, mert túl veszélyes és kiszámíthatatlan. Aztán Rozsomák veti fel az ötletet, hogy Deadpool talán túl veszélyes ahhoz, hogy bevegyék, de ahhoz is túl veszélyes, hogy ne vegyék be. Egy sértődött Deadpool komoly fejtörést okozhat a bandának. Ezért Küklopsz úgy dönt, próbaidőre beveszi hősünket a buliba, amíg eldöntik, mihez kezdjenek vele.

Közben nem ez az egyetlen probléma a csapat számára, ugyanis a Mercury nevű fiatal mutánslány apja a média felé fordult, és az X-Men tagjait gonosznak állítja be, akik a lányt akaratán kívül tartják fogva Utopia szigetén. Ez persze nem így van, mi ezt tudjuk, de a makacs fater nem igazán. Ilyen helyzetben Deadpool egyetlen megoldást ismer: meg kell ölni az öreget. Mondanom sem kell, hogy ez csak szerinte jó ötlet, itt kezdődnek a bonyodalmak.

Ennél többet nem fednék fel a történetből, ez is csak a fele kb, bőven van még mit felfedezni ebben a négy részben. Ez már egy sokkal jobb történet volt, mint az előző kétrészes töltelék, szórakoztató, akciódús, humoros, minden, amit Deadpooltól várhat az ember. Emellett szót érdemelnek a vendégszerepben, akár 1-2  panel erejéig felbukkanó Marvel-karakterek. Persze az X-Men tagjai nyilván fontos szerephez jutnak itt, de akad egy poénos jelenet például Thanosnak is, még a történet elején.

Érdemes tehát ezt a négy részt elolvasni, ha eddig nem történt meg. A grafika a sorozattól megszokott minőségű, ezzel továbbra sincs baj. Érdekes megfigyelni, milyen szinten hullámzik ez a sorozat a történetei minőségében. Szinte szabályszerűen követi egymást egy közepes/gyenge és egy egész jó történet. Ez most jó volt, kicsit tartok a következőtől, de hátha nem kell csalódnom.

Marvel Mega-Rampage by Fairlight – Secret Avengers v1 1-5 Mission to Mars

Genzo:

Régi kollégát köszönthetünk újra a billentyűzet mögött, a nagy rakás Dredd után Fairlight elmondja a frankót egy Marvel történetről, így:

Fairlight:

A minap megnéztem a Bosszúállókat (mert még nem néztem újra a mozi óta, és már kezdett kopni az emlék), és elkezdett érdekelni , hogy mi történt Budapesten. Azóta már van róla képregény is. Deee nem erről lesz szó, mert nem olvasok egyszerűen, hanem szépen a Secret Avengers vol.1 #1. Számával kezdtem (még ha esetleg a két szériának semmi köze nem is lesz egymáshoz, és mert lehet, hogy még szeretném egy kicsit kiélvezni, hogy nem tudom mi volt a cécó Budapesten), és írtam róla pár szót.

Na szóval Secret Avengers. Steve Rogers él, és nem Amerika Kapitány. Ezen egyik tényen se akadjunk fel, ez van, fogadjuk el. Kell neki egy csapat, hogy elébe menjen a lehetséges fenyegetéseknek., lehetőleg, szép csendben, látványos felfordulások nélkül. Okos ötlet, bár szerintem, ha a marvel jópolgárait létező embereknek képzeljük, nekik már nem emelkedik meg jobban a vérnyomásuk a híradóban az aktuális világpusztulás láttán, mint ha mi látunk mondjuk (nem tom mit, erre nincs hirtelen hasonlatom :-9). Erre a célra összeszed egy csapat egyént (én erősen gyanítom, hogy találomra.) Itt van Fekete Özvegy, Hadigép, Bestia, Holdlovag, a legviccesebb kedvű Hangya (összezsugorodva veszélyes rabja a női zuhanyzókban található látványnak),Sharon  Carter és Valkűr (az Asgardi kisasszonyt fogalmam sincs honnan ismeri, de ám legyen), majd később + 1-ként Nova. Ez a válogatott kis társaság hívatott első lépésként visszaszerezni a többször gonosz szándékoktól vezérelt Roxxon vállalat emberétől egy veszélyes ereklyét a Serpent Crownt, amivel már többször meggyűlt az Angyaloknak a baja. Ami sikerül is. A bukta az, hogy ez nem az a korona, hanem egy másik. Mert igen, több is van. (Kinézetben némi eltérés, de koncepcióban ugyanaz:  nagy erőt ad, de rabságba dönt és megront).Kiderül, hogy a Roxxon bányászik a Marson, és ott szerválták. Steve Rogers Novát küldi vizsgálódni, majd miután megszakad vele a kontakt, csapatostul mennek utána. Szóval a történetben találunk még néhány koronát, és az általuk képviselt erősen anonim, egyszer használatos nagyellenség lehetőségét paráztatásnak, ami indokolta a Serpent Crown mitológiájának igen csúnya marvel féle újraértelmezését (nem nagy valami, fogd a koronákat, használd, ami előrángat egy lényt a Marson, aki előrángat egy másik nagyon ősi gonoszt, ami elpusztítja az univerzumot (szóval a szokásos uncsi, és méguncsibb mert erről csak szövegelnek), egy 3. Félt (Shadow Council), akik az árnyékból lép elő a sakktáblára, és valószínűleg átívelő szálként maradnak is,hogy ne legyen könnyű a hőseink élete, és persze sok bunyót.

A történet  átlag iparos munka a szerzőktől, átlagos uncsi délutánra megteszi, de nem fogsz rá hosszú ideig emlékezni, mert azért sok olyasmi nincs benne. A történet félretéve a retcont két dolgon kicsit elvérzik, vagy ha nem is akkor is gyenge lábakon áll. Az egyik a csapatdinamika. Egyes szereplők között jók az interakciók, mások pedig itt csak vannak (Fekete Özvegy és Holdlovag szerepe kábé ebben a történetben ki is merül). A másik, hogy csendben hárítjuk el a lehetséges fenyegetést, titokban. Na amikor szimultán gombafelhő emelkedik a Mars ritkás légkörében, és Texasban, azt én nehezen nevezem a feltűnés kerülésének. De nem baj, azért belefért.

Doctor Strange: Season One

Mikor lett belőlem Doctor Strange szakértő? Tegnap este.

Oké, a "szakértő" enyhe túlzás, a "tegnap este" viszont nem annyira. A napokban elhatároztam ugyanis, hogy beleásom magam a Marvel mágiával foglalkozó részlegébe, azon belül is a Legfőbb Varázsló, Strange karaktere érdekelt. El is olvastam rögtön J Michael Stracgfhghjftewscky hatrészes minijét, majd megtekintettem az egészestés animációs filmet, ezután egy karakterleírás következett, végül ez a HC, amit most bemutatok. Ezt hívják úgy, hogy felkészülés egy cikkre.

JMS minije, a rajzfilm és a leírás is részletesen beszámol az eredettörténetről, így amikor nekiálltam a Season One-nak, bár pusztán halvány remény volt, de azért gondoltam, hátha nem nyomják le ugyanazt a torkomon negyedjére is, mert kezd elegem lenni a kézsérülésből, a kiképzésből, ilyesmi. Amit meg kell hagyni, hogy azért JMS sztorija kicsit új köntösbe helyezte az egészet, sok helyen különbözött a többi eredettörténettől, vagyis nem volt teljesen monoton ez a Strange adag, ami alá vetettem magam. Ezek után a Season One pedig kifejezetten felüdülés volt, komolyan.

Itt egy pár oldalban és flashbackben összefoglalják azt, amire ráment mondjuk a rajzfilm nagy része is. Stephen Strange kiváló, ugyanakkor egoista és beképzelt sebész, akinek családi életét körülveszi a halál, ezért is dönt az orvosi pálya mellett. Egy autóbalesetben (JMS-nél síbaleset, nagyon lényeges változtatás) azonban mindkét keze komoly sérülést szenved, többet nem vehet szikét a kezébe. Mindent egy lapra tesz vel, a vagyona rámegy a különböző kezelésekre, ám mind sikertelenül megy végbe. Utolsó lehetőségként elutazik Tibetbe, ugyanis hallott valami Ancient One nevű öreg fazonról, aki talán megtudja őt gyógyítani. Az öreg varázsló azonban maga mellé állítja, és kiképezi, hogy végül a Legfőbb Varázsló váljon belőle. Ez lenne a sztori jól lesűrítve. Amit a Season One-ban kapunk, az egy történet Stephen korai éveiből, amikor már megkezdődik a kiképzése, de a végén még nem válik azzá, amit a borítóra rajzoltak. Ezt nem is bántam, hiszen ez a fejlődéstörténet megvolt nekem háromszor pár nap alatt, örültem, hogy 2012-ben nem nyomták le még egyszer ugyanazt az olvasók torkán, és az enyémen.

Ehelyett amit kapunk, az egy izgalmas kincskeresős kalandozás, aminek középpontjában három gyűrű áll, ezt kell Strangenek, Wongnak és egy új csajnak, Sofiának összegyűjteni. Közben Mordo, a főgenya is fel-felbukkan, csak hogy ne unatkozzunk olvasás közben. Nem fogunk. A füzet rövid ismertetője azt írja, hogy a történet kicsit Indiana Jones, és kicsit Gyűrűk Ura is egyben. Bíztatóan hangzik, nézzünk utána. Az Indy-s hasonlat megvan, régiségeket, kincseket keresgélünk szerte a világban, ez pipa. A gyűrűk urára pedig csupán a gyűrű körüli hajsza emlékeztethet, illetve egy-két poénos utalás a közkedvelt fantasy trilógiára.
Igen, helyben is vagyunk, elérkeztünk a könyv másik pozitívumához, a humorhoz. Egy kis könnyed hangulat a legtöbb esetben nem árt, és itt sem, nem idegesítő vagy valami, csak néha elmosolyodunk olvasás közben, that's all.
Izgalmas történet, nem újra ránkerőszakolt origin sztori, humor, mi kellhet még? Jó grafika nem ártana. Megkapjuk? Nem kifejezés! Gyerekek, a képi világ itt valami fantasztikus, legalábbis nekem nagyon bejön, de mentem én már szembe a világgal ilyen téren. Nálam ezek a merész vonalak és élénk színek valami olyan hangulatot árasztanak minden panelről, hogy egyszerűen muszáj volt tovább és tovább görgetnem az oldalakat, hogy lássam, milyen remek képek várnak még rám.

Az eddig leírtak csak a könyv háromnegyedére vonatkoznak, ugyanis a végére odacsapták még nekünk a Defenders című sorozat első számát, ami már a "kész" Doctor Strange egyik csapatbulijának nyitószáma, olyan más nevekkel, mint Namor, Silver Surfer, Iron Fist aki itt halál laza, vagy Hulk. Nem mondom, hogy ezt már nem érdemes elolvasni, de nekem jobban tetszett az első történet, és szebb is volt, a Defenderst már más rajzolta.

Ugorjatok hát neki ti is ennek a könyvnek, aztán esetleg a Defenders sorozat többi számának (én ilyesmit nem tervezek egyelőre, bőven van más tervem). Ha pedig most szeretnétek megismerkedni ezzel a karakterrel, mielőtt a közeljövőben talán filmre viszik (amúgy ez a történet ordít egy filmadaptációért, szóval várom, hogy mit hoznak ki belőle), akkor emellé ti is olvassátok el a JMS minit (az Allcomicson megtaláljátok magyarul), nézzétek meg a rajzfilmet, valamint böngésszétek át Ben Reilly cimborám remek karakterleírását a HálóZsákon. Ezek tuti közelebb hozzák a karaktert hozzád, jó olvasást és szórakozást.

Deadpool: Wave of Mutilation

Kicsit huzamosabb kihagyás után újra dübörgünk, és folytatjuk az egyik megkezdett projektet. Ez lenne a Deadpool v4 bemutatása történetek szerint. Legutóbb a Bullseye című történetről volt szó, most pedig jön a soron következő, ami a Wave of Mutilation címet viseli, és egy kétrészes sztori.

Eddig a történetek alapját a Deadpool és Norman Osborn közötti macska-egér játék szolgáltatta, de ezzel épp itt volt az idő felhagyni kicsit, kezdett unalmas lenni. Hálistennek most más vizekre evezünk, és el sem hinnétek, most milyen frappáns voltam, ugyanis ezt szó szerint lehet értelmezni.
Miután Deadpool jól megszedte magát az előző történetben, megenged magának egy kis pihizést és lazulást, ez alatt pedig azt kell értenünk, hogy pár gyanús orosz figurától vesz egy csónakot, átalakítja kalózhajóvá, szerez egy lowbudget papagájt (a Hidrás Bill jelmezben), és nyakába veszi a tengert. Ez pont olyan beteg, mint amilyennek hangzik. Az újdonsült kalózok útja majdnem egyenesen egy szigethez vezet, ahol Deadpool tervezi, hogy kalózkodik egy kicsit. Nem filmeket fog tölteni, hanem régimódi kalózkodás ugye. A szigeten megismerkedik egy vak lánnyal, akit fel is vesz a "csapatába" navigátornak, hátha eddig nem lenne elég őrült ez az egész mindenség. És emellé adagoljunk egy kis konfliktus- vagy bonyodalomszerűséget, és nagyjából kész is lennénk két füzet kitöltésével. A bonyodalmat itt az szolgáltatja, hogy egy másik kalózcsapat (egy sokkal összeszedettebb) is épp erre a szigetre kerül, és ők is... kalózkodnak ott. A két csapat összecsap, bla bla bla.

Ez a történet sem valami magasröptű, de legalább néhol vicces, főleg az elején, illetve kapunk szokásos popkultúra-utalást is, nehogy hiányérzetünk legyen. Ezen kívül azonban nem sokat ad a történet, de azért nem bántam meg, hogy olvastam. Szerintem ti is adhattok neki egy esélyt, ha még nem történt meg. A történet a v4-es, 2008-ban indult sorozat 13. és 14. száma.

Iron Man: Extremis

Régóta tervezem, hogy írok erről a képregényről, hiszen egy elég közkedvelt történetről van szó, amelyről talán aktuális is most beszélni, bár a kiadás maga 2006-os. A vol4-et indító Extremist sokan a legjobb Vasember-történetnek mondják.
Miért aktuális egy 2006-os képregény? Nos, aki az ilyen híreket figyelemmel követi, az már régen értesült arról, hogy a nemsoká megjelenő Vasember 3 című film igen sokat vett át ennek a képregénynek a történetéből. Akik már olvasták a cuccot, azok biztos örültek a hír hallatán, ugyanis bizakodásra adhat okot, ha egy film ilyen jó alapanyagból vesz át dolgokat.Az előzetesek (már amennyit láttam, mert egy idő után nem néztem többet) is tartalmaztak olyan részleteket, amelyek az Extremisre utalnak, szóval a filmet egyre jobban várom, de addig újraolvastam Warren Ellis remekművét.
Két érdekes dolog van, ami leszögezendő a képregény cselekményét illetően. Az egyik, hogy itt a történet szerint Tony Starkot már nem a ruhája vagy az arc reaktor tartja életben, a szilánkokat régen eltávolították a testéből, csak mégis ragaszkodott ehhez a páncélhoz, és megtartotta, hogy Vasemberkedjen. A másik dolog pedig, hogy a nyilvánosság nem tudja, hogy Tony Stark a Vasember, mondom ezt azoknak, akik a filmek hatására kezdenének el Vasember képregényeket olvasni, és esetleg meglepődnének, hogy itt nem köztudott Vasember kiléte.
A történet szerint ellopják az Extremis vegyszert a kutatólaborból, és befecskendezik egy terroristába, aki ennek hatására szupererős és persze szuperterrorista lesz. Eközben Tony Starkot a média igyekszik negatív fényben feltüntetni, mivel a fegyverei sok ember halálát okozták. Emellett egy új eredettörténetet is kapunk Ellistől, ami kísértetiesen hasonlít az első filmben látottakra. Tudjátok, barlang, Yinsen, ilyesmik. Igen, azt sem lehet letagadni, hogy a széria eddig is inspirálódott ebből a történetből, nem most jöttek rá a harmadik résznél, hogy "nézzétek már milyen király sztori, építsük be a filmbe". A filmes Vasember páncél kinézete is ebből a képregényből ihletődött, meg amint látjátok, elég sok minden. Ez is csak azt bizonyítja, hogy ez egy elég fontos, és figyelmet érdemlő történet.
Persze nem ennyi a cselekmény amennyit eddig elmondtam, ugyanis "meglepő módon" Vasember összecsap ezzel az instant szuperterroristával, de alulmarad, ezért komoly döntést hoz: aláveti magát annak, hogy ő is megkapja az Extremist. Ez egy kicsit felturbózza főhősünket, ha még nem tudjátok, hogyan, akkor nem innen fogjátok, tessék menni olvasni. És még mindig van pár dolog, amit nem mondtam el, hagytam meglepetést azoknak, akik még nem olvasták ezt a minit, és máris mennek bepótolni a hiányosságot.
Mivel nem olvastam az égvilágon minden Vasember képregényt, ezért nem tudom határozottan kijelenteni, hogy ez lenne a legjobb, de ha ezt híresztelik róla, akkor lehet benne valami. Mindenesetre azt bátran mondom, hogy nagyon jó sztoriról beszélünk itt 6 füzeten keresztül, talán én még kicsit húztam volna ezt, lehet még jobb lett volna a végeredmény. De lehet nem, who knows.
Na és most itt az idő, hogy szembe menjek a világgal, és megcsillogtassam a különleges ízlésemet. Őszintén bevallom, nekem Adi Granov stílusa egyáltalán nem jön be. Tudom, hogy digitális festmények, meg különlegesek meg ilyesmi, de nekem nagyon nem tetszenek. Nem csak itt nem, úgy általánosságban, kevés olyan képet láttam tőle, ami tetszett volna. De ez csak az én bajom, ha jól olvasom, mindenki el van szállva a csókától, én meg magamra vetek.
Száz szónak is egy a vége, ha még nem olvastad ezt a minit, akkor noszarajta, mert ez erősen ajánlott. Az Invincible Iron Man sorozat első hat részéről van szó, vagy Iron Man vol4, ahogy tetszik.

Iron Man 3 Prelude

Az egyik bevett szokás Hollywoodban manapság a trailer trailerének 7-10 másodperces trailerét netre dobni, a másik pedig a képregényfilmek felé irányul főleg, de nem csak. Ez pedig egy olyan képregény kiadása, ami egy filmet reklámoz, ami már ígyis képregényen alapul. Ördögi kör, huh? Az ilyen képregény általában előzményként szolgál egy adott évben moziba kerülő szupermegagigablockbusternek, bővíti annak cselekményét, elmesél egy másik szálat bővebben, ami a filmben nem került kifejtésre, ilyesmi. Igazából nem olyan rossz dolog ez, ne értsetek félre, csak érdekes ez a körforgásos dolog. Ma egy ilyen képregényről lesz szó, mégpedig az egyik legvárósabb képregényfilm előzményéről.

Ebben az évben én (és biztos te is, meg mások is) egy csomó filmet várok veszettül, de az egyik legvárósabb mind közül a Vasember harmadik része. Kezeket fel, aki még így van ezzel. Oké, le lehet tenni. Nos, ha még nem várod eléggé ígyis ezt a filmet, vagy csak szeretnéd valamivel csillapítani a vaséhségedet, akkor itt ez a kétrészes mini, ami pont az ilyen igényeknek tesz eleget. Igazából, ha nem olvasod el, akkor is érteni fogod a Vasember 3-at minden bizonnyal, ez csupán egy kis űrt tölt ki a cselekményhalmazban, és megválaszol pár kérdést, ami esetleg felmerült benned, miközben a Marvel Cinematic Universe filmjeit faltad.
Jelen képregényünk kicsit összefoglalja, mi történt Tony Starkkal és társaival a Vasember 2 és a Bosszúállók között, aztán a főszerepbe Rhodey, azaz War Machine kerül. Megtudjuk, mit csinált és hol volt, miközben mindenki más New Yorkban tépázta a várost és az idegeneket. Tony utalgat is az Avengers film eseményeire, meséli Rhodeynak, hogy mi zajlik New Yorkban, és látunk pár panelnyi akciót is abból, amit már láttunk filmen minimum egyszer. Rhodey hiányzása sem lustasággal van indokolva, ő épp Ázsiában harcol a Tíz Gyűrű terrorszervezet ellen. Ismerős, kedves Marvel-fanok? Ők már felbukkantak a Vasember első részében, és a közelgő harmadikban is várhatóan nagy szerephez jutnak. Erre a tippre ad nyomós okot a főgonosz kiléte, és ezen képregény cselekménye is. A Tíz Gyűrű ugyanis el akarja pusztítani Rhodeyt, mert azt hiszik, hogy ő Vasember. De amint rájönnek, hogy téves számot hívtak, azonnal Amerika felé veszik az irányt, és ezt már a mozikban nézzük meg, hogy mihez vezet.

Ennél több szerepe nincs is a képregénynek. Összeköti a szálakat kicsit, pár kérdésre választ ad, és hangulatot teremt a Vasember 3-hoz. Ezeket a szerepeket remekül be is tölti, önálló képregényként viszont már nem olyan nagy szám, ezen gondolom meglepődött mindenki. A nagy dolgok itt a nagyvásznon zajlanak, ez csak egy kis pénzkicsalás a rajongókból, meg pár érdekes történés, ami kiegészíti a filmes univerzumot.
Ha szeretnéd kibővíteni a tudásod, esetleg kicsit kiegészíteni az MCU eseményeit magadban, vagy érdekel Rhodey ázsiai kalandja, akkor hajrá, ugorj rá a minire, aminek az első része már magyarul is olvasható a BLATECO oldalán, és a folytatás is várható hamarosan, addig pedig az angol verzió áll rendelkezésedre. Igazából szerintem megér egy olvasást, de csak az eddig sorolt okok miatt. Érdekes dolgok történnek, de a real deal a film lesz. Ja, és csak akkor élvezed igazán ezt a képregényt, ha láttad az eddigi Vasember filmeket, és a Bosszúállókat. Újat mondtam? Nem hát.
Végezetül pár szó a rajzokról. Nos, az akciók, robbanások szépen meg lettek oldva, a páncélok is korrektek, de az emberi arcok elég nyomira sikerültek. Nem, nagyon nyomira, tényleg. Olyan furcsán és zavaróan aránytalanul jönnek azok a fejek, hogy az durva. Oké, tőlem lehet ez a rajzoló saját stílusa, de nekem ez akkor is a "nem tud portrét rajzolni rendesen"-sztori inkább, mint a "tud ő, csak nem akar". Komolyan, nézzétek a fejeket.Amúgy a színezés már szép, a vonalakkal van itt bajom.

Másik dolog, ami elszomorító, az a borító. Ennél ötlettelenebb, gyászabb borítót már nem is csinálhattak volna. Igen, ez is szokás, hogy a filmplakátból csinálunk képregényborítót (lásd GI Joe Retaliation pl), de akkor is. Legalább rajzolják át, valamit módosítsanak az eredeti plakáton, ne annyiból álljon a képregényborítóvá avanzsálás, hogy odabiggyesztik, hogy "Prelude". Érdekes, ezt a lécet a Machete és a Django Unchained megugrotta, pedig azok nem is képregényfilmek, csak a marketing része volt egy ilyesmi képregénykiadás, mint itt Vasembernél. Szóval ez szomorú, de nem a borító alapján ítélkezünk. Ami a borító mögött van, az a lényeg, és az már vállalható. 

Indestructible Hulk: Agent of S.H.I.E.L.D.

Hulkról is rég esett szó az oldalon, pótoljuk hát a hiányt, nem is akárhogy, hanem a legújabb sorozatával. Ez lenne a Marvel NOW!-on belül indított Indestructible Hulk, egész pontosan az első öt rész, mivel egyelőre ennyi jött ki, és amúgy is ez az öt szám egy teljes történet, szóval vagányul bemutatható egyben.

Ahogy a cím is árulkodik, a sztori alapötlete az, hogy Bruce Banner be akar lépni a SHIELD-be. Megelégelte ugyanis, hogy miközben ő is fontos dolgokat tesz a tudomány érdekében, ezeket a babérokat és elismeréseket az olyanok aratják le, mint Tony Stark, őrá pedig csak úgy emlékeznek, mint az a nagy zöld izé, aki megint lenyomta a várost egy délután alatt. Ezért gondolta úgy Banner, hogy belép a SHIELD-be, ahol emberi formájában tudományos dolgokat végez, feltalálgat, ilyesmi, amikor pedig egy küldetésben szükség van Hulkra, akkor segít úgy. Igen, ez a beletörődés jele, ugyanis Banner bárhogy is próbált megszabadulni Hulktól, vagy elpusztítani őt, rájött, hogy ez lehetetlen, együtt kell éljen a benne rejlő szörnyeteggel, és akkor már miért ne tenne vele jót. Innen indul a történetünk, hogy Banner egy kávézóban próbálja meggyőzni Maria Hillt, hogy jó lenne, ha bevenné a csapatba. Hill ezt nem tartja jó ötletnek, ám az éppen akkor bekövetkező "szituáció" után megváltozik a gondolkodása. Színrelép ugyanis Mad Thinker, aki a sorozat nyitógonoszának szerepében villogtathatja meg gonoszságát. Természetesen mindenki kitalálja, hogy mi lesz a sorsa. Gondolkozzatok. Egy sorozat első számáról beszélünk, ráadásul egy ötrészes történet kezdetéről. Felbukkan egy kevésbé ismert gonosz, a jó oldalon pedig Hulk, akiről pár oldallal ezelőtt megtudtuk, hogy nem lehet elpusztítani. Összeállt? Persze, hogy össze. Mad Thinker pórul jár, és még akkor enyhén fogalmaztam. Ennél nagyobb falat kell Hulknak, de ez a kis akció is bőven elég volt ahhoz, hogy Hill megbizonyosodjon, jobb Hulkkal egy csapatban lenni, mint ellene. Innentől Hulk a SHIELD ügynöke.
Ezek után a hangsúly egy fontos konfliktusra kerül, mégpedig a Banner és Stark közötti viszályokra. Bruce nem szereti, hogy Tony nem tartja őt hozzá hasonló vagy épp egyformán jó tudósnak, és ennek az elégedetlenségnek hangot is ad egy közös küldetés keretein belül, ami meglátjátok, hogyan végződik. De ez még mindig csak a második füzet. Ami ezután következik, az egy kis harcolás Quintronic Mannel (oké, nem vagyok ász Hulk-ellenfél téren, de róla se igazán hallotttam még. Kellett volna?), majd egy kis alámerülés a Csendes-óceánba, hogy felvegye a harcot Attumával. Na, őt már én is ismertem, csak nem vagyok elveszve.

Ennél többet már nem szeretnék mondani, akit érdekel a sztori, olvassa el, szerintem nem rossz, bár az eleje jobban tetszett, mint a vége. A Tony Starkos balhé, a "Banner builds, Hulk smashes"-részek is bejövősebbek voltak, mint a végén az Attuma elleni csatározás. Ezen kívül Hulk speckó páncélja sem elhanyagolandó. Szóval egész jó történetet kapunk itt öt füzetben. Nem remek, de jó, bőven olvasható szerintem. Aztán lehet, hogy te imádni fogod, vagy épp nem jutsz túl az első füzet felén, annyira nem köt le.
Ami a grafikát illeti, egész szép, és Hulk valami brutálisan durvajól néz ki, tartsuk meg a rajzolót, köszi.

Az, hogy a továbbiakban milyen kalandok várnak Hulkra és Bannerre, milyen ellenfelekkel kell szembenézniük, vagy hova vezet ez a SHIELD-es meló, egyelőre nem tudjuk, de a folytatásokból majd biztos kapunk válaszokat, ha kijönnek. 

War Machine v1 02.

Folytatjuk a nemrég megkezdett Hadigép v1 sorozat bemutatását, immár a második számmal. Az előző résznél már elmondtam, amit tudni érdemes Rhodey karakteréről, és maga a füzet is elmesélte mindezt. A második számban már bele vagyunk csapódva a lecsóba, folytatódik a mentőakció, ami az első szám közepén elkezdődött.

Vázoljuk azért fel az alapszitut újból. Rhodey elindul a kies Iwaya országába, hogy megmentse példaképét és mentorát, Vincent Catewayot a gonosz diktátor markából, aki hazaárulásért tartja őt fogva. Ez a magánakció olyan alakok vérnyomását tornázza fel, mint pl Kábel, aki rögvest Iwaya felé veszi az irányt, mielőtt War Machine még nagyobb galibát okoz. Eközben Deathlok is felbukkan a színen, aki szintén Catewayo kiszabadításán ténykedik. A három nagyágyú összecsap egy látványos ütközetben, amiben kiderül, hogy egyikőjük sem méltatlan ellenfél a harcban. Végül az erőfitogtatást felváltja a józan ész és a logika, így arra a döntésre jutnak, hogy összefognak, és együtt próbálják sikerre vinni az akciót. Az együtt akciózás még jobban megy nekik, mint az egymás elleni harc, azonnal összeszokott csapatként kezdenek el együttműködni, ám végül egy nem túl váratlan, de érdekes fordulat következik, ami már a folytatásban kerül kidolgozásra.

Igazából ez nem egy olyan füzet, amelyről magában túl sokat lehet és kell írni, hiszen egy történet folytatása, ami itt még nem is zárul le. De ha már eldöntöttem, hogy így viszem végig a sorozatot, akkor így viszem végig. Amúgy a sorozat eddig tartja színvonalat, érdekes történet, pár poén, remek és hangulatos akciók jellemzik a címet továbbra is, Rhodey képes elvinni a hátán egy történetet, ez eddig úgy tűnik. Persze a mellékszereplőgárda sem utolsó, ők is rátesznek az egészre egy lapáttal. A rajzok pedig 90-es évek, most meglepődtetek gondolom. Nekem tetszik a grafika és a színvilág, jól mutat, és az akciójelenetek is szépen vannak megoldva.

Ezt a részt is az Allcomicson találjátok, ha még nem olvastátok el, akkor hajrá, mert megéri.

Deadpool 01. (2013)

A Marvel 2012-ben arra a lépésre szánta el magát, hogy egy pár sorozatát "újraindítja", és ezt az egészt hajcihőt elnevezi Marvel NOW!-nak. Egy csomó sorozat kapott új első számot, ezen sorozatokból is szeretnék szemezgetni aztán jól elmondani a véleményem, de szeretek a desszerttel kezdeni, szóval jöjjön Deadpool újraindítása, lássuk az első számot.

Az új sorozat írói feladatait egy humoristára bízták, ami bizakodásra adhat okot. Amikor ezt a hírt anno olvastam, nagyon megörültem, hogy Deadpool legalább tuti vicces lesz, aztán reméltem, hogy a történet sem lesz kiábrándító. Nos, eddig nem az. Az első szám ugyanis nagyon, mondom NAGYON viccesre sikerült, miközben a történet is kellően beteg és szórakoztató, ugyanakkor merész. 

A cselekmény szerint egy unatkozó varázsló/mentalista/médium/egykutya annyira el van keseredve a világgal kapcsolatban, hogy úgy gondolja, megidézi a régi nagyfőnököket, hogy ők tegyenek rendet ebben az elfajult világban. Igen, az egykori amerikai elnököket támassza fel a pofa, a szellemzombi vezérek azonban egész más tervekkel készülnek, inkább elpusztítanák ezt a világot, mint megjavítanák. A folyamat visszafordítása meghaladja Dumbledore barátunk kapacitásait, szóval hamarosan özönleni kezdenek az élőhalott elnökök, akik egytől egyig gonoszak. A közkedvelt szuperhősök imidzsének nem tesz jót, hogy hazájuk volt elnökeit küldik vissza a másvilágra, így a SHIELD felbéreli azt az embert, aki amúgy is szeret kárt okozni, és kb mindegy, hogy milyen az imidzse, így az elnökírtás is simán fekszik neki. Ő lenne Deadpool. A többit tudjátok.

Ennyit a történetről, ez az alapötlet elég kell legyen az érdeklődés felkeltéséhez. Deadpool vs élőhalott elnökök. Beteg és merész ötlet, nem tudom, az amerikai olvasótábor hogy emésztette meg ezt a sztorit, de mivel nagyrészt pozitív értékeléseket olvasni világhálószerte, azt gondolom, hogy nem akadtak ki vagy ilyesmi. Meg aztán aki Deadpool füzetet olvas, annak legyen humorérzéke, és ne legyen sértődékeny ha épp az országát blamálják, másképp nem fogja élvezni amit az oldalakon olvas. Nekünk nem jelent sokat az, hogy itt sorra gúnyt űznek szinte mindegyik ismert elnökből, ám Amerikában más lehet a helyzet. Bár, ha jobban meggondolom, ez a nép vámpírvadászt csinált Lincolnból, és még mozikba is küldte a végeredményt. Oké, nem szóltam.

A képregény mindemellett igen véres is, a kilógó belekkel sem spóroltak az alkotók, szóval előre szóltam, ne mondjátok, hogy nem. Amúgy a grafikára nem nagyon tudok mit mondani, szép és megszokott, nem sok különlegeset tartogat, viszont legalább nem ótvar. A hihetetlen mennyiségű alternatív borító között pedig vannak egész jól sikerültek, ez például egész aranyos lett, és az elnökválasztásos is remek, ha engem kérdeztek volna, az lenne a fő borító, mert azt a humort és elnökoltást hordozza magában, mint a füzet. Nem kérdeztek engem, oké, az lett a fő borító, amit itt láthattok fent. 

Száz szónak is egy a vége, ez egy remek kezdés, bizakodásra késztet, hogy jó kezekbe került kedvenc zsoldosunk. Hangosan nevetős az első rész, meglátjuk a folytatás hogyan muzsikál, ezen sorok gépelésekor öt rész van megjelenve, szóval még simán be lehet hozni a lemaradást. Terveim szerint végigviszem ezt a sorozatot, és emellett a v4-el is szeretnék haladni tovább, és emellett még kismillió tervem van, meglátjuk, mennyi valósul meg. Na de ennyi voltam, nyomás Deadpoolt olvasni, vagy megidézem egy amerikai elnök szellemét.

Deadpool: Bullseye

 

Miután láttuk, milyen egy rosszul megírt Deadpool-történet, térjünk vissza a 2008-ban indított sorozathoz, amiben bár ingadozott eddig a minőség, azért összességében nem rossz dolgokat olvashattunk. Ha emlékeztek, az oldal karrierjének elején elkezdtem bemutatni ezt a sorozatot, és szépen lassan haladunk is, történetenként. Legutóbb a Magnum Opus című sztori volt terítéken, ami felváltva zajlott ebben a sorozatban és a Thunderbolts füzetekben. A most következő történetünk már csak erre a sorozatra korlátozódik, a Bullseye címet viseli, és a sorozat 10-12. részeit tölti ki.

Ebben a háromrészes történetben már jóval szórakoztatóbbak az események, mint a Magnum Opus esetében. A fő motívum még mindig a Deadpool és Norman Osborn közötti konfliktus, ami a sorozat első három részében már elindult. Hiába keresitek, arról még nem írtam cikket. De a lényeg továbbra is az, hogy Osborn átverte kedvenc zsoldosunkat, és fizetség nélkül hagyta őt. Ám Deadpool nem arról híres, hogy ilyesmit eltűrjön, szóval Taskmaster segítségével kicsit megcsapolták Norman vagyonát. De ez még nem teljes öröm főhösünk számára, kéri a rendes fizetségét is, főleg, hogy azóta megint le van égve, és apró bérgyilkos melókat vállal el mindenféle jöttment embereknek. 

Emellett marad ideje újra hülyét csinálni Osbornból egy tévéinterjú alkalmával, ami igen viccesre sikerült, meglátjátok. Norman ezen feldühödve felkéri az ezúttal Sólyomszem jelmezébe bújt Célpontot (Bullseye, vagy Colin Farell a Daredevil filmből), hogy végezze el azt a piszkos munkát, amire a Thunderbolts csapata képtelen volt, és tegye el láb alól főhősünket. Ez pedig ugyebár nem egyszerű dolog, főleg nem egy sorozat 10. számában a 60+-ból. 

Nagyjából ennyi a leheletnyi történetünk, ha ezt megspékeljük jópár poénnal, remek bunyókkal és még egy-két érdekességgel, akkor három füzet ki is van töltve úgy, hogy ne legyen rá panaszunk. Az érdekesség alatt egy flashbacket értek Deadpool és Bullseye gyerekkorából, ami szintén humoros és ötletes jeleneteket von maga után. A történet lezárása pedig szintén megér egy misét, komolyan, halál laza.

Ezt nevezem szórakoztató Deadpool-történetnek. Egyszerű mint a szög, de rettentő beteg, humoros és akciódús. Emellé társulnak a szép rajzok is, és már örülünk is, Vincent. 

A sztorit tehát a Deadpool v4 10-12 számaiban találjátok, jó olvasást, ezt tessék bepróbálni, ha még nem történt meg.

Deadpool Kills The Marvel Universe

Rég volt szó mindannyiunk kedvenc zsoldosáról, vegyük hát elő az egyik történetét, amit négy füzetben meséltek el nekünk 2012-ben. Ez lenne a Deadpool Kills The Marvel Universe.

A cím alapján egyáltalán nem vártam valami magasröptű cselekményt, fordulatokat vagy ilyesmiket. Csupán azt, hogy Deadpool ebben az alternatív Marvel-univerzumban (egy ilyen sztori nyilván nem lehet a fővonalas kontinuitás része) nemes egyszerűséggel mindenkit kinyír valami beteg és ötletes módon, és mindezt a tőle megszokott humorral fűszerezve teszi. Az elvárásaim fele bejött, itt tényleg annyiról van szó, hogy Deadpool kiírt mindenkit, de ennyi. Humorról aligha, kreativitásról pedig szinte egyáltalán nem beszélhetünk sajna, kifejtem.

Ha Deadpool történet olvasására vetemedünk, az egyik alap elvárásunk a poénáradat. Ha ez nincs, akkor legalább a sztori kéne indokolja és pótolja a hiányt. De egy ilyen "sztori" egyszerűen kiált azért, hogy vicces legyen, hiszen alapból nem lehet ilyesmit komolyan venni. Közben az alkotók épp azt szeretnék, hogy komolyan vegyük amit olvasunk, így poénból talán 3 van a négy füzetben, ez egy más Deadpool, aki egyszerűen mészárol és mészáról, és bár egyfolytában beszél közben, az nem vicces, és nincs is annak szánva. Na jó, legyen úgy, az alkotók komolyan akarják elmesélni ezt a történetet. Halva született húzás, de legyen. Viszont, ha már ezt csinálják, akkor ne tegyenek bele bődületes marhaságokat, olyanokat, amiktől egy jártasabb képregényolvasó a falra mászik. Deadpool konkrétan pár panel alatt nyír ki olyan karaktereket, akik túléltek már nála nagyobb veszélyt is. Ráadásul az olyan keményfiúk, mint Dr. Strange vagy Doom szintén pillanatok alatt kezdik lentről szagolni az ibolyát? Deadpool ász, de nem ennyire. Ezekkel amúgy nem lenne semmi baj, ha vicces lenne a képregény. Akkor felnevetnék, hogy ezeket a nagyágyúkat milyen simán intézi el a szájaló zsoldos. De így, komolyan véve egyszerűen nem működik. És még hozzáteszem, hogy a karakterek nagy része is teljesen a megszokottól eltérően viselkedik, Sue Stormnál pl meglepődtem, és Xavier professzor is jóval gyengébbnek tűnt itt, mint valójában.

A másik fájdalmam a kreativitás hiánya. Tényleg, ha már azzal töltünk meg négy füzetet, hogy Deadpool öl, tegye azt kreatívan, ne mindenkit fejezzen vagy lőjön le. Ennél eredetibb gyilkolásra nem futotta? Egy külföldi fórumozó felhozta a Végső állomás című horrorszériát, ahol a kreatív halálmódok vitték el az egészet egy pozitívabb irányba. Egyet kell értenem a sráccal, azokban a filmekben nagyon kreatív módok vannak a jónép leépítésére, és ezzel már 5 filmet eladtak, itt is működött volna a recept, négyszer 22 oldalon. Ehelyett lövések és kardsuhintások, meg talán két, viszonylag eredetibb gyilkolás. Sóhaj.

Másik probléma, hogy a cím azt ígéri, hogy Deadpool a teljes Marvel univerzumot le fogja nullázni. Ez teljesen lehetetlen, pláne négy füzet alatt, és nem is sikerül. Rengetegen maradnak ki értelemszerűen, de mondjuk nem is bánom. Ha Deadpool ugyanúgy intézte volna el Galactust vagy Thanost, mint a többieket (szúrás/vágás/lövés), akkor kitérek a hitemből, márpedig nagy esély van arra, hogy ez így történt volna. De ők inkább most kimaradtak, ahogy a teljes kozmikus részleg (páran feltűnnek egy oldalon, de minden ok és magyarázat nélkül), vagy a mutánsok 90%-a (csak a főbb x-meneket látjuk, de rajtuk kívül azért van még pár). Nem lehet egy univerzumot lezúzni négy füzet alatt úgy, hogy közbe mesélni is próbálunk, hogy Taskmaster elkezd vadászni Deadpoolra, miután az elhunyt hősök hozzátartozói felbérelik, meg ilyesmi. Tanulság.

Egyszóval ennek a mininek semmi értelme így ebben a formában. Viccesen és kreatívan akár több része is lehetett volna, és pozitívabb élmény lett volna az olvasás, így viszont ez a négy rész is felesleges. Feltűnhet, hogy egy fia pozitívumot sem írtam, az az igazság, hogy nincs is sok. A grafika legalább okés, a négy borító az elsőt leszámítva (ezt látjátok fent) egész szép, és az a minimálisnál minimálisabb számú poén is egész jó. Illetve a lezárás is mutat némi kreativitást, bár itt a legvégén már mindegy, nem húzza ki a minit a sárból. Ennyi a pozitívumok hatalmas listája. Ja, és csomó ismert és kedvelt Marvel-karakter teszi tiszteletét, azta Genzo, ki gondolta volna. Én mondjuk beraktam volna Stan Leet a cameozók közé, de az már poén lenne, ami ide nem kell most. Az alkotók szerint legalábbis.

Ha nem lenne elég világos, ezt a négy számot kerüljétek el messzire, hacsak nem akarjátok megtapasztalni, hogy milyen egy rossz Deadpool-történet. Magamat ismételem, ez így, ebben a formában rossz, kár, pedig az alapötlet beteg, jól is össze lehetett volna hozni. Az alkotók inkább komolyan vették.

War Machine v1 01.

Úgy gondoltam, hogy a sok egyben bemutatott, teljes történet mellett lehetne egy olyan sorozat is a blogon, amit számonként (vagy esetleg történetenként) mutatok be az első résztől az utolsóig. A választásom pedig egy 1994-ben indult, és 25 részt megélt sorozatra esett, aminek címszereplője a Vasember-filmeknek köszönhetően egyre népszerűbb Hadigép (War Machine). Ez a karakter első önálló sorozata mellesleg, ezidáig a Vasember-füzetekben mellékszerepelt a szürke páncélos hős.

Hadigépet teljes felszerelésében a Vasember 2 című filmben láthattuk ugye, az első részben csak civilben szerepelt, és akkor még Terrence Howard tündökölt a szerepben, a páncélba azonban már Don Cheadle mászott bele, aki jó választásnak bizonyult, hiszen a továbbiakban is ő testesíti meg Rhodeyt. Cheadle nyilatkozta, hogy mennyire örül, hogy eljátszhat egy ilyen karaktert (hogyne örülne, hiszen állandó pénzcsörgedezést jelent manapság képregényfilm-franchiseban részt venni), mert szerinte elég kevés a fekete szuperhős, és nagy öröm, hogy ő ezt a kis tábort erősíti. Van valami abban, amit mond, tényleg sokkal több fehér szuperhős szállingózik a képregényekben és a filmekben, de azért vannak remek fekete hősök is. Itt van például Hadigép.

A sorozat egy dupla hosszúságú füzettel indít, hogy megadja a módját a kezdésnek. Ebbe tisztességesen belefér James "Rhodey" Rhodes bemutatása az új olvasóknak (amikor ez a füzet megjelent, még nem tudtak annyit erről az arcról, szóval kellett a bemutatás az első számban), az első akció elkezdése és egy nagy rakás cameo. Tényleg, itt egy füzetben öröm nézni, hány ismerős arc bukkan fel váratlanul. Mondjuk ezek a cameok is kétfélék, van ami csak Rhodey álmodozása (Hadigépként legyőzi az összes jelentős Marvel gonoszt... egyszerre). Ez egy pár viccesebb oldalt jelent a füzetben, a cselekményhez nem ad hozzá, max Rhodey jelleméhez, de vannak fontosabb cameózó karakterek is, akik a sztori szempontjából is fontosak. Ilyen például Kábel, vagy Nick Fury. Egyszóval a sztárparádé adott, egy jónak ígérkező történet szintén, nem igazán kívánhatunk mást.

Amúgy a történet szerint Rhodey miután kiönti a szívét egy lánynak, és elmeséli a gyerekkorát, Starkkal való barátságát, ami nem végződött jól stb, elmegy egy partira, ahol találkozhat egyik példaképével, Vincent Cetewayoval, aki egy különleges küldetésre invitálná főhősünket, de ő nem megy bele a buliba, miután a Stark vállalattal megjárta, nem szeretne egy újabb nagy cégtől függeni. A helyzet azonban megváltozik, amikor Cetewayo gépét eltérítik, és szülőhazájában árulás miatt fogvatartják. Ekkor Rhodey belebújik a páncélba, és magánakcióba kezd, amit nem mindenki tart jó ötletnek, pl Kábel, vagy a SHIELD sem ujjong örömében. Érdekes dolgoknak nézünk elébe.

Ez a képregény kezdésnek remek. Egy nem túl eredeti történetet kicsit megspékelve tár elénk, pár ismert mellékszereplővel, és szórakoztatóan. És az utolsó oldalon feltűnik valaki, aki talán még több kedvet hoz a folytatáshoz.

A füzetet az AllComicson találjátok, jó olvasást hozzá, megéri belekukkantani.