Genzo:
Vasárnap
van, ismét Amondinon a sor, hogy szállítsa nektek a mannát, ő pedig egy
kis sci-fivel készült. Pontosabban egy újabb Star Wars történettel, az
előző nagy sikerére való tekintettel, mert igen, elég jól szerepelt.
Szóval övé a szó és az Erő.
Amondin:
Üdv mindenkinek.
A mai képregényünk egy újabb Star Wars képregény lesz, ami a Vérvörös Birodalom címre hallgat.
Ez a történet már jó pár évvel a Jedi Visszatér után játszódik, amikor már egy új Köztársaság létezik. Ám a Birodalom még nem tűnt el teljesen. A harcok még mindig folynak a galaxis feletti uralomért. Ennek a harcnak egyik színterére érkezünk, arra a bolygóra, aminek a neve Phaeda. Itt még a Birodalom az úr, de a lázadók itt is megvetették már a lábukat.
Erre a bolygóra érkezik egy rejtélyes idegen, aki aztán elbillenti a mérleget az egyik oldal felé.
Ennek a történetnek igazából két főszereplője van. Kir Kanos, és Carnor Jax.
Mindketten Palpatine testőrségének a tagjai voltak, még amikor a Császár élt. Azóta már külön utakon járták az útjaikat, és ellenségek lettek.
Jax ugyanis a Palpatine trónját akarta megszerezni, így szabotálta a császár utolsó klónját, és átvette a helyét a Birodalom élén. Kanos hűséges maradt a császárhoz, de megmenteni nem tudta. Az egyetlen dolog, amit tehet még érte az a bosszú.
Jax tudja, hogy Kanos veszélyes, így üldözőbe veszi egykori társát, és egészen a Phaeda bolygóig üldözi.
Kanos eredetileg csak azért ment a bolygóra, hogy leszakadjon az üldözőiről, és tervet készítsen a bosszújára, de akaratlanul is belecsöppen az ottani háborúba.
Egy kocsmai verekedés miatt kénytelen lesz menekülni, és a lázadók bázisán talál magának menedéket.
Itt többszöri visszaemlékezésben megismerhetjük, hogy miként lett belőle a császári testőrség egyik tagja, és hogy milyen kapcsolat fűzi őt Jax-hoz.
A lázadók között azonban akad valaki, aki mindkét felet segíti. Így elárulja a lázadók helyét az ottani birodalmiaknak, de figyelmezteti is a lázadókat a közelgő veszélyre.
És ebből természetesen egy csata keletkezik, és itt Kir Kanosnak el kell döntenie, hogy melyik félnek segít. A birodalmiaknak, akik az ellenségéhez tartoznak, vagy a lázadóknak, akik amint megtudnák ki is ő, egyből lelőnék.
Míg a földön a csata zajlik addig megjelenik a bolygó felett Carnor Jax csillagrombolója az Emperor’s Revenge. És innentől már minden bábú a helyére került a sakktáblán, és elkezdődik a végső összecsapás a két egykori testőr között, aminek végpontja ott lesz, ahol minden elkezdődött. A Yinchor nevezetű bolygón, ahol még annak idején a Sikoly nevezetű kiképzőarénában mindketten a császár testőrségének tagjai lettek.
Nem húzom tovább a szót, akit érdekel, hogy mi lesz eme történet végkimenetele az olvassa el. Elöljáróban csak annyit, hogy nagyszerű példát kapunk arra, hogy soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet, mert a végén egy csillagrombolód fogja bánni.

A
rajzok szerintem nagyon jók. Mondjuk néhány birodalmi tiszt feje elég
érdekesen nézz ki, de ha tippelnem kellene, akkor nem véletlenül
rajzolták ilyen érdekesre.
Ha felkeltettem az érdeklődést eme 6 részes mini iránt, akkor megtaláljátok a Hálózsákon a több Star Wars képregény mellett.
Nos, számomra ennyi volt a mai munkaidő, most már Genzo veszi át a billentyűzetet a kezemből.

Nyugodtan
tartsd meg, Amondin, van nekem sajátom. Köszönet amúgy a cikkért,
reméljük ez is szrepel legalább olyan jól, mint a múltkori.
No comments:
Post a Comment