A mai frissítésben, ami a tegnapi kellene legyen, egy DC képregénnyel foglalkozok. Nightwing
(magyarul Éjszárny) neve sok képregényrajongó számára ismerősen
csenghet, de azt lehet nem tudja mindenki, hogy miként kezdődött hősünk
pályafutása. Nos, ezt a kérdést igyekszik megválaszolni ez a 6 részes mini, ami a Nightwing: Year One címet viseli.
Dick Grayson,
mielőtt saját karrierjét kezdte el építgetni, ő volt Batman első társa,
Robin. Az első kaland a miniben még ezt az időt mutatja, egy közös
akción van Batman és Robin, azonban már látszik, hogy nemigazán férnek
meg együtt, nagyon különböző a gondolkodásuk, nem megy olyan jól a közös
munka. Egészen addig fajul ez a dolog, hogy a denevér kirúgja Graysont,
aminek a fiatal srác még örül is, tehát itt már tényleg reménytelen
volt a helyzet. A fiú azonban úgy érzi, hogy tudna egyedül is
boldogulni, hiszen igen jó mestere volt, mégsem tudja, hol kezdje a
szólókarriert. Ebben a kérdésben egy másik nagyágyú segít neki, aki nem
más, mint Superman. Vele is lesz egy közös akciója hősünknek, illetve
gazdagodik pár bölcs tanáccsal is, hála a Krypton utolsó fiának.
Ezek
után Dick útja egy cirkuszhoz vezet, ahol beáll dolgozni, mint artista,
hiszen a Robin előtti korszakban ő ezzel foglalkozott, ez egyfajta
visszatekintés a múltba, kapunk is pár emlékképsort, hogy legyen még
egyértelműbb a dolog ezzel kapcsolatban. Az artista pályafutást követően
Nightwing Batgirl oldalán keresi a kalandot, és meg is találja.
Eközben
Batman megtalálja Dick méltónak tűnő utódját, a második Robint, Jason
Todd-ot, és elkezdődik a kiképzése. Aztán úgy hozza a sors, hogy az új
és a régi Robin egy közös akcióban vesznek részt, ez nem semmi dolog,
mondanám, hogy a mini csúcspontja.
A
történet annyira eseménydús és izgalmas, hogy meg sem próbálom elmesélni
az egészet, ez úgy a legjobb, ha mindenki maga fedezi fel az
apróságokat a sztoriban. Ami nekem különösen tetszett, az az, hogy
rengeteg DC-s cameo van ebben a hat füzetben, sok ismert gonosztevő
teszi tiszteletét a történetben, még ha csak pár mondat erejéig is.
Csak, hogy pár nevet említsek: Joker, Rébusz, Pingvin, Kétarc, Gyilkos
Krok, Agyagpofa, stb stb. Ez a sok vendégszereplő csak még szinesebbé
teszi szerintem az egészet, nem zavaróan lettek összeömlesztve a
gonoszok egy helyre, mint pl a Salvation Run esetében.
Ami a
grafikát illeti, a rajzok nekem nagyon bejönnek, a színek pedig pont
olyanok, mint amilyenek kell legyenek, figyelembe véve, hogy egy 1996-os
miniról van szó.
A történetet angolul olvastam, egész pontosan a Nightwing 1996-ban indult sorozatának 101-től 106-ig terjedő füzetei ezek, tehát nem egy külön miniként jelent meg, hanem egy sorozat részeként, úgy keressétek, ha érdekel titeket.
No comments:
Post a Comment