Sunday, February 3, 2013

Batman #1 (2011)


Folytatom a DC reboot első számainak bemutatását. Közben már jelentek meg folytatások is bőven, de előbb szeretnék túl lenni az első részeken, aztán a második száma úgyse mindnek fog érdekelni. Előbb azonban lássuk, milyen saját sorozatot kapott sokak kedvence, a kiadó egyik ütőkártyája, a sötét lovag, Batman.
Igazából a Denevérember három saját sorozatot is kapott, plusz a Justice League-ben is fel-feltűnik, szóval a rajongók ujjonghatnak, el lesznek látva olvasnivalóval. Én most a Batman #1-et mutatom be, aztán majd sorra kerül a Batman & Robin és a Batman - Dark Knight is előbb-utóbb.
Újabb sorozat, aminek kíváncsi leszek a folytatására. Ez a kezdés ugyanis nagyon megfogott, elsősorban hangulata és a történet miatt is, az első szám ugyanis úgy zárul, hogy a végén kimereszted a két szemed, majd elkezded számolni a napokat a második részig.
Mielőtt azonban ez a rész bekövetkezne, kapunk egy kis meditálást Gothamről, arról, hogy mi a legjellemzőbb a városra, konkrétan az embereknek mi jut először eszükbe a városnév hallatán. Ezek után jön a kötelező szereplőismertetés az új olvasók kedvéért, ami szerintem ötletesen lett megoldva. Egy helyen látjuk az összes fontosabb szereplőt az egyik oldalon, Bruce Wayne-t, aki ugye Batman, valamint mind a három  egykori- és a jelenlegi Robint. Ha már névsort olvasunk, akkor ismételjük át ezt is. Az első Robin Dick Grayson, jelenleg Nightwing (akinek csúnya piros ruhája van idéntől), a második Jason Todd, jelenleg Red Hood (van saját reboot sorozata, majd sorra kerül, de volt már róla szó korábban is itt), a harmadik Tim Drake, aki most Red Robin, és a Tini Titánok csapatban tolja, illetve a kis Damien Wayne, aki a jelenlegi Robin.
Ami ezután jön, az hozza magával azt a reakciót, hogy várod a folytatást. Van ugyanis egy gyilkossági ügy, amit a bőregerünk fel kell derítsen. Véres (!) tetthely, hulla, ami kell, plusz egy speckó üzenet Batmannek, ami nem épp egy "Sok erőt, egészséget!"-kategória, és nem mástól származik, mint....

No comments:

Post a Comment