The Goon v3 02.

A múltkor elkezdtem a The Goon v3-as sorozatát bemutatni az első számmal, ahol láthattunk egy történetet Goon fiatalkorából, ami meghatározta későbbi jellemét. Most folytatom a sort a második számmal, ahol nem nézünk bele Franky gyerekkorába, lehet nem is volt neki, vagy nem történt semmi érdekes benne. Ebben a számban már egész más dolgokról lesz szó, úgymond belecsapunk a lecsóba.

A füzet elején egy rövid, úgymond bemelegítő történetet találunk, amelyben egy család örökbe fogad egy elmebeteg embert, és úgy tartják, mint egy háziállatot. Kap valami idétlen nevet is, meg ilyenek. Ezt azonban nem hagyja annyiban két hősünk, akik igen sajátos módon oldják meg a problémát, nem árulom el, hogy, hiszen abban van a rövid szösszenet egyetlen poénja.

Ezután a pár oldalas szösszenet után Eric Powell belevág az igazi sztoriba, amibe azért már több poén szorult. Az alaphelyzet az lenne, hogy egy zakkant tudóst, aki magát robottá tudóskodta, szabadon engednek a diliházból annak ellenére, hogy az embereket halakká akarta alakítani.

A másik szálon Goont látjuk, aki segít megoldani a város szörnyproblémáit, szintén sajátos, mondanom sem kell, hogy vicces módon. Éjszakánként ugyanis a szörnyek garázdálkodnak a környéken, veszélyeztetve ezzel a békés városlakók, pl a valami okból kifolyólag éjjel vásárolni induló öreg nénik biztonságát. Ezt a problémát igyekszik hősünk orvosolni minden tudását és tapasztalatát elszántan bevetve.

A két történetszál ott találkozik, hogy az imént említett tudós egy újságban azt olvassa, hogy Goon egy maffiacsalád feje, tehát igencsak gonosz szegénykénk. Ha meg gonosz, meg kell leckéztetni, vagy eltenni láb alól, ha úgy sikerül. Épít is egy hatalmas lényt(lásd:borító), hogy azzal menjen a Goon elleni csatába. Vajon meg lehet állítani hősünket? Nem lövöm le a csata végét, csak annyit mondok, nem várt fordulatokat vesz a végén, ami aztán el is dönti a csatát végérvényesen.

Ajánlom mindenkinek ezt a füzetet, aki akar egy kis könnyű agykikapcsolós képregényt olvasni. Ahogy azt már mondtam párszor, itt nem a sztorin van a hangsúly, hanem a szórakoztatáson, olyan klasszikusokhoz hasonlítgattam eddig is a cuccot, mint a Kengyelfutó Gyalogkakukk, vagy a Looney Tunes, csak megfejelve egy kis brutalitással meg káromkodással, szóval felnőtt mulatság, de hatalmas.

A grafikával semmi bajom, stílusos, nekem tetszik. Ez a sorozat az előzőekkel ellentétben színes, tehát a fejlődés szemmel látható.

Ezt a füzetet is angolul olvastam, szintén áll az, hogy ha kéne valakinek, de nem találja sehol,  szóljon, és küldöm.

Kicsit kurta cikk lett, de nem is nagyon lehet ennél többet írni erről a füzetről a poénok, vagy a végkifejlet ellövése nélkül.