Miután
Amondin elárasztotta az oldalt Marvellel (ami persze nem gond, erről
szól a speciális hét), most kicsit elnézünk a konkurenciához, lássuk, mi
történik ott. A hónap első napján egy DC hős segít át minket, a
csinosabbik fajtából. Igen, ahogy az a címből, vagy a képből is
kikövetkeztethető, a Macskanőről van szó, neki is egy 6 részes történetéről, ami az Az amit szeretsz
címet kapta. A címet nem csípem annyira, de nem az alapján ítéljük el a
képregényt, hanem adunk neki egy esélyt. Én adtam neki, a véleményem
pedig alant olvasható.
Azt
kell mondjam, hogy ez egy egész jó történet volt, sőt. Végig izgalmas
tudott maradni, nem unatkoztam olvasás közben. Nem egyszer fordult már
elő velem, hogy miközben olvastam egy füzetet, egy idő után már nem
kötött le, és vagy csak átfutva olvastam végig, vagy sehogy. Na, ez
ennél a mininél nem fordult elő, egyhuzamban olvastam végig mind a 6
füzetet, mert egyszerűen nem lehetett abbahagyni.
A történet ott kezdődik, hogy Hush
felkéri Macskanőt, ugyan szerezzen már meg neki valami titkos izét a
Star laborból. A laborról annyit kell tudni, hogy jobban őrzik, mint a
Fehér Házat, mert ugyebár pár kísérlet fontosabb mint az elnök, mert azt
úgyis mindig elrabolják, túszul ejtik, stb, de aztán jön valami
egyszemélyes hadsereg és kiszabadítja őt is, meg a lányát is, legalábbis
az amerikai filmekből ezt lehet megtanulni. Szóval az elnök senkit nem
izgat, a STAR laborban zajló dolgok viszont annál inkább, őrzik is a
helyet, mint annak a rendje. Ide kell bejusson profi tolvajunk, hogy
megszerezze a szajrét Hushnak. A bejutás sikeres, Macskanő meg is
találja a bigyót, amit el kell vigyen a megbízónak, ám úgy dönt, hogy
majd hülye lesz egy ilyen értékes dolgot kiadni a kezéből, ezért inkább
megtartja. Csakhogy egy véletlen baleset folytán a kapszula tartalma
elhagyja eredeti közegét, és pár percen belül egy hatalmas szörnyeteg
kezd kedvére randalírozni East Endben. Itt jön egy csavar, ugyanis Hush
pont ezt a reakciót várta Macskanőtől, hogy inkább megtartja a
kapszulát, és számított a szörny felbukkanására is, viszont azt várta,
hogy a nőt elkapják, vagy megölik, és akkor ő már nem kell ezzel is
foglalkozzon, koncentrálhat nyugodtan Batmanre. Ám ez nem így történt,
hősnőnk megúszta ép bőrrel, nem is vártunk mást, őszintén. Ez nekünk jó,
mert olvashatjuk tovább a sztorit, és úgy, hogy Macskanő is aktívan
szerepel benne, Hush viszont ennek nem örül túlzottan, ezért arra a
döntésre jut, hogy elterjeszti a gonosztevők között, hogy East Endben
egyetlen egy csaj vigyáz a rendre, akinek ráadásul nincsenek is
szuperképességei, szóval lehet ostromolni a környéket. Ezt nem is kell
senkinek kétszer mondani, a helyet azon nyomban ellepik a gonosztevők,
Macskanő számára a helyzet kilátástalannak látszik. Vajon mit kezd
kedvenc tolvajunk ennyi ellenféllel egyszerre? A választ megtaláljátok a
képregényben, ha ezt elmondanám, már nem lenne olyan élvezetes az első
olvasása a képregénynek, mert az úgy az igazi, ha te is együtt vacilálsz
a nővel, hogy mitévő legyen. Én így voltam, és azt szeretném, ha ti is
hasonló élményben részesülnétek, ezért nem spoilerezem el a fontos
dolgokat. Persze nem csak erről szól a dolog ezután, hogy Macskanő mit
kezd az ellenfél sereggel, beraktak pár mellékszálat is, például egy-egy
gonosztevővel kapcsolatban. Hogy névszerint mondjak gonoszokat akik
felbukkannak, és igen fontos szerepük van a sztoriban, megemlítem Dr. Hugo Stranget vagy Fagy Kapitányt, ők az ismertebbek a sztoriban, legalábbis ami engem illet.
Ha még eddig nem mondtam volna elégszer, mindenkinek ajánlom ezt a minit, mert valami szuper. Úgy történet, mint grafika terén nincs mibe belekössek. Végig szórakoztat, magával ragad, nem lehet abbahagyni,
ami köszönhető annak is, hogy minden füzet utolsó oldalán történik
valami olyan, ami miatt muszáj elolvasni a folytatást. Mint a jobb
TV-sorozatoknál. Ami viszont másik pozitívum, hogy az utolsó füzetnek is
olyan vége van, hogy alig lehet megállni a következő mini elolvasását.
Pontosabban feltűnik a végefelé két kedves ismerős, akik minden
bizonnyal fontosabb szerepet kapnak a következő miniben, és ez a tudat
engem arra ösztönöz, hogy amint csak lehet, álljak neki a folytatásnak.
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésetek a képregény iránt, ha igen, akkor a HálóZsákon megtaláljátok, a 44-től 49-ig tartó füzetek
tartalmazzák ezt a sztorit, ha a számozást vesszük figyelembe. Ezzel
tényleg jól indul a február képregényes szempontból, jó olvasgatást
kívánok hozzá.
No comments:
Post a Comment