Genzo:
Folytatódik az AA7, vagyis Amondin Avengers hete, egy másik kulcsfigura történetének bemutatásával, aki nem más, mint Amerika Kapitány,
akit idén megnézhetünk filmen is. Megnézzük majd? De addig is el lehet
olvasni pár képregényt abból a rengetegből, amiben szerepel az első
Bosszúangyal, például ezt is el lehet olvasni, amit Amondin ismertet
velünk.
Amondin:
Avengers hetünk egy újabb alapítótag történetével folytatjuk. Ezúttal Amerika Kapitány kerül rivaldafénybe.
Az ő története nem eredet lesz, de nem kell félni attól még ugyanolyan jó lesz, mintha az eredetét ismerhetnénk meg.
A történet hivatalosan Amerika Kapitány vol 1 357-362-ig szól, és a Vérkő Hajsza címet kapta. Akkor nézzük is meg, hogy miről szól ez.

A történet ott kezdődik, hogy Batróc, és a bandája ellop a Természettudományi Múzeumból egy ládát, és elviszik Zémó Báróhoz.
A ládában egy csontvázat találnak, ami egy bizonyos Ulysses Bloodstone nevezetű ember maradványai. De ki is ez a Bloodstone?
Nos ő még az őskorban élt, amikor egy meteorit becsapódott a földbe. Ám ez nem egy közönséges meteorit volt, hanem egy hatalmas ékkő, amit Bloodstone elpusztított. Ám az ékkő egy darabja belefúródott a mellkasába, és ennek köszönhetően halhatatlanná vált.
Átélte az emberiség minden egyes történelmi eseményét, de a halál végül utolérte.
A mellkasába fúródott ékkő, pedig öt részre tört, és eltűnt. Zémó azonban megtalálta a módját, hogy összeszedje őket, és erre kellett neki Bloddstone egyik csontja, aminek segítségével meg tudja határozni az ékkődarabok helyét.
Ám egy váratlan vendég is tanúja lesz a beszélgetésnek. Valaki, akit Gyémántsiklónak neveznek (soha nem hallottam róla ezelőtt, így nem igazán tudok hasznos információval szolgálni róla.) is hallott mindent. Pechjére azonban észreveszik őt, és elfogják.
Eszméletlen testét, pedig beleteszik Bloddstone „sírjába”(azaz a ládába) és elrejtik, hogy senki se találhasson rá. És itt jön a képbe Amerika Kapitány.
Gyémántsiklónak volt egy jeladója, aminek segítségével jelzett a Kapitánynak, hogy bajban van. A Kapitány, pedig mindjárt a segítségére siet, igaz kis híján odavész, mert Zémó nem hagyta csapdák nélkül Gyémántsiklót.
De végül átjut rajtuk, és Gyémántsikló által tudomást szerez Zémóról, és a Vérkőről.
Így hát ő is becsatlakozik a hajszába, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Zémó előtt találja meg őket. Ám az út nem veszélytelen.
El kell utaznia az Amazonas medencébe, és szembe kell néznie a rég kihaltnak hitt Inkákkal, a Bermuda Háromszög veszélyeivel, és Egyiptom Piramisainak múmiájával. Ja, és Tokió egyik bandájával. És természetesen ne feledkezzünk meg arról, hogy mindeközben Zémóék sem tétlenkednek. Valamint van még valaki, aki szintén bekapcsolódik a hajszába, igaz ő inkább csak szemléli az eseményeket, de a későbbiekben még lesz szerepe.
De vajon mire kell Zémónak az ékkő? Meg akarja hódítani a világot? Ugyan már, ezt már ezerszer ellőtték. Halhatatlan akar lenni? Szintúgy több milliószor hallhattuk. Akkor mégis mi? Nos, ha kíváncsiak vagytok rá, akkor a Chronopolist tudom nektek javasolni, ahol megtaláljátok a képregényt, és elolvashatjátok elejétől a végéig.

A
rajzokról annyit, hogy nem a legszebbek, de nem is a borzalmas
kategóriába tartoznak. Mivel én nem tudok rajzolni, így nekem minden
rajz jó, ami szebb, mint amit én tudnék összehozni.(Már pedig azt nem
nehéz túlszárnyalni)
Azt
hiszem mindent, elmondtam, ami kellett, szóval most egy napra megint
távozom. Holnap, pedig egy újabb alapító tag egy történetével jövök.
Lehet tippelni, hogy ki maradt ki a fontosabb alapítók közül.
No comments:
Post a Comment