A mai történetünk főhőse Jazz,
aki bevallom őszintén, az egyik legkedencebb Autobotom. Ő az az
Autobot, aki a végletekig képes elmenni, ha egy társáról van szó, és
hatalmas bátorság, rátermettség és elszántság jellemzi, ez derül ki
ebből a történetből.
A füzet úgy kezdődik, hogy Acélfej és Űrdongó veszekednek valamin. Szócsatájukba beleavatkozik egy Vágány
nevű Autobot, próbálja a két félt lecsitítani. Társai azonban lenézik,
megkérdezik, hogy mikor volt ő utoljára szorult helyzetben, mikor
mocskolta be utoljára a kezét. Vágány elkezdi mesélni élete els
bevetését, amikoris az Álcák ellen harcolt társaival. Minden társát
kivégezték, már csak ő maradt életben, és ő sem volt éppen
mkkegészséges, eléggé legyengült. Azonban váratlanul felbukkant egy
Autobot, bizonyos Jazz, aki azzal biztatta Vágányt, hogy megmenti,
együtt kikecmeregnek a szorult helyzetből. Vágány nem hiszi el Jazznek,
hogy van esélyük kimászni az Autobotok karmaiból. Hősünk azonban ennek
az ellenkezőjét készül bebizonyítani. Felbukkan 5 Predakon, akik
Jazzt üldözték, és végezni akarnak mindkét Autobottal. A Predakonokról
annyit érdemes tudni, hogy Megatron elitosztagaként tartják őket számon.
Szóval kezdetét veszi a harc két Autobot és 5 Predakon között, aztán,
hogy hogyan végződik, kiderül a képregényből.
A
történet nekem nagyon tetszik, izgalmas, akciódús. Bár nem éppen
fordulatos, de nem is kell az legyen, első osztályú szórakoztatás. A
rajzok is pompásak, nagyon bejönnek ennek a sorozatnak a rajzai, szép
színekkel vannak ellátva, és jól mutatnak a robotok is, akik ugye
majdnem minden sorozatban máshogy néznek ki, hasonlítsuk össze a Marvel
G1 vagy G2 rajzait ezzel vagy a Dicsőség Megatronnak rajzaival. Nagy a
különbség, és nem csak a színekről van szó, hiszen nagy a korkülönbség a
kettő között, hanem a robotok kinézetéről, értitek mire gondolok.
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket ezzel a cikkel a képregény irány, aki kedvet kapott hozzá, annak irány a HálóZsák,
és már lehet is olvasni. Akinek pedig nem hozta meg a kedvét ez az
írás, szerintem az is próbálja be ezt az egy füzetet, lehet kellemesen
fog csalódni.
No comments:
Post a Comment