Ennyi volt

Ha eléggé figyeltetek a tegnapi cikkem olvasása közben, akkor felfigyelhettetek az utolsó mondatára, miszerint az volt az utolsó írásom. Ez csak annyiból nem igaz, hogy ez itt az utolsó írásom, de az tény, hogy az utolsó bemutatott képregény volt a Suicide Kings tegnap. És nem csak a héten. Igazából a Deadpool hét egy méltó búcsú volt tőletek, és az egész blogtól.

Igen, a Genzo Comics mától megszűnik. Abbahagyom a blogolást ezen az oldalon, és úgy általában is. Magát az oldalt egyelőre nem törlöm, a régi írások meg minden más ittmarad még határozatlan ideig, pusztán nem lesz több frissítés. Ez a lényeges információhalmaz, innentől jön a magyarázkodás meg a picsogás, szóltam előre.

A nagy kérdés az, hogy miért szűntetem meg az oldalt. Válaszból és indokból több is van, vegyük sorra. Először is, kb. hét éve űzöm a blogolást, abból három volt a Genzo Comics, lassan elégnek érzem ezt a blogger pályafutást, már nem is tudom, milyen az élet blogolás nélkül, és kíváncsi vagyok rá.

A blog miatt az egyik kedvenc hobbim leredukálódott kötelességgé, és ami még rosszabb, néha teherré. A képregényolvasás elvesztette számomra minden szórakoztató és kikapcsoló jellegét, és ez messze nem jó így. Egyszerűen fogalmazva, nem arról írtam, amit épp olvastam, hanem azért olvastam, hogy legyen miről írjak. Szeretnék úgy képregényt olvasni, hogy nem kell utána összeszedjem a gondolataimat és írjak róla. Ilyenre három éve nem igazán volt alkalom, csak olyat olvastam, amiből egyből utána cikk is született, ezért egy csomó mindent nem olvastam el, mert tudom, hogy mit kellene mellé olvassak ahhoz, hogy aztán értelmes cikk legyen belőle. Ilyen mától nincs, azt olvasok amit akarok, ha nem olvasom el a tie-ineket és előzményeket, akkor nem olvasom el, és kész. Tegnap például beleugrottam a Flashpoint főminibe, és azért sem fogom leírni a véleményem róla, hehe. Damn it feels good.

Ha a blogba ölt idő és energia mennyiségét összenézem a közönséggel, megint csak nem túl pozitív irányba dől a mérleg. Tudom, hogy vagytok itt páran, egyesek állandó látogatók, de elég kevesen vagytok ahhoz képest, hogy három éve létezik az oldal. Ezért nem ti vagytok a hibásak, tudom, miért nem lett sikeresebb az oldal, de nem fejtem ki, megtartom ezt is magamnak. Yeah.

Mindezek ellenére köszönöm mindenkinek, aki jelen volt a három év alatt bármennyi időre is, igazán sajnálom azt az olvasót, aki pár napja likeolta be a facebook oldalunkat, hiszen pont a végére érkezett, de ha visszaolvassa a régi cikkeket, akkor lefoglalja magát egy ideig. Az oldal összlátogatottsága 7500 körül mozog jelenleg, és mindez február óta, mivel akkor ugyebár új helyre költöztünk. Ez nem egy rossz érték, de igazság szerint egy három éves oldalnak ennyi egyedi olvasója is lehetne. De mindegy, nem bántam meg, hogy elindítottam anno ezt a blogot, és ennyi ideig bábáskodtam felette, sok mindent tanultam, meg ilyesmi, tudjátok, a közhelyes marhaságok. De tényleg nem érzem haszontalannak ezt a három évet. Talán megismertettem veled legalább egy képregényt amit a cikkem hatására olvastál el, és akkor már megérte.

Szeretném még egyszer megköszönni azoknak, akik közreműködtek a blog szerkesztésében, és egy vagy több cikkel beszálltak a buliba. Nem sorolom a neveket, tudjátok ti is, ők is. Valamint a fantasmaniának is kösz, hogy bevettek a nyereményjátékokba. Érdemes őket továbbra is követni, mert biztos lesznek még játékok (ha nem tévedek, épp zajlik is egy), csak tőlem már nem fogtok értesülni ezekről. 

De Genzo, mi lesz az elkezdett sorozatokkal? Semmi, félbemaradnak, túl fogjátok élni. Eddig sem volt nagy érdeklődés egyik iránt sem, nem most kell felkapni a vizet, hogy elfogyott a lelkesedésem.

Valaha vissza fogok-e térni valamilyen formában? Nem tudom, egyelőre biztos eltűnök, aztán ha lesz egy értelmes ötletem a visszatérésre, amiben látok fantáziát, akkor azt meg fogjátok tudni, és dübörgünk tovább.

Sziasztok srácok, jó kis móka volt.

Deadpool – Suicide Kings

Egy ötrészes minivel zárjuk a Deadpool-hetet itt a Genzo Comicson. Ezt a minit már régóta kerülgetem, hogy el kéne olvassam és írni sem ártana róla, most azonban elérkezett az idő, bemutatom hát a Suicide Kings címet viselő történetet.

Az alapötlet egész jól indul. Deadpool megint állás után szaglászik, és szeme elé kerül egy újsághirdetés, miszerint versenyben válasszák meg az év zsoldosát. A helyszínen hozzá méltó sikert arat, miután spontán módon kinyír minden más jelentkezőt. Ekkor bukkan fel egy Conrad nevű fiatalember, aki közli a zsoldossal, hogy az egész egy megrendezett teszt volt arra, hogy kiderüljön, Deadpool tényleg olyan jó-e, mint az hírlik. Miután meggyőződött, hogy Pool valóban ilyen király, jön az igazi állásajánlat. Egy kis rutin bérgyilkosságra kéri Conrad a kedvenc zsoldosunkat, egy millió dolláros fizetéssel. Wade persze azonnal elindul a helyszínre, ám ott váratlan dolog történik. A ház felrobban, többen megsérülnek/meghalnak. Nem sokkal később a híradó leadja a tudósítást az esetről, de egy manipulált videót vetítenek le, ami Deadpoolt állítja be elkövetőnek. Deadpool vissza is menne Conradhoz, hátha választ kap a történtekre, azonban a fiúnak se híre se hamva, és a helyszín sem úgy néz ki, mint ahol előző este zsoldosmészárlás zajlott. Indulhat tehát a hajtóvadászat Conrad ellen, miközben megtudjuk, ki áll az egész mögött, és még egy rakás ismert Marvel-karakter is tiszteletét teszi.

Ezen a ponton éreztem kicsit soknak a dolgot. Nem igazán értem, miért kellett semmiből felbukkanó híres szárnysegédeket előhúzni a történethez. Gondolok itt Daredevilre és Pókemberre. Bőven elég lett volna Deadpool, a főgonosz (aki szintén ismert Marvel figura) és Megtorló, aki szintén látta a híradós felvételt, és azonnal Deadpool nyomába eredt. Ők hárman simán elvitték volna a hátukon ezt a sztorit, nem értem a többiek jelenlétét.

Ami pedig a történetet illeti, az eleje amit felvázoltam, szerintem remek kezdés, kár, hogy ez a szinvonal nem marad meg végig. Talán pont ott lett elrontva az egész, hogy túlzsúfolták a mellékszereplőkkel. Ennek ellenére azért élvezetes kis olvasmány, amennyi öt füzetbe belefér, annyi bele is van tuszkolva, sőt, több is. A rajzok szépek, de semmi extrát nem mutatnak fel, megszoktuk már ezt a stílust. Nem unjuk, csak megszoktuk. A másik fontos tényező egy Deadpool-történet esetében a humor. Nos, ebből most is akad, nem panaszkodhatunk, és az is tény, hogy a poénforrások nagyrésze popkultúrális utalás, amiket én továbbra is imádok, nem bánom, akárhány kerül belőle egy történeten belül. És itt nem fukarkodnak az ilyesmivel. Híres rapperek számai, Halálos Fegyver, Megint 48 óra, Terminator, csak hogy párat soroljak a felidézett/megemlített dolgokból.

Egy szónak is száz a vége, bár nem kiemelkedő miniről beszélünk, azért egy olvasást bőven megér egy lazulós délutánon, csalódni épp nem fogunk, csak kicsit sajnáljuk a remek alapötlet túlzsúfolását indokolatlan mellékszereplőkkel.

Érdekesség, hogy ez a mini megjelent keménykötésű, HC könyv formájában is, és az öt füzet mellé még odacsapták a Halálos Játszma one-shotot. Ezzel szépen keretbe is foglaltam mindent, hiszen ha emlékeztek, a blogom első cikke a Halálos játszmát mutatta be, ez a mostani pedig az utolsó írásom.

Marvel NOW! Deadpool: Dead Presidents

Régi Deadpool történeteket néztünk már a héten, nagyon régieket ugyan nem, de most foglalkozzunk inkább a jelennel. Az új Deadpool sorozat első történetének bemutatása megint sután sikerül, ez van akkor, amikor naprakészebb próbálok lenni. Tudniillik, amikor bemutattam a sorozat első számát a feltámasztott zombi elnökökkel, 5 résznél járt a sorozat. A hatodik füzetben azonban lezárul a történet, és mutathattam volna egyben az egészet, ha megvárom a hatodik rész kikerülését. De most már mindegy, kicsit csonkán érkezik a Dead Presidents tpb bemutatása, most kitárgyaljuk a sorozat 02-06 részeit, az első füzetről írt szösszenet itt van.

A TPB borítója amúgy ugyanaz, mint az első számé, holott egyáltalán nem lényeges történetelem az, amit ábrázol. Ezért választottam egyet az alternatív borítók közül, a fenti kép sokkal jobban tükrözi azt, amiről itt szó van, plusz szerintem sokkal szebb is, mint ez a dínós valami, ami az első rész első pár oldalából ihletődött.

Az alaphelyzetet már felvázoltam ugyebár, egy unatkozó önkéntes varázsló annyira csalódott Amerikában, hogy úgy gondolja, megidézi a halott elnököket, hátha jobb irányba tudják terelni az országot. A dolog persze rosszul sül el, a zombi elnökök inkább elpusztítani szeretnék a szépséges anyaföldet, és senki más nem állíthatja meg őket, csak Deadpool.

Ez az első rész összefoglalója, de sokkal többet nem fednék fel a folytatásból sem, még maximum annyit, hogy a csatározás elfajul egész addig, hogy az űrben is lesz melója Deadpoolnak, miután Ronald Reagen star warsosat játszik. És persze jófej sidekickek is kellenek a bajban, ezt a szerepet most egy új kedvencem Dr. Strange, és Benjamin Franklin szelleme tölti be. Benjamin Franklin az a tag, aki nem volt soha elnök, mégis szerepel bankón. És akkor most jön a közhelyes mondat: a kis csapat megannyi izgalmas és vicces kalandon esik át együtt, egy kis dráma is szorul az eseményekbe, de természetesen a happy end is beköszön és ezzel nem lőttem el semmit. Mit gondoltatok, milyen vége lesz?

Emellett az amúgy egyszerű kis cselekmény mellett ezek a füzetek továbbra is veszettül viccesek, tényleg. Előfordul, hogy Deadpool szó szerint minden panelen elejt egy ütős beszólást több oldalon keresztül. Én nem egyszer nevettem fel egyedül a szobámban olvasás közben, és ez már a poénjelzés narancskódja. A nevettetés mellé pedig azon vesszük észre magunkat, hogy tanulunk is valamit, azt a közhelyes mindenemet. De tényleg, ha nem vagy olyan ász, hogy felsorolsz minden egyes amerikai elnököt (nem csak a híreseket akiket mindenki), akkor bizony bővül ez a tudástárad ettől a tpb-től, és ez roppant jó hozzállás egy képregényhez. Szórakoztat és közbe egy kis tudást is önt beléd, ami pedig sosem árt. Ami pedig a popkultúrális utalásokat illeti, azoknak is egész tömkelegét találhatjuk meg a füzetekben, új sorozat lévén egész aktuális dolgok kerülnek említésre, mint a szinte kihagyhatatlan Daniel Day Lewis-poén Lincoln kapcsán, vagy a Gangnam Style. Aki tehát szereti az ilyen utalásokat, az jól fog mulatni rajtuk. Én imádom, örültem is nekik.

A történetből tényleg nem sokat fedtem fel, hiszen nagyrészt az zajlik, amit felvezettem már kétszer. Deadpool vées élőhalott elnökök. Persze megismerjük kicsit a varázslónkat, aki indította az egészet, illetve aztán komolyodik a helyzet ugyebár, az elnökök csapatba, sőt seregbe verődve szállnak szembe hőseinkkel, így az izgalom garantált. És mindez szép rajzokkal és színekkel tálalva, ahogy azt 2013-ban illik.

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a TPB-ről, ezt gondolom levontátok ti is. Nagyszerű történet, ha még nem olvastad, akkor noszarajta, itt az idő, csak ajánlani tudom.

Zenei aláfestést kértek? Tessék.

Deadpool Killustrated

Biztos emlékeztek még a Deadpool Kills The Marvel Universe című minire, amiről az oldal legolvasottabb írása született. Nos, mint kiderült, az egy trilógia első része volt, ugyanis a második fejezet a Killustrated címet viseli, a harmadik, lezáró rész pedig tudtommal július körül kezd majd megjelenni. Nem volt valami jó a trilógiakezdés, viszont pont a legvége hozott egy kis kreativitást a történetbe, és gondoltam, ha ezt innen folytatják, akkor nem lehet olyan rossz a második rész. Nem is lett.

Bár nem pont ugyanott vesszük fel a fonalat, ahol az első mini véget ért, de attól még érdekes az ötlet. Deadpool már tudja, hogy ő és az egész mindenség körülötte kitaláció, valakik úgy irányítják és mozgatják őt, ahogy akarják, ezért zúzott végig mindent a Marvel univerzumban. Azonban rájön, hogy a Marvelnél az elhalálozás ritkán végleges, mindig visszatér az adott hős valamilyen formában. Vagyis ennél mélyebbre kell mennie randalírozni, mégpedig a klasszikus irodalom kitalált univerzumába, az Ideaverse-be. Hogy miért? Nos, mint azt itt is megtudjuk, a Marvel karakterek jó részét klasszikus irodalombeli alakok ihlették (aztán nem tudom, ez mennyire igaz, de tény, hogy vannak hasonlóságok). A fejnélküli lovasból lett Ghost Rider, a kis hableányból Namor (ez külön poén), stb. Tehát végignézzük mindazt, amit az előző miniben már láttunk, csak érdekesebb környezetben. Tényleg, sokkal izgalmasabb volt számomra találgatni, hogy milyen ismert irodalmi karakterek kapják meg a magukét, mint legutóbb a Marvel hősökkel. Amúgy megtaláljuk itt a klasszikus irodalom színe-javát, Moby Dicktől a három testőrön át a dzsungel könyve szereplőgárdájáig mindenki. És emellett van sidekickje is Deadpoolnak, méghozzá Frankenstein szörnye. Ja, és ezúttal nem Taskmaster van zsoldosunk nyomában, hanem Bened Sherlock Holmes és más hősökből összeverbuvált maroknyi csapata.

Ha eltekintünk az irodalmas dologtól, és azzal az ötlettel, hogy nyírjuk ki az ötletadókat, akkor ugyanazt az ömlesztett lecsót kapjuk pár poénnal, mint legutóbb. Nálam azonban ez a két dolog kihúzta a sztorit a sárból, és azt kell mondjam, nem bántam meg az olvasást. Szintén négy részről beszélünk, ami nagyon szép rajzokkal van teletömve. Kihagyhatatlan poénok persze vannak, elég ha azt mondom, hogy Drakulánál muszáj megejteni egy Twilight viccet. Meg is történik. Mindemellett én jól szórakoztam olvasás közben, lekötött ez a négy rész, próbáljátok be ti is, ez nem akkora csalódás, mint a Marvel univerzumos. Ami pedig a harmadik fejezetet illeti, nos, jöjjön, aztán meglátjuk.

Deadpool Family

Nem az első alkalom, hogy Deadpoolról olyan kötetet adnak ki, amiben több rövid történet kap helyet. Ilyen volt a Deadpool 900 és a Deadpool 1000 is, és ilyen mai képregényünk, a Deadpool Family.

A címből már kiderül, a borítóról pedig még biztosabbá válik, hogy kikkel osztozik zsoldosunk a reflektorfényen ebben a könyvben. Bizony, előkerül a Deadpool család, vagyis Lady Deadpool, Headpool, Kidpool és Dogpool. Na most, az elején tisztázzuk le, hogy én nem bírom annyira ezeket a figurákat, nem igazán látom értelmüket, jobban szeretem Deadpool szólókarrierjét. De ez csak az én bajom, lássuk a kötetet.
Négy rövid történetet kapunk itt összvissz 47 oldalon, ebből a számból pedig levonhatjátok, milyen rövid sztorik vannak itt. Ráadásul elég változó minőségűek. Az elsőben Kidpool és Dogpool próbál menő lenni az iskolában, ezért eltulajdonítanak egy bazinagy robotot, hogy ezzel végképp megnyerjék a szokásos "kinek van menőbb játéka" vitát a suliudvaron. Nem csak a kisiskolások figyelmét kelti fel a nagy robot, hanem a hadseregét is. Ez a történet talán a legszórakoztatóbb az egész könyvben, szép rajzokkal elmesélt egyszerű, de vicces sztori.

Ezután kapunk egy párterápián résztvevő Lady Deadpoolt és Headpoolt, akik kiöntik nekünk és a doktornéninek a szivüket, kár, hogy nem túl érdekes módon teszik, a doktornő sem bírja sokáig cérnával, mi sem.

Majd Dogpool kapja meg a stafétát pár oldal erejéig, és ezt ő arra használja fel, hogy bunyózzon egy kicsit Senty, az Őrszem kutyájával. Ez a rész olyan grafikával bír, mint egy Disney mese, amivel szerintem nincs baj, szép és hangulatos, ráadásul passzol ehhez a nagyrészt állatokat felvonultató történethez. Szerencsére éneklésre nem kerül sor.

A kötetet a nagyágyú, Deadpool zárja egy pároldalassal, ami azonban korántsem megszokott menetelű. Szinte egyetlen monológ az egész, amiben Deadpool egy régebbi melóját eleveníti fel. Nyugodt kis lezárás ez a könyvnek, és nagyot dob rajta a noiros, ponyvás rajzstílus. Esik az eső, sötét van, tudjátok.

Összességében nem igazán tudom ajánlani ezt a kiadványt, nem vesztesz semmit, ha nem olvasod el. Négy rövid történet, amiből kettő még szórakoztató is, egy legalább jó stílusban van előadva, a párterápiás meg nem tetszik. Ennél sokkal jobb történetek léteznek, szerintem nem éri meg ezzel foglalkozni. Ha azonban te mégis nekiállsz, akkor hajrá, ez csak az én véleményem, szokás szerint.

Deadpool Pulp

Miért nem Deadpool Noir ennek a címe? Ez volt az első gondolatom a minivel kapcsolatban, hiszen simán belefér a Marvel Noir címekbe. Tudjátok, általában négyrészes minik a kedvenc hőseinkkel, a film noir világába, az '50-es évekbe ültetett történetekkel. És ez pont ugyanaz a recept, Deadpoolal a főszerepben, csak ez Pulp.

Megint reálisra vették a figurát az alkotók, és ezt többféle képpen hozták össze. Egyrészt az egész történet próbál annyira realisztikus lenni, amennyire csak lehet, másrészt pedig valós, ismert emberek is szerepet kapnak a történetben, mint mondjuk J. Edgar Hoover, a híres FBI híres igazgatója, érdekes élmény őt egy Deadpool képregényben látni, ahogy az egyik ügynökét, Kábelt utasítgatja. Igen, az a Kábel, de mégsem a megszokott formája, majd meglátjátok.

A főhős is átesett némi változáson a megszokottakhoz képest, de ezt nem negatívumnak hoznám fel, sőt, inkább érdekességképp. Komoly változás van a kinézetét illetően, tudniillik itt nem ocsmány és szétégett testű egyént takar a jelmez, hanem egy normális alkatú katonát, ezért láthatjuk Wade-et néha öltönyben, maszk nélkül, ilyesmi.
Amúgy a történet szerint egy nőszemély ellopott egy elég fontos aktatáskát, és Dzséedgárék ráuszítják az ügyre Deadpoolt, a nem túl kiszámítható de annál profibb szakembert. Mint kiderül, a keresett nőszemély Outlaw, akinek van közös múltja Deadpoollal, mert miért ne lenne. És ez csak az eleje a sztorinak, mert aztán belemászunk Wade múltjába, eredetébe, dolgok derülnek ki, valamint a harmadik világháború is kitörni látszik, ennyi esemény pedig rendesen kitölt négy füzetet úgy, hogy ne unatkozzunk közben, és valahogy nem is zsúfolt az egész, szépen el vannak találva az arányok, hogy mire mennyi idő jusson.

Ami viszont mondanám, hogy teljes mértékben kimaradt, az a humor. De erre is van magyarázat. A humor egy Deadpool sztoriból nem hiányozhat, de egy ilyen krimis, noiros, hidegháborús világba már nem biztos, hogy elfér. Persze fun lett volna, ha Deadpool ezt is végigmarhulja, nem szokta őt foglalkoztatni a helyzet komolysága vagy veszélyessége (van ilyen szó?), egy jólirányzott egysorosra mindig van idő. Nos, ezúttal nincs, és ezt kicsit hiányolom, viszont így is érdekes olvasmány a Pulp. Nem maradandó örök kedvenc, de jó. És talán azért jó, mert más.

Ami a grafikát illeti, tökéletesen illeszkedik a ponyva műfajhoz. Ahogy egy külföldi fórumozó mondja, "olcsó, durva színek". Ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni a képi világot. Néhol teljesen noirosan "aliglátunkvalamitbasszusmindenfekete", néhol pedig ez az olcsó ponyva képi világ, ami szintén működik. Szépen lett tehát összevegyítve a noir a ponyvával, mind történetben, mind grafikában, és ez újabb érv a mini mellett, amit ajánlok olvasásra, ha esetleg eddig nem volt meg. 

Deadpool: Want You To Want Me

Haladjunk tovább a már megkezdett v4-es sorozattal, az elég közepesre sikerült kalózos kaland után egy újabb történettel, ami négy füzetet tölt ki a sorozat 15-18. számai között. Ez lenne a Want You To Want Me.

Miután Deadpool kipróbálta a kalózéletet, hamar rá is unt az egészre, és valami más elfoglaltság után szeretett volna nézni. A sztori elején hősünk személyiségkutató monológot folytat másik két önmagával, majd egy döglött cápával. Én már semmin nem lepődök meg. Ezután hősünk San Franciscoban találja magát, ahol próbál elvegyülni a tömegben, ám ez elég nehezen sikerül. Betér egy bárba, ahol  egy tévéadás megadja neki a végső lökést ahhoz, hogy élete új fordulatot vegyen. A tévében Küklopsz, az X-Men vezetője tart beszédet, és ennek hatására Deadpool feje fölött megjelenik a villanykörte. Ideje valami jót is csinálni, hősködni egy kicsit. Ideje belépni az X-Menbe.

Ez a történet alappillére, hogy miképp próbál Deadpool beilleszkedni egy ilyen komoly csapatba. Az X-Men tagjai hallani sem akarnak arról, hogy bevegyék a zsoldost maguk közé, mert túl veszélyes és kiszámíthatatlan. Aztán Rozsomák veti fel az ötletet, hogy Deadpool talán túl veszélyes ahhoz, hogy bevegyék, de ahhoz is túl veszélyes, hogy ne vegyék be. Egy sértődött Deadpool komoly fejtörést okozhat a bandának. Ezért Küklopsz úgy dönt, próbaidőre beveszi hősünket a buliba, amíg eldöntik, mihez kezdjenek vele.

Közben nem ez az egyetlen probléma a csapat számára, ugyanis a Mercury nevű fiatal mutánslány apja a média felé fordult, és az X-Men tagjait gonosznak állítja be, akik a lányt akaratán kívül tartják fogva Utopia szigetén. Ez persze nem így van, mi ezt tudjuk, de a makacs fater nem igazán. Ilyen helyzetben Deadpool egyetlen megoldást ismer: meg kell ölni az öreget. Mondanom sem kell, hogy ez csak szerinte jó ötlet, itt kezdődnek a bonyodalmak.

Ennél többet nem fednék fel a történetből, ez is csak a fele kb, bőven van még mit felfedezni ebben a négy részben. Ez már egy sokkal jobb történet volt, mint az előző kétrészes töltelék, szórakoztató, akciódús, humoros, minden, amit Deadpooltól várhat az ember. Emellett szót érdemelnek a vendégszerepben, akár 1-2  panel erejéig felbukkanó Marvel-karakterek. Persze az X-Men tagjai nyilván fontos szerephez jutnak itt, de akad egy poénos jelenet például Thanosnak is, még a történet elején.

Érdemes tehát ezt a négy részt elolvasni, ha eddig nem történt meg. A grafika a sorozattól megszokott minőségű, ezzel továbbra sincs baj. Érdekes megfigyelni, milyen szinten hullámzik ez a sorozat a történetei minőségében. Szinte szabályszerűen követi egymást egy közepes/gyenge és egy egész jó történet. Ez most jó volt, kicsit tartok a következőtől, de hátha nem kell csalódnom.