Saturday, February 2, 2013

Végtelen Kesztyű - írta: Amondin -


Genzo:
Ma ismét Amondin jelentkezik nektek egy cikkel, mégpedig a Végtelen kesztyű című képregényt mutatja be, olvassátok el, mit érdemes tudni róla.
Amondin:
A mai napon az én kedvenc képregényemet mutatom be nektek. Vagyis egy kicsit túlzás a kedvenc képregény, de nagyon kevés olyan képregényt olvastam életemben, ami felülmúlná ezt.
Mielőtt azonban még belekezdenék  a történet összefoglalásába szeretnélek titeket figyelmeztetni, hogy a mostani történet az a Thanos Küldetés folytatása. Tehát, ha valaki még nem olvasta végig, de érdekli annak azt tudom tanácsolni, hogy ne olvassa el ezt a cikket, mert itt kénytelen vagyok leírni, hogy az hogyan végződött. Innentől kezdve csak saját felelőségre olvassátok tovább.


Tehát, aki olvasta a Thanos küldetését az tudja, hogy Thanos igen nagy hatalom birtokosa lett, ugyanis megszerezte a végtelen ékköveket. Ezeket az ékköveket egy kesztyűbe helyezte, ami mindig a kezén van. Így biztosította, hogy senki ne merje ellopni tőle.
Egy kaland folyamán az Ezüst Utazó tudomást szerez Thanos új hatalmáról, és a Földre siett, hogy figyelmeztesse az ottlévőket. Ezért amilyen gyorsan csak tud elmegy Dr Strange-hez. De sajnos későn érkezett meg.

Mint az a Küldetéséből kiderül, Thanos ugyan korlátlan hatalmat szerzett, de még ezzel sem tudta elnyerni a Halál szerelmét. Még egy szentélyt is emelt neki, de a Halál továbbra sem volt hajlandó még csak hozzá sem szólni.
Egy kis gondolkozás, és segítség után rájön, hogy talán azért, mert nem teljesítette azt a feladatát amit még régebben a Halál úrnő adott neki. Nevezetesen, hogy írtsa ki a fél univerzumot. Mivel korlátlan hatalma van, így csettint egyet az ujjával, és a fél univerzum elpusztul. ( Nem vicc. Tényleg így történt.)
Tehát egy csettintéssel kiírtja a fél univerzumot. Elsőre furcsának tűnhet, de tegyük hozzá, hogy mekkora hatalma van, és így már nem olyan elképzelhetetlen.

A Földet sem kerülte el Thanos pusztítása, és sorra tűntek el emberek csak úgy. Persze a szuperhősöket sem hagyta érintetlenül ez, és tőlük is nagyon sokan eltűntek.
A megmaradt szuperhősök összegyűlnek ezek után, hogy közösen nézzenek szembe ezzel a jelenséggel. Még Fátum is csatlakozik hozzájuk, de persze nem emberbaráti szeretetből.
Először mindenki értetlenül áll a történtek előtt, de aztán megjelenik Adam Warlock, és az Utazóék, akik felvilágosítják őket a történtekről. Warlock ezek után toboroz még pár nem földi szuperhőst, és az az univerzum leghatalmasabb kozmikus lényeit is megszerzi szövetségesnek, mivel ez a katasztrófa őket is érintette. Így hát összegyűlnek az univerzum legnagyobbjai, és Warlock stratégiáját követve megtámadják Thanos szentélyét.

Időközben Thanos még mindig megpróbálja elnyerni a Halál szerelmét, ugyanis az még a fél univerzum kiírtásának hatására sem volt hajlandó megszólalni Thanos előtt. És ekkor zavarják meg őt a Föld szuperhősei.
Warlock ugyanis őket küldte előre, mint gyalogokat. De vajon mit tehet egy tucat szuperhős egy olyan ellenféllel aki egy csettintéssel kiírtotta a fél univerzumot? A válasz egyértelmű. Semmit. Thanos egyesével öli meg őket legyen szó Thor-ról, Vasemberről, Rozsomákról, vagy Kvazárról. Egyik sem okoz különösebb gondot neki.
A gyalogok után színre lépnek a tisztek is. Az Univerzum leghatalmasabbjai, Galactussal az élükön. Viszont ők sem tudják megállítani Thanost, még úgy sem, hogy Mephisto( aki Thanos tábornoka volt) és a Halál Úrnő is átáll hozzájuk.
És itt sokatokban felvetődhet a kérdés. Mégis hogyan lehet legyőzzni egy olyan ellenséget, aki egy csettintéssel kiírtotta az egész univerzumot, és akit még a Galactus szintű lények sem tudtak megállítani?
Nos, ezt nem árulom el. De annyit mondhatok, hogy nagyon szépen ki lett találva. A vége nekem kifejezetten tetszett.

Maga a történet hat füzetből áll, de ezek mind 40 oldalasak, tehát elmennének 12 füzetnek is.
A rajzok szerintem szépekre sikerültek, nagyon jól visszaadták a képregény hangulatát.
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket a képregény iránt, akkor irány a Chronopolis, és ott teljes egészében megtaláljátok.

No comments:

Post a Comment