Saturday, February 2, 2013

Batman - Halál a családban




Nem is olyan rég foglalkoztam itt a régi, '90-es Batman sorozat első részével, de a nagy sikerre való tekintettel (itt a 40-es olvasottság már ebbe a kategóriába tartozik) már folytatom is a denevérember kalandjait a második számmal értelemszerűen, ami a Halál a családban címet kapta.

A cím nem valami kellemes dologra mutat rá, ezzel ellentétben a sztori nem ilyen szomorú és gyászos, bár nem egy kiemelkedő darab, de azért nem rossz.
A történet két szálon fut. Az egyiken Batmant látjuk, amint újdonsült társával, Robinnal épp egy akción vannak. Az ifjú Robin túlzott brutalitása, meggondolatlansága aggasztja a denevért, úgy gondolja, nem lesz jó vége annak, ha fiatal sidekickje ilyen túlbuzgó. Alfreddal rájönnek, hogy mi okozza Jason(Robin) nyugtalanságát. Ez pedig nem más, mint szüleinek halála, ami már régen bekövetkezett ugyan, de a srác nagyon nehezen teszi túl magát a veszteségen. A fiú elindul sétálni a városba, hogy kicsit szellőztesse a fejét, mert véletlenül hallotta, hogy Batman addig felfüggeszti minden akciótól, amíg le nem nyugszik, és késznek nem érzi magát a bevetésekre. Elér a régi házhoz, ahol együtt lakott a szüleivel. Anyjának egykori barátnője ad neki egy doboznyi régi iratot és fényképet, amiből Robin váratlan dologra jön rá: nem is az a vérszerinti anyja, akit ő annak hitt idáig. Ez  részben jót jelent, talán az igazi anyja még él. Három potenciális anyajelöltet talál apja noteszében, és elindul egyedül felkutatni az anyját, megszökik a Wayne birtokról.
Ez volt az egyik szál. A másikon Jokert látjuk, mert kell a rosszfiú is egy Batman sztoriba, nehogymár annyi legyen, hogy Jason keresi az anyját. Joker ismét megszökött az Arkhamból, ugye meglepődött mindenki. Na hagyok időt... Okés, mostmár biztos feldolgoztátok a sokkoló hírt, megyünk tovább. Joker barátunk szerzett egy hatalmas rakétát, amit el akar adni egy arab terroristának, Batman pedig meg kéne állítsa ellenfelét, hiszen beláthatatlan következményekkel járhat egy ilyen "vásárlás". Hősünk tehát Joker nyomába ered egyenesen keletre, ahol Robin épp az egyik potenciális anya után kutat. A szálak persze szépen összeérnek, ahogy azt kell, és többet nem is mesélek már, jusson nektek is újdonság a füzetben.
Mint azt mondtam, a történet nem váltja meg a világot, de egynek azért elmegy, akinek felkeltettem az érdeklődését, az olvassa el.
A rajzokat már mondtam az első résznél, itt is olyanok, mint amilyenek kell legyenek egy 1990-es képregényben. A borító viszont szerintem bitang ronda, legalábbis Robin. Egy normálisabb Robinnal ez a borító okés lenne, de itt egyszerűen ijesztő, olyan, mint Joker Robinnak sminkelve. Katasztrófa. Mindenkit megnyugtatok, belül már nem ilyen gyedva azért szegény Jason.

No comments:

Post a Comment