Sunday, February 3, 2013

Utazások Fairlight-al a Dreddverzumban 5. Judge Dredd – The Cursed Earth (Prog 61-85)

Közvetlenül a Luna I történetei után, a 2000AD lapjai újabb Dredd-es utazásnak adtak helyt, ami egyben az első igazi Judge Dredd eposz, a sorozat történetében. Hősünknek ezúttal a rettenetes Cursed Eath-et kell megjárnia, és elvinni a törvényt vadembernek, mutánsnak, földönkívülinek egyaránt, miközben elég sokszor szüksége is lesz rá, hogy harsogja szállóigéjét: I AM THE LAW!

 Az új kiruccanás apropója, hogy Mega-City II-ben (Kalifornia), egy járvány tört ki, a 2t(fru)t vírus fertőzte meg őket, ami az ottani népeket vérengző kannibálokká változatta. MCI-nek ugyan van ellenszere, de nem tudták eljuttatni mivel a repteret a fertőzöttek vonták ellenőrzésük alá (ami nem magyarázza, hogy miért nem lehet máshol leszállni, mégha a városon kívül is) . Így mivel nem járható a légi út, marad az öngyilkossággal felérő szárazföldi.  A kisebb írói ötlettelenségként betudható logikai bukfenc azonban elnézhető, lévén nélküle nem lenne ez a remek kis történet.
 Természetesen Dredd vállalkozik az expedícióra néhány másik (ágyútöltelék karakter)bírával, és egy „önként” vállalkozó elítélttel  az exchopperes Spikes Harvey Rotten-el,(lásd a borítón jobb kéz felől) akit a helyismeret miatt visznek magukkal, és az esélyeket a vadvidék ellen egy sokkeréken guruló fegyverrel dugig megrakott erőd-tankkal a „Killdozerrel” egyenlítik ki. Spikes és a később csatlakozó Tweak (a borítón bal kéz felől) személyében végre kidolgozott mellékszereplőket kapunk, akik sokat tesznek hozzá a történet minőségéhez, de a fájdalmam, hogy az expedícióban résztvevő bírók nevükön kívül arctalan karakterek maradnak, akik nem kapják meg saját 1-2 pillanatukat a történetben, a látványos elhalálozásukat kivéve, noha ez a szűkre szabott heti oldalszámba is belefért volna.
 Az út az atomháborúban rommá lett USA-n vezet keresztül, de sem a táj, sem a történetek nem egyhangúak. Mivel az ország nagyobbik részét a Cursed Eart teszi, ki kézen fekvő volt, hogy előbb-utóbb komolyabban nyúljanak hozzá, hiszen nagy potenciálokat rejt, kisebb-nagyobb történetek elkészítéséhez ez a "törvényekívüli" westernes hangulatot idéző vidék. A szerkezet hasonló a Luna-1 hez, a folytatást ugyanis csak az utazás ténye adja, valójában viszont elkülöníthető önálló epizódokból áll, amik magában megállják helyüket.
Dreddnek már indulás után nemsokkal rendet kell tenni egy „vidéki” közösségben ahol a repülő patkányokkal is meggyűlik baja (miután azok sokat nézték a Piranhát :-)))
Eztán a Rushmore hegy felé veszik az irányt, ahol a kreatív mutánsok az amcsi elnökök mellé megörökítették, saját, a fején egyedi patkány-sitykát viselő vezérüket. A mutáns-ramazuli után Kentacky-ban egy farmerközösségben kell felderíteni a vámpírok-rejtélyét, és kiderül mi lett a III. Világháborút kirobbantó, és utána véres polgárháborút vívó utolsó amerikai elnök sorsa.
 A Mississippin átkeléskor, földönkívülieket, és mutáns állatokat rabszolgaként tartó egyénekkel konfrontálódnak, és csatlakozik csapatukhoz a Tweak nevű lény, akinek történetét később megismerhetjük (és amit a ciklus legjobbjának tartok). Ennél az epizódnál nagyon kijön az akkori, és a mostani Dredd közötti kontraszt. Ebben a történetben még egy figura, aki képes az együttérzésre is, nem az a hideg-groteszk alak, akivé formálják az idők során.Az általa képviselt törvénynek is van rációjuk, nem pedig bizarr igazolása tetteinek.
Ezután megmutatkozik az első cáfolhatatlan előnye a scanlatorok tevékenysége, lévén miután a már történet első közlésétől is eldurrant a copyright tulajdonosok feje, és így soha többé nem lett a Cursed Earth eposzon belül reprintelve. Ez a híres Burger War, amiben Arkansasban vívják ádáz háborújukat Ronny MacDonaldék, a Burger King bandával. Ehhez sokat hozzá fűzni nem lehet mindenképpen kihagyhatatlan, márcsak azért is, hogy lássa az ember, hogy az írók mit meg nem engedtek maguknak akkoriban, és milyen jó újság a 2000AD hogy ki is adta. Egyébként van még 1 történet a ciklusban, ami hasonló sorsra jutott, miután az is alaposan megvolt rakva reklámokból ismert figurákkal.
 A következő történetben, ami egyben egy korábbi sorozat a Hús (Flesh) folytatása a helyiek egy dinoszaurusz-parkot létesítettek, és arénát nekik . Egyik-másik ötlet, és panel nagyon elgondolkoztatja az embert, hogy vajon előfordul-e, hogy Michael Chrichton kezébe akadt-e ez a 1978-es füzet, mikor 1990-ben megírta a Jurrassic Parkot? Igazából ez az epizód fogott meg a legkevésbé, hiába próbálták brutálissá és véressé tenni, már nem nagyon jön át a dinoszaurusz feeling.
 Az isten szerepében tetszelgő tudós motívuma is tovább színesíti a Cursed Earth palettáját, és Dredd és csapata kalandjait, majd Las Vegasban szembesülnie kell, hogyan vált a helyi bírói testület korrupt-maffiózókká, és a város a szerencsejáték legmélyebb fertőjévé.(érdekes rápillantani, hogy ennek tükrözésére is mennyire ad magára a helyi bírói testület)
 A végkifejletben pedig, mielőtt elérhetnék gyógyszerszállítmányukat át kell kelniük a  Halál Völgyén, az Armageddon Csatájának színhelyén, ahol a III. Világháborút követően a nép általi felelőségre vonás elől menekülő utolsó Amerikai elnök Booth polgárháborút robbantott ki, és összecsapott Mek(droid)-seregeivel a Birák erőivel. A végső küzdelemre jól illenek az eposzi és a tragikus jelzők. És bár végül Mega-City II megmenekül, és Dredd a záró panelen azon gondolkozik, hogy MC I mennyivel békésebb hely, mint a Cursed Earth, az író előre látva a következő eposzt megjegyzi, hogy mennyire nem így van (lesz)…
Mint láthatjuk a Cursed Earth sem lett egy egyhangú-unalmas hely, amit csak mutánsokkal pakoltak meg, hanem üde színfoltja lett a hosszú évek óta tartó Dredd történetek sorának. A sztoryk ma is megállják a helyüket, és noha talán kevésbé humorosak és csattanósak, mint a Luna I történetek,hanem egy hangyányit komorabbak ugyanolyan izgalmasak, és méltán nőtte ki magát felejthetetlen eposszá…


No comments:

Post a Comment