Monday, February 4, 2013

Utazások Fairlight-al a Dreddverzumban 31. – Mandroid – Instrument of War (Prog 1555-1566)

Nate Slaugterhouse története nem ért véget a letartóztatásával, az előző ciklus végén, kapott még egy folytatást, ami hangulatilag, csavarokban és akcióban legalább annyira ott volt mint elődje, és elolvasása után nincse benne a feleslegesség érzete, tehát érdemes megismerkedni ezzel is.

Nate már 2 éve ül az Iso-Blockjában – Madroid rendszereitől megfosztva, és csupán rendkívül gyenge strapabírású mesterséges végtagokkal helyettesítve, sorsát elfogadva, de továbbra is a múlt árnyai által gyötörve (saját kiborgizálódása, és családja elvesztése miatt). Egy kis adalékként a MC I-es börtönviszonyokhoz – minden nap a felajánlják neki az eutanáziát, mint költségcsökkentő tényezőt.
A történet akkor lódul meg, mikor Nate orra alá dörgölik, hogy a fejében lévő szolga-chip miatt lényegében agyhalott feleségét nem tárolják tovább, és elküldik újrahasznosítani, az kétségbeesett szökést eszközöl a börtönből, hogy megmentse.
Ha ez a történet egy nyomorék hiábavaló küzdelméről szólna, akkor rövid úton vége lenne a történetnek, de nem. Az egykori Mandroid szökése felkelti az egykori Space Corps főtiszt Vincent tábornok érdeklődését, aki forrásait felhasználva begyűjti a szökevény katonát, és egy alkut ajánl neki. Megmenti neki a feleségét és még a szolga-chipet is eltávolítja, ha Nate hajlandó ismét Mandroidot faragtatni magából, és 1 személyes hadserege lenni.  Vincent tábornok ugyanis rettenetesen elégedetlen a Bírói rendszer ténykedésével, maga is beszállna a rendvédelmi tevékenységbe, bár valódi célja egyenesen, hogy megbuktassa a  Bírókat.
A történetben lényegében Nate vívódik, és szembesül Vincent valódi szándékaival, de tenni ellene semmit nem tud, mivel feleségével és az ő és saját gyógyulásával folyamatosan sakkban tartják. Míg először csak a Kanadai határ túloldalán lévő rablótanyát kell felprédálnia főpróbaként, egyre inkább a  Bírókat lökik a célkeresztjébe.,így a Bíró-gyilkossá válása után nem is marad más lehetősége csak azt az utat követni, amit Vincent jelölt ki a számára.
Ezzel párhuzamos kis idillek, hogy felesége, a szolga-chip eltávolítása után lassan-de biztosan kezd magára találni. És ha már nem is maga miatt, őérte folytatja Nate  Vincent Hadjáratát. A történetben itt a kegyetlen csavar, ugyanis a Nate neje továbbra is agyhalott. A Chipjét még inkább bedrótozták, és Vincent nyomorék unokája irányítja minden lépését. Egy báb rángatja drótón Nate-t, de a lány is csak eszköz nagyapja kezében.
A Bírók most nem kaptak hangsúlyosabb szerepet. Vizsgálódnak a  Nate  szökése ügyében, majd a titokzatos új mandroid kelti fel figyelmüket, de nem emelkednek ki a szimpla ellenfél skatulyából. Dredd is csak a történet végén mentheti meg a napot, amikor bizonyítékot találnak, hogy Vincent tábornok a bűnös, és rájön, hogy az hogyan manipulálja Nate Slaughterhouse-t.
Egy kissé talán erőtlen befejezéssel, Nate és Vincent egy rakás ex-corpossal, egy Bíró vészhelyzeti harci-robot lerakatot foglalna el puccsuk megindításához, mikor Dredd átvéve a báb-feleség felett az irányítást, közli a helyzetet a mandroiddal, aki természetesen rövidúton Vincent ellen fordul, majd egy rövid monológ után, amelyben közli Dreddel, hogy soha nem értheti meg motivációit, hisz soha nem szeretett, végez magával…

No comments:

Post a Comment