Superman: Earth One

Ezen az ünnepi estén, miután már mindenki megkoszorúzott mindenkit, akit meg akart, miután meghallgatta 67-edjére a Nemzeti dalt és a Szózatot, és a paradicsomokat/tojásokat is elhelyezte célszemélyeken, mi más lenne jobb olvasmány, mint egy Superman sztori? Aki osztja az álláspontomat, annak most igyekszek a kedvébe járni ezzel a cikkel, aki pedig nem, nos, hátha kedvet kap. Mindenesetre olvassátok el, mit érdemes tudni a tavalyi év (általam legalábbis) egyik legjobban várt képregényéről, a Superman: Earth One-ról.

Look up in the sky! It's a bird? It's a plane? No! It's...

Superman. Kinek ne lenne ismerős ez a név? Még a Genzo Comics pályafutásának elején bemutatott Superman Vörös Nap cikkemben részleteztem, hogy honnan is lehet ismerős nekünk a kék szerkós szuperhős. Számtalan film, sorozat, rajzfilm főhőse volt már a Kripton utolsó fia, azonban az eredeti szálak mégis csak a képregényre vezethetők vissza. A hősi pályafutás ugyanis ott kezdődött az Action Comics 1. számában még a 30'-as évek végén. Azóta a név egy csepett sem kopott, a hős sikere töretlen, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy továbbra is jelennek meg zsákszám a képregények, rajzfilmek, és egy új Superman-film is várható a következő évben. A kék pizsamát és a legendás S betűt tehát egyelőre nem lehet kirobbantani a köztudatból, és nem is úgy néz ki, mint akinek leszállóban van a csillaga, hiszen a rajongótábor bár cserélődik, de azért mindig meg lesz. Elsősorban nekik is lett dedikálva ez a képregény, tudjuk meg ezt az első oldalakról.

A Superman: Earth One története ott kezdődik, hogy Clark elhagyja Smallvillet, és Metropolisban próbál szerencsét, vagyis startból átugorja a Smallville sorozat első 6 évadát, de ez nem is baj, így is több, mint 130 oldalnyi olvasnivaló vár ránk. Igazából nem is azon van a hangsúly, hogy Superman hogyan menti meg a világot nap mint nap, milyen ellenfelekkel néz szembe és hogyan, hanem azon van a hangsúly, hogy miképpen jutott el a közismerettségig, és miképpen boldogult Clark Kent a hatalmas nagyvárosban, aztán mi hozta el számára a fordulatot, hogy felkapja a hagyományos pizsamát, és mutassa meg magát a nagyvilágnak. Ez most talán unalmasnak tűnhet, hogy egy fiatal srác próbálkozásait kell olvassuk és nézzük egy füzeten át, de szólok, hogy ez nem így van, bár elég későn bukkan fel Superman a szó szoros értelmében, azért az addigi események is érdekesek és lekötik az olvasó figyelmét.

Valamilyen szinten tekinthető eredettörténetnek is a füzet, bár hála legyen a Jóistennek, nem azt kell néznünk 137 oldalon keresztül, hogy a pusztulóban levő Kripton bolygón Jor-El és Lara egy űrhajóba teszi fiát, ami egyenesen a Földön köt ki, és egy egyszerű farmercsalád befogadja a kisfiút, felneveli, jóra tanítja, aztán utolsó oldalon tadaaaam Superman. Ez már a könyökünkön jön ki, szerencsére nem ezt a sztorit mesélik el újból, de azért teljesen nem szabadulunk meg tőle, hiszen nem hiányozhat egy ilyen témájú képregényből, de csak egészséges adagban, egy-egy visszaemlékezés erejéig van tálalva.

Aki látta már a Smallville c. sorozatot valamennyire, az részletes képet kapott Clark fiatalkoráról, na most ebből is szemezget a képregény olyan fejezeteket, mint a focis karrier, vagy a Daily Planet újságírói posztjára való törekvés. Ezen kívül vannak számomra új dolgok ebből az időszakból, hogy milyen helyeken keresett munkát Clark, és hogyan fogadták a különböző helyeken. Ezt egy kicsit időhúzásnak éreztem itt-ott, nem rontott volna semmit az összképen pár jelenet mellőzése, de még így is bőven belefér.

Kapunk egy mellékszálat is a történetben, mégpedig egy amerikai kutatóbázis vagy valami ilyesmi mindennapjaiba nyerünk betekintést, már csak azért is, mert a tulajdonukban van egy űrhajó, amit próbálnak megfejteni, hogy honnan jött, és kit/mit hozott ide. Mi persze tudjuk, mert mi okosabbak és jobbak vagyunk, de nekik még kutakodni kell ezzel kapcsolatban.

Aztán kisvártatva elérkezik a fordulópont, ami szállítja az izgalmakat is. Ez pedig nem más, mint egy invázió. Egy fura kinézetű idegen lény, bizonyos Tyrell (lehet kéne ismerjem valahonnan, de én még nem láttam, majd valaki, aki nálam nagyobb szakértő, mond róla valamit kommentben, már ha van mit) megszállja az egész Földet, mondván hogy keres valakit. Bejárt már egy csomó galaxist, meg bolygót, de nem találta sehol, most talán itt szerencsével jár. Azzal fenyegetőzik, hogy ha az általa keresett személy nem fedi fel magát, akkor bizony pá-pá a bolygónknak úgy, ahogy van. Itt pár jól sikerült képben megnézhetjük,  hogy a világ különböző tájain megjelentek az űrhajók, szóval Tyrell nem viccel. Ennél a résznél nekem a Függetlenség napja c. film ugrott be, ami vagány volt, szóval nincs baj.

Ugye tudjuk, hogy kit keres Tyrell, szerintem ez nem kérdés. Persze, hogy a Kripton utolsó fiát, tudniillik Tyrell is közrejátszott a bolygó elpusztulásában, és nem szereti a félmunkát. hősünk persze felbukkan, és végre megkezdődik a harc, amiből még sokat tanulhatunk, hiszen elhangoznak érdekes dolgok közben. Gondolok itt az eddig még a cikkben nem említett Jimmy Olsen hozzállására, meg ilyesmikre. A csata után pedig egy méltó lezárásra kerül sor, amit nagyon nem részletezek, de annyit elárulok, hogy Superman megmenti a világot (ha van, aki ezen meglepődött, azon én lepődök meg), és ezzel berobban a köztudatba, és bár nem mindenki néz rá jó szemmel, azért a többség mégis örül annak, hogy van egy hős, akire lehet számítani a bajban.

Az egész jó történethez csodálatos, de tényleg csodálatos képi világ társul, nagyszerű rajzok gyűjtőhelye a kötet, és van egy két "kameraállás" ami különlegesre sikerült. A történet pedig mint mondtam, egész jó, annak ellenére hogy akár lerágott csontként is kezelhetjük a kismillió eredettörténettel a hátunk mögött, azért mégis tud újat mutatni, más szemszögből tárgyalni egyes dolgokat, és ezért nagyon megéri elolvasni, elsősorban persze azoknak, akik kedvelik a Superman univerzumot.

Amit még, mint érdekesség megjegyzek, hogy észrevettem két utalást a DC Comics másik fő karakterére Batmanre, vagyis inkább az ő világára. Nem tudom, ezek mennyire szándékosak, de ha azok, akkor nagyon ötletesek. Az egyik Perry, a Daily planet főnökének nyelvbotlása, amikor is Dentnek nevezi Clarkot Kent helyett. Tudjuk, hogy kit hívnak Dentnek a Batman univerzumban, de azért megsúgom, Kétarc valódi neve Harvey Dent. A másik pedig szintén Perryhez közhető, amikor is úgy üdvözli Clarkot a Planetnél, hogy "welcome to the asylum". Na, kinek ugrott be erről az Arkham Asylum rajtam kívül? Szóval nem tudom, ezek mennyire szándékos utalások, de mindenesetre betalálnak.

A képregényt akár magyarul is elolvashatjátok a NewGenen.