Sunday, February 3, 2013

Justice League #2


Folytatom az újraindított DC univerzum történeteinek bemutatását, ezúttal a Justice League van soron, annak is a második száma.

Az első rész felettébb érdekes és szórakoztató volt, és szerencsére a második sem marad el ilyen téren. A történet folytatódik ott, ahol abbamaradt. Egy kicsit azért vegyük át, hogy mi volt az első számban, emlékezetfrissítés céljából. Szóval, megtudtunk, hogy 5 évvel a jelenünk előtt járunk,  a világ nem tudja hova tenni a szuperhősöket, üldözi őket, fél tőlük. Ilyen helyzetben nem könnyű Batmannek elkapnia egy gonosztevőt, ha a rendőrség őt is a rossz oldalra helyezi. De felbukkan Zöld Lámpás, aki egyből rendet rak, majd kiderül, hogy valami földönkívüli fenyegetés miatt van itt. Elmennek közösen Supermanhez, hogy kiderítsék, ő mit tud a dologról, hiszen állítólag ő is földönkívüli. Az Acélember azonban nem fogadja épp szivélyesen a két hőst, ezért elindul a harc hármuk között. Igen, itt még nem igazán ismerik egymást a hősök, ezek a kezdeti évek, szóval egy ilyen akció még simán belefér.
Amit az első számban beharangoztak, az itt kerül részletes kifejtésre. Egy epikus és lélegzetelállító csatát láthatunk Batman, Zöld Lámpás és Superman között. Zöld Lámpás segítségül hív egy másik hőst, akiről mi már tudjuk, hogy a JLA oszlopos tagja, de itt még erről nincs szó, ahogy JLA-ról sem úgy általában. Nem más ő, mint Flash, ő is bekerül a ringbe, és felveszi a kesztyűt Superman ellen. Gondolhatjátok, mekkora bunyó az, amit ez a három hős vív a kriptoni ellen. Pfú.
De nem csak erről van szó, hanem valami földönkívüli kockáról, ami veszélyt jelenthet a jövőben, és nagy valószinűséggel ennek az elhárítása kovácsolja majd össze a csapatot, ám még páran hiányoznak, szóval egyelőre erre várnunk kell, bár számításaim szerint pár számnál többet nem.
Az első számban enyhén be lett vezetve egy másik csapattag, Cyborg története, most ez a szál is halad egy kicsit előre. Cyborg ugye új tag a JLA-ban, eddig nem itt szerepelt, most azonban leváltotta Marsbéli Fejvadászt, meglátjuk, mi sül ki belőle, bár kicsit fiatal a srác a többi hőshöz képest.
A füzet lezárása megint növeli az érdeklődést a folytatás iránt, én nem is állok ellen, vetem rá magamat a harmadik számra, mert ez egyelőre tetszik, nem is kicsit. Érdekesen alakulnak a dolgok, a csapat első éveinek lehetünk szemtanúi, látványos akciók, néhol egy-egy kellemes poén, jó történet Geoff Johns tollából, kiváló, egyszerűen kiváló rajzok Jim Lee keze által, mi kell még?
Jó szívvel ajánlom a második számot is, a színvonal egyelőre változatlan, szóval akinek az első rész tetszett, az ne habozzon.
Mára ennyi voltam, csókolom.

No comments:

Post a Comment