Monday, February 4, 2013

Green Arrow #2


Még jó régen mutattam be nektek a rebootolt Zöld Íjász orozat első számát. Ha jól emlékszek, akkor az első bemutatott füzetek között volt az új 52-t illetően. Ez nem volt véletlen ugyanis simán a legvárósabb sorozatok közé soroltam Olliver Queen új kalandjait, ezért az első adandó alkalommal rácsaptam a debütáló számra. Mivel igen erősen koppantam a gyenge első szám után, így jegeltem kicsit a témát, meg talán a karaktert is. Most azonban újra kedvet kaptam a dologhoz, gondoltam adok egy esélyt a folytatásnak. Ezen döntésemnek köszönhetően olvashatjátok a Green Arrow második számának ismertetőjét.

A második rész 99%-a ugyanazt hozza, amit az első szám felmutatott. Teljesen átlagos, semmi újat nem prezentáló sztori. Van a szóban forgó hősünk, van a semmiből felbukkanó gonosz, és harcolnak egyet egy nagyvárosi környezetben. Ez volt az első szám, majdnem az egész második, és még kitudja hány ezer képregény rövid tartalma. Persze nem mondom, hogy ezek nem kellenek, hiszen ezek miatt értékeljük, ha valami különlegesen jóba botlunk. Ahhoz el kell olvasni pár átlagos sztorit is, ez pedig pont olyan.
De azért egy apró dolog van a füzet végén, ami talán felcsillanthatja az olvasó szempárokat. Ugyanis, amikor már temetnénk az egészet, hogy ez nem túl jó, vannak jobbak, inkább olvasom azokat, akkor betesznek egy apróságot, ami aktuális, és talán megmentheti a sorozatot.
A történet szerint van egy rakás gonosz és gonosznő, akik meg akarják ölni Zöld Íjász barátunkat a bánat tudja miért. Ez lenne a sztori "eredeti" része. Az utolsó oldalon azonban kiderül, hogy az egész, mármint gonoszok vs Íjász harc a neten figyelhető, mert közvetítik élőben. Ez már érdekesebben hangzott számomra, meg amúgy is, ez a netes/tévés közvetítés hálás téma, fel tud dobni egy olyan sztorit, aminek szüksége is van rá, de olyat is, aminek nincs rá szüksége, ott csak mint plusz érdekesség van jelen. Filmes témában is kedvelt téma ez, gondoljunk csak a Condemnedre, a Halálfutamra, az idén berobbanó Éhezők viadalára (jó, tudom, hogy könyv eredetileg, fennakadunk ezen? Nem, ugye?), vagy a Gamerre gondolni, és ezek csak az újabbak. Szóval most képregényben is felbukkan a téma, és talán megmentheti ezt a középszerű valamit. Hátha.
A rajzok nem rosszak, aztán meglátjuk, mit hoz a folytatás. Elnézést, hogy el kellett árulnom ezt a közvetítős infót, de 1. a képregény pársoros ismertetőjében is szerepel, 2. ez az egyetlen említésre méltó dolog a füzetben, enélkül a cikkem lett volna 5 sor, ha bőbeszédű vagyok.
Szóval, ha gondoljátok, vessétek rá magatokat erre a számra. A közvetítős szál miatt talán megéri.

No comments:

Post a Comment