Sunday, February 3, 2013

Deadpool Enciklopédia II. - írta: Ben Reilly -


Deadpool - Az agyhalál nem válogat

Az új évezred
Deadpool első önálló sorozata 69 számot ért meg, majd újraindították és új címet adtak neki, amelyet Gail Simone kezébe adtak. Deadpool karakterét teljesen háttérbe szorították és egy hasonló figurát állítottak a történetek középpontjába aki az X Ügynök (Agent X) nevet kapta. Más mutáns képregények is alapos átalakításon estek át, így Kábelből X-Harcos (Soldier X) lett míg csapatából az X-Erőből a harmatgyenge tinibanda az X-Statix. Borzadály. Deadpoolt úgy vették ki a képletből, hogy halálos misszióra küldték a telepata arisztokrata a Fekete Hattyú (Black Swan) ellen. Deadpool megmurdelt és pár héttel a feltételezett halála után egy rejtélyes alak tört be társnője Sandi Brandenberg lakására. A fickó az Alex Hayden névre hallgatott és Brandenberggel összefogva megalapították az X-Ügynökséget (Agency X). Hayden X-Ügynök néven lett bérelhető szerencsevadász és zsoldos. A rajongók Deadpool és X hasonlóságai miatt abban reménykedtek, hogy Wade tért vissza a halálból, csak amnéziában szenved és ezért parádézik új néven. De sajnos nem. A sorozat olyan lapos lett mint egy leeresztett biciklibelső.

A két karakter azonosságának lehetőségét aztán gyorsan elhessegették és Deadpoolt visszahozták. Simone kreatív nézetkülönbségek miatt a 7. szám után elhagyta a sorozatot, de ezalatt a pár szám alatt több kárt okozott mint egy megvadult panda.

Deadpool következő megjelenésére 2004-ig kellett várni, ekkor az eredeti író, Fabian Nicieza kapta vissza a karaktert. Az új ongoing címe Cable & Deadpool lett és igen, nagypofájú hősünk egykori ellenségét kapta maga mellé társnak. Sajnos a közös kalandok nem váltották be a hozzájuk fűzűdő reményeket és az 50. számmal ez a sorozat is padlót fogott. Hiánypótlásul Kábel saját címet kapott 2008-ban. Deadpoolra sem kellett sokat várni, igaz ezúttal nem önálló füzetben szerepelhetett, hanem a Wolverine: Originsben kapott lehetőségt. Még ugyanebben az évben a rajongók imái végre meghallgattattak és Deadpool visszatért, saját sorozatának első száma kis kitekintés volt az akkor induló Secret Invasion című Marvel eseményre.

Az új Deadpool sorozat írását Daniel Way-re bízták a rajzoló pedig Paco Medina lett. Nem is aprózták el a figura sztoriját, rögtön Nick Fury mellé lökdösték, és azt a feladatot kapta, hogy  csenjen el titkos adatokat a Skrullok királynőjétől Veranke-tól. Sajnos részletekbe nem igen bocsátkozhatok anélkül hogy a történet fontos mozzanatait le ne lőném, és ezért a honosítók alaposan elseggelnének. Annyi vazelin meg a világon nincs amennyiért bevállalnám. Elég annyi, hogy a lopás sikerült, de a tolvajt is meglopta egy kellemes külsejű parkettafrizurás elmebeteg üzletember, akit nemes egyszerűséggel nevezzünk mondjuk... Norman Osbornnak. Deadpool persze nem olyan aki egykönnyen feladja, és mindenkinek ott tett keresztbe ahol tudott. Új társa egy kétbalkezes Hidra ügynök, bizonyos Bob lett.

Nemsokára rothadó kedvencünk kinőtte a sorozatát és egy új címet kapott párhuzamosan, a Deadpool: Merc with a Mouth-ot, amely 2009 nyarán startolt. Az írói székbe Victor Gischler ülhetett a rajzokért pedig Bong Dazo (jesszus ilyen hülye névvel élni) felelt. Deadpool kicsiny csapatát a Marvel Zombik Univerzumból átkerült Deadpool koponya egészítette ki. Igen, egy megállás nélkül pofázó és emberi húsra áhítozó Wade kobak.

Még ugyanezen év októberében került a standokra a speciális 900. Deadpool szám, amelyet több alkotó hozott össze. A munkálatok befejezése után a kiadó mindegyiküket pihenni küldte egy meg nem nevezett komfortos elmegyógytani intézetbe és Győzike műsorokkal sokkoltatták őket hogy újra normálisak legyenek. A borzalmaknak itt még korántsem lett vége. 2009 novemberében újabb sorozat indult Deadpool főszereplésével a Deadpool Team-Up, amelyben először Herkulessel állt össze zsoldosunk, majd az újjászerveződött X-Erő lett visszatérő vendég.

Aki azt kiáltaná hogy: Istenem legyen már ennyi elég! Annak rossz híreim vannak. 2010 áprilisában kiadták a 4. sorozatot a Deadpool Corps-ot amely a főhősnek módot adott arra, hogy alternatív világokból származó énjeivel összefogva rúgja seggbe az emberiséget. Deadpool mellett olvashattunk itt Lady Deadpoolról, Headpoolról (a már említett kobak), és két új karakterről a fénykardokkal hadakozó Kidpoolról (Dead gyerek verziója, de nem kevésbé lökött) és a bolhafészek kutyáról Dogpoolról. De nem még itt sincs vége a megpróbáltatásoknak. A Marvel két alkiadója elindította a kissé komolyabb hangvételű Deadpool: Wade Wilson's War és a DeadpoolMAX sorozatokat. Isten bocsássa meg ezt nekik.

Folytatása következik...

No comments:

Post a Comment