Saturday, February 2, 2013

Batman - A gyilkos tréfa


Ma egy olyan képregényt mutatok be, ami egy dologban különbözik az általam eddig bemutatott képregényektől. Ugyanis ezt a füzetet nem egy honosítóoldalról szedtem, mivelhogy Magyarországon is megjelent hivatalosan. Én mivel nem magyarországi vagyok, nehezen jutok nyomtatott példányokhoz, ezt is szkennelt változatban találtam meg. Konkrétan az 1990-ben megjelent Batman képregénysorozat első számáról van szó, amely a Gyilkos tréfa című történetet tartalmazza.
A középpontban kitalálható, hogy ki áll, hiszen az ő képe került fel a borítóra is. Bizony, Joker igyekszik káoszt teremteni Gothamben. Megszökik ugyanis az Arkham Elmegyógyintézetből, és egy ördögi terv megvalósítására készül. A maga módján vásárol egy régi, lerobbant vidámparkot, mert erre is szüksége van tervei megvalósításához. Eközben még másik két szálon fut a cselekmény, az egyik Batmant követi, aki próbál a nyomára bukkanni Jokernek, közben egyfolytában azon elmélkedik, hogy miért gyűlölik egymást Jokerrel, miközben nem is tudnak szinte semmit egymásról, illetve az a kérdés is foglalkoztatja, hogy miként fog végződni a kettőjük közötti háborúskodás. Egyikőjük meg fog halni végül? De melyikük lesz az? Ezek a kérdések gyötrik a denevért, miközben nyomoz a szökevény után. A harmadik szál szintén érdekes, egy humoristát látunk, aki nem igazán kap munkát, ezért aggódik, hogy hogy fogja így eltarttani feleségét, és a születendő gyermemküket. Végső elkeseredésében beszáll egy bűncselekménybe két "barátjával", akik egy piiros sisakot adnak rá. Az akció azonban rosszul sül el, és meglátjátok mik lesznek a következmények, de én komolyan meglepődtem, nem számítottam ilyen dologra.
Joker eközben szorgosan tevékenykedik a vidámparkban. Egy másik régi ismerősünkkel vannak tervei, mégpedig Gordon felügyelővel. Be akarja bizonyítani, hogy Gotham legjózanabb emberét is az őrületbe lehet kergetni, elég egyetlen rossz nap hozzá. Hogy miként próbálja Joker bebizonyítani ezt az állítását, az kiderül a képregényből, most nem részletezném, de annyit elárulok, hogy hamisítatlan Joker féle szórakoztatásban lesz része annak, aki elolvassa.
A rajzok, mivel egy '90-es képregényről beszélünk, nem olyanok, mint egy mai képregényben, ez gondolom egyértelmű. De ezzel ellentétben szerintem nagyon jók és hangulatosak, jobbak bizonyos szempontból sok mai képregény grafikájánál. Ami engem eléggé zavart, az a beírás. Én, akinek a szeme a szép beírásokhoz szokott a honosítóoldalakon található képregényeknek köszönhetően, ennek a füzetnek a beírása nagyon nem tetszett. Kusza, néha már-már olvashatatlan szövegrészek, és a tördelés még így kezdő beírói szemmel nézve is hagy kívánnivalót maga után. És a szken minősége sem a legjobb, legalábbis ennek, amit olvastam, bőven lenne mit feljavítani rajta, nyilván ez is rátett arra, hogy nehézkesen bogarásztam ki egy-egy bubi szövegét. De ha ezektől eltekintek, akkor egy jó kis Batman sztori marad meg az emlékezetemben, amelyet egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

No comments:

Post a Comment