Sunday, February 3, 2013

Árnyék: Belül az Ördög (1-4)



Üdv mindenkinek.
Hétfő van, tehát én jövök egy képregény bemutatásával.
Mai alanyunk a kedvenc X-Men karakterem Árnyék egy magánkalandját meséli el.
Lássuk, hát, hogy mit érdemes tudni erről a négy részes történetről.

Maga a történet elég komoly, amit tisztán érez az, aki elolvassa. Már az elején is érezhető, hogy itt bizony nem egy könnyed vicces történetről lesz szó, hanem egy elég komoly hangvételű történetről.
Az egész ott kezdődik, hogy egy korházban a gyermekegézségügyi osztályon 14 beteg gyerek vígan játszadozik, egészen addig, míg egy kivételével mind rejtélyes körülmények között meg nem hal.
A rejtélyes körülményeket úgy kell érteni, hogy senki nem ment be az ajtón, nem mászott be az ablakon vagy egyéb. Hanem egyszercsak a 14-ből 13 megcsonkított testtel terül el a földön. A megmaradt egy túlélő, pedig valamilyen oknál fogva nem tud beszélni.
Az esetnek a híre eljut természetesen az X-menhez is, és Vihar Árnyékot bízza meg, hogy derítse ki, mi is történt valójában.
Elsősorban azért küldi Kurt-t, mert ha az ajtón nem ment be senki, és az ablakon sem mászott be senki, akkor valószínűleg egy olyan mutáns (ekkor még egy mutánsra gyanakodnak) tehette, aki képes teleportálni.
Így hát Árnyék elmegy a kórházba, hogy utánajárjon a dolgoknak. Beszél azzal a biztonsági őrrel, akinek feladat volt a gyerekek őrzése, és aznap négy percre elhagyta az őrhelyét. Ez alatt a négy perc alatt történt meg a haláleset.
Természetesen megpróbál az egyetlen életben maradt gyerekkel, Seth-el, is beszélni, de mivel az valamilyen oknál fogva nem hajlandó, vagy nem tud beszélni, ezért ez nem nagyon jön össze. Másrészről pedig Seth-t kicsit megrémítette Árnyék kinézete.
Ám ha ez még nem lenne elég, akkor a tetőn patanyomokat talál még, amik ráégtek a tető felületére. E nyomokat követve eljut egy házhoz, ahol éppen a kórház egyik orvosa Dr Childs (akivel Árnyék szintén megismerkedett a kórházban) tart egy bált. Ám mielőtt még akármit is tehetne egy nem várt esemény történik.
A biztonsági őr, aki elhagyta az őrhelyét, egyszercsak megjelenik a ház előtti utcán, és Dr Childs-hez kiabálva, közli vele, hogy vegye vissza a pénzét, mert mostantól az ő kezéhez tapad a vér.
Az orvost láthatólag nem nagyon hozta zavarba ez a kis jelenet, mivel csak szépen becsukja az ablakát, és visszatér a bálba.
Ám ami ezután történik az Árnyékot meglepetésként éri.
A biztonsági őr, ott a nyílt utcán, egyszercsak minden előjel nélkül meggyullad, és az egész testét lángok kezdik mardosni.
Kurt, amilyen gyorsan csak tud odasiet, és a tengerbe teleportálja a lángokkal küszködő őrt, remélvén, hogy még megmentheti.
Nos, téved. A tűz ugyanis a víz alatt sem hajlandó kialudni, így hiába Árnyék minden igyekezete, nem tudja megmenteni a biztonsági őrt.
Ezek után, pedig már egyértelművé válik, hogy itt jóval többről van szó, mint az elsőre látszik.
13 gyerek rejtélyes halála. Patanyomok a tetőn, amik beleégtek a kövezetbe. Egy ember minden előjel nélkül elég. És a tűz nem alszik ki a víz alatt.
Nem itt már szinte biztos, hogy nem egy egyszerű mutánsról van szó. Valami más történik itt. Valami különös, és szokatlan. Valami… … démoni.

Összefoglalónak azt hiszem elég is lesz ennyi. Ha valaki kíváncsi arra, hogy mi is történt valójában, akkor az olvassa el a történetet az X-Fanzine oldalán. És ne aggódjatok lesz itt még cselekmény rendesen, mert ez, amit itt összefoglaltam ezek szinte mind az első részben történnek.
A rajzokról annyit, hogy nekem nagyon tetszett ez a rajzstílus. A képregény hangulatához nagyon illett, és az én szememben itt van Árnyék a lehető legjobban megrajzolva. 
Azt hiszem mindent, elmondtam, így már csak annyi maradt hátra, hogy jó olvasást kívánjak, és elköszönjek.
Sziasztok.

No comments:

Post a Comment