Monday, January 21, 2013

Joker Elmegyógyintézete: Pingvin


Nem is olyan rég mutattam be a Joker Elmegyógyintézete sorozat első darabját, ahol maga Joker volt a középpontban. Most itt a második történet bemutatása, ahol Pingvin kapta a főszerepet.
Honnan is ismerhetjük Pingvint? Felbukkant az 1992-es Batman visszatér című filmben, Danny DeVito keltette életre, aki tökéletes választás volt a szerepre, nézzétek csak meg. Ezen kívül számos Batman rajzfilmben és képregényben tűnt már fel, szerves része a Batman univerzumnak. Ebben a történetben megtudjuk, hogy nem szabad kinevetni Pingvint, mert akkor csúnyán végződhetnek a dolgok.
Most is Joker kezdi a történetmesélést, az intézetben üldögélve. Mint azt már mondottam volt, ez az ötlet nagyon tetszik ennél a sorozatnál. Miután Joker felvezette a történetet, Pingvin gyerekkorába nyerünk betekintést, amikoris egy pár szép lány a suliból kineveti, kigúnyolja őt. Akkor még nem tudják, hogy ezt nem lett volna szabad. Pingvin aztán megismerkedik egy nővel, itt már felnőttkorban van.  Nagyon jól megvannak, szeretik egymást, de egyszer valami nagyon beleszól a boldogságukba. Aztán, hogy miképp zárul a történet, majd elolvassátok a képregényben.
Ami a rajzokat illeti, ezek már tetszenek, nem olyan elvontak és csúnyák, mint a Jokeresnél. Jó, megértettem, hogy a hangulathoz ez passzolt, de nekem mint rajzok egyáltalán nem tetszettek. Itt viszont már más a helyzet, nagyon szép rajzokat kapunk a szemünkbe.
Ezek a történetek eddig amilyen rövidek, olyan jók voltak. Tényleg, egy füzetben is el lehet mesélni egy nagyon jól kitalált történetet. Ajánlom mindenknek elolvasásra mind a kettőt, megtaláljátok őket az Allcomicson. Ami a folytatást illeti, fogok róluk is írni. De ez még a jövő zenéje, addig is további szép napot és jó olvasgatást nektek. Sziasztok.

No comments:

Post a Comment