Saturday, February 2, 2013

Zöld Íjász: Első Év - írta: Benya11 -


Genzo:
Ma ismét Benya barátunk hozza a frissítést, mégpedig egy olyan minit mutat be, ami nekem is a terveim között szerepelt már egy ideje, de mindig csak halogattam, lévén, hogy még el sem olvastam, azt is csak tervezem, de már mióta. A Zöld Íjász: Első év címet viselő minit prezentálja nektek benya, mégpedig a következőképpen:
Benya11:
A képregény bronzkorának a végét a DC Comics füzeteiben az 1985 és 1986 között megjelent Végtelen Világok Krízise minisorozat jelentette. A képregényben számos kitalált alternatív világból a történet végére mindössze egy maradt, így a DC karakterek eredete jelentős mértékben megváltozott. A karakterek „új eredetét” a Year One, vagyis Első Év jelzéssel ellátott sztorik mesélték el, amik külön minisorozatban, vagy a karakter saját ongoing-jában jelentek meg. Magyarul eddig egy ilyen történet jelent meg, a Batman: Első Év, a Semic kiadó jóvoltából, 2005 augusztusában.

A Zöld Íjász új, de mégis a régihez hasonlító eredetét bemutató mini 2007 szeptemberében indult. Havonta kettő jelent meg belőle, így három hónap alatt be is fejeződött, és a képregény TPB-jét még abban a hónapban kiadták, amikor az utolsó rész kijött. Eredetileg 4 részesre tervezték, de végül mégis csak 6 lett belőle.

Az író, Andy Diggle szinte végig egy szálon vezeti a cselekményt, de nincs okunk panaszra, mindig izgalmas, olvasmányos a történet. Az utolsó oldal után pedig arra készteti az olvasót, hogy rögtön vágjon bele a következő részbe, ugyanis mindig valami váratlannal rukkol elő. Az utolsó részben pedig megadja a módját a befejezésnek. A rajzok stílusa sajátos, olyan festményszerű hatást kelt, ami tetszetős és passzol is a történethez. A rajzokért és a borítórajzokért a Jock álnevű művész a felelős, míg a stílusos színezésért David Baron.

A történetről részletesebben még nem esett szó, úgyhogy ezt most gyorsan be is pótolom. A főszereplőnk, Oliver Queen egy dúsgazdag srác, aki felelőtlen, bulizós, botrányos életet él, nincs egy célja se amit elérhetne, mindene megvan. Star City-ben él, és mivel elég utálatos figura barátai se nagyon vannak. Talán egy van, Hackett aki a sofőrje, testőre, tanácsadója, szóval mindenese, de Ollie hamarosan rájön hogy még benne se bízhat meg. Még pedig akkor, amikor épp egy kétes üzletet készülnek lebonyolítani a tengerentúlon, és a yacht-on Ollie rádöbben hogy ki is igazából Hackett. Összebunyóznak, és a végén a főszereplőnket a testőre bedobja a tengerbe, abban a tudatban, hogy már úgy is halott. De nem egészen, Oliver egy sziget partján ébred, éhesen, szomjasan, fáradtan. Miután kicsit rendbe szedi magát rájön, hogy nem csak ő van ezen a szigeten, és hogy ez a hely valójában milyen célt szolgál. Valamint újra találkozik Hackett-tel is.

Aki kíváncsi a történet folytatására, az Allcomics-on tudja elolvasni ezt a minit. A kedvcsináló képpel ezúttal én próbálkoztam, remélem majd az is meghozza a kedvetek az olvasáshoz.

No comments:

Post a Comment