Sunday, February 3, 2013

Suicide Squad #1 (2011)


Akárki akármit mond, számomra az egyik legvárósabb füzet a DC rebootból a Suicide Squad volt. Tudom, hogy az alapján nem ítélkezünk, de a borító teljes mértékben felkeltette az érdeklődésemet, már csak a középpontban levő karakter miatt is. Aki esetleg nem tudná, kiről van szó, elárulom, hogy ő Harley Quinn lenne, akinek szerintem határozottan jót tett a reboot, a kinézetét össze sem lehet hasonlítani a régivel, mérföldekkel jobb. Ezzel ő is bekerült azon karakterek közé, akiknek a külsőt illetően nagyon jót tett az újratervezés, ide tartozik még Superman és a Zöld Íjász is. Az pedig, hogy ez a dögösebbé varázsolt Harley nem egyedül viszi a hátán a sorozatot, hanem egy gonoszokból álló csapat veszi körül, végképp elég volt ahhoz, hogy várjam ezt a sorozatot.
És ez a várakozás nem lankad a második számot illetően sem, ugyanis itt egy igen tisztességes kezdést kapunk akcióval, egész jó történettel és egy csavarral.
A Suicide Squad tagjait, nevezetesen Harley Quinnt, King Sharkot, El Diablot, Deadshotot és Black Spidert fogva tartja egy rejtélyes csapat. Miközben kínozzák őket, mindegyikre egyesével rájön a mesélhetnék, mert hát az úgy szokott lenni, és mesélnek egy-egy rövid történetet a múltjukból, hogy így meg tudjuk őket ismerni mi, lelkes és minden felé érdeklődést mutató olvasók. Aztán előkerül az eredettörténet, miszerint ők mind a Belle Reve börtönben ücsörögtek, amikor is valaki kiszöktette őket, hogy egy csapatot alkotva működjenek ezután, és teljesítsék a kormány által kiszabott küldetéseket. Ezek fokozottan veszélyes küldetések, ezért kell olyanokat küldeni, akikért nem kár. Innen ered a Suicide Squad (Öngyilkos Osztag) név is. Az első küldetésük azonban egy csapda, a kormány csak a másik gonosz csapat kezére játszotta az osztagot, így érkezünk el a jelenlegi helyzethez, hogy ugye fogva tartják és kínozzák őket. Aztán, hogy mi sül ki ebből, hogy pár gonosztevő más gonosztevőket tart fogságban, az remélhetőleg kiderül a folytatásból.
A füzet végén ellőtt csavart direkt nem lőttem le, hogy azon ti is tudjatok úgy meglepődni, mint én amikor olvastam. De annyit elárulok, hogy a füzet végére elkezditek várni a folytatást. Persze csak akkor, ha ez az első szám tetszett, logikus.
Ha gonosztevőkből álló csapat, és DC Comics, akkor Titkos Hatos, jut eszébe sokvalakinek a gondolat. Igen, náluk is ez a főkoncepció, hogy gonosztevőkből áll össze a csapat, de szerintem nem érdemes őket hasonlítgatni, megfér mind a kettő egy csárdában. Ráadásul a Titkos Hatos nem is kap reboot-ot, így megállapítható, hogy a Suicide Squad az új Titkos Hatos (Secret Six). Még a monogram is stimmelne. Én azonban nem hasonlítgatom a két csapatot, mert szerintem az olyan lenne, mint azon vitatkozni és elmélkedni, hogy az Íjász vagy a Lámpás a zöldebb. Van Titkos Hatos és Suicide Squad, egyik véget ér, másik most indul, és annyi. Azért megjegyzem, hogy Harley Quinn nekem jobban bejön, mint Catman, de ez csak saját vélemény.

No comments:

Post a Comment