Monday, January 21, 2013

Joker Elmegyógyintézete: Joker




A mai cikkem azoknak szól, akik már hiányolták a denevérembert a blogról. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy itt nem Batman áll a középpontban, hanem Joker. De nem kell aggódni, a sötét lovag is felbukkan ebben a képregényben is.
A Joker's Asylum (magyarul Joker Elmegyógyintézete) olyan egyrészes történeteket tartalmaz, melyek a Batman Univerzum egyik gonosztevőjét helyezik a középpontba. Az első füzet a címszereplőről, Jokerről szól ugyebár, ez kerül bemutatásra most. A továbbiakban pedig olyan híres gonoszok kerülnek főszerepbe, mint Pingvin, Kétarc, Méregcsók, vagy Madárijesztő.
De ne rohanjunk annyira előre, lássuk, miről szól az első füzet. Az elején Jokert látjuk üldögélni az elmegyógyintézetben (Arkham Asylum), itt mint narrátor jelenik meg. Bevezeti szépen a történetet, amit olvashatunk. Ha jól sejtem, a többi füzet is egy ilyen narrációval fog kezdődni, én mindenesetre remélem, hogy így lesz, mert jó ötletnek tartom.
A történet pedig nem valami bonyolult, de mégis szórakoztató. Joker egy tévés kvízvetélkedőt szemel ki magának, mint játszóteret, és egy kis terrort visz a vetélkedőbe. A játékban résztvevők Joker nehéz kérdéseire kell válaszoljanak a játék keretein és szabályain belül, de a tét már nem az eredetileg megígért Chevrolet, hanem az életük. Máris nagyobb feszültség uralkodik a stúdióban, a nézőknek iszont tetszik, barbárok az amerikaiak, és erre lesz is utalás a képregényben.
A történetről ennyit mondanék, ennél több már élményt rontana, ez csak az alapszitu felvázolása volt, de sejthetiek, hogy nem sok dolog maradt ki, konkrétan a legvégét hagytam ki a mesélésből.
Ami egy elég nagy minuszpont a képregénynél, az a grafika. Szerintem a rajzok valami iszonyat rondák, van pár jobban eltalált képkocka, de összességében ótvar. Persze ez lehet az őrület, az őrültség jelképe, hogy Joker elmeállapota egyenesen arányos a rajzolóéval, de szerintem hasonló, vagy pont ilyen hangulatot lehetett volna teremteni szebb rajzokkal is. De nem baj, megéri szemet hunyni a rajzok felett, mert a történet szerintem nagyon jó.
Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény iránt, ajánlom, hogy olvassátok el, az Allcomicson megtaláljátok.



No comments:

Post a Comment