Friday, April 5, 2013

Három évesek lettünk!


Bizony, ezt is megéltük, elérkeztünk a Genzo Comics harmadik szülinapjához, jöjjön tehát az ünnepi gépelési roham.

Először is nektek kell megköszönnöm ezt a három évet, mert jóformán ti tartottátok életben ezt az oldalt egy-egy megjegyzéssel, facebookos aktivitással, vagy pusztán a látogatási statisztikák feltornázásával. Épp ezzel kapcsolatban volt egy apró kívánságom, amit a facebookon osztottam meg veletek. Szerettem volna, ha a harmadik szülinapra átlépjük a 3000-es határt az összlátogatással. Ez enyhén szólva is sikerült, hiszen nem csak a háromezret, de a még mesésebb 3333-as látogatást is túlléptük, jelenleg pedig 3800 fölött vagyunk. Ez azt mutatja, hogy igenis van igény ilyesmire, szóval egyelőre nem tervezem az oldal leállítását, de nem ám. Az új év nem hoz több új változást a rendszerbe, mindet meghoztuk már az új külsővel és új motorral, és ez úgy néz ki, működik.
A frissítési szabályaim enyhén meggátolják azt, hogy nullanapos füzetekkel foglalkozzak, van akinek ez nem tetszik, de ha mindenki szereti amit csinálsz, valamit nem csinálsz jól. Történeteket továbbra is igyekszek egyben bemutatni, úgy a szép. Persze kivételt képez pár sorozat, aminél elhatároztam, hogy számonként jönnek a cikkek (Marvel NOW-féle Deadpool, régi War Machine, Maszk). Ezekből azonban nem akarok egyszerre sokat bevállalni, mert aztán az lesz a vége, hogy félbemarad egyik-másik.
Mindenféle statisztikát és ilyesmit közöltem már a visszatérős posztomban, most ezeket nem ismétlem meg, jelentős változás nem igazán esett meg azóta az összlátogatáson kívül.
Hogyan ünnepeljük meg a szülinapot? Nos, ennek is megtaláltuk a módját, ugyanis épp a napokban lesz egy új nyereményjáték itt az oldalon, ami bár nem szándékosan lett ide időzítve, de én kihasználom ezt a véletlent, és ez itt szülinapi ajándék lesz. Ismét a fantasmaniások készülnek nekünk valamivel, majd megtudjátok, mi az, illetve facebookon már kint van, tessék checkolni ha még nem történt meg.

Rendes képregényes frissítés mikor várható? Nos, amint sikerül annyi időt kerítenem valahonnan, hogy tudjak frissíteni. Ez az átka annak, ha egyedül vezetsz egy oldalt, nincs tartalékember. Na de türelem, hamarosan képregényezünk is, most ünneplés. 

No comments:

Post a Comment