Monday, February 4, 2013

Utazások Fairlight-al a Dreddverzumban 33.- Chopper visszatér


 Ez alkalommal egy régi szereplő utóéletéről szeretnék pár szóban megemlékezni, aki nem más mint az égszörfös Chopper, akit többek közt az emlékezetes Oz nagyeposz kapcsán ismerhettünk meg.

 Soul on Fire  (Prog  #594-597) egy hónappal az Oz eseményei után veszi fel a Chopper szálat. A srác Dredd igazságszolgáltatása elől a vidéki atomháború utáni Ausztrália az úgynevezett Radback felé vette az irányt, ahol minden várakozás ellenére sikerült életbenmaradnia. Mutáns-kengurú húson vegetál (hogy nem jutott ilyen a Mad Max forgatókönyvíróinak az eszébe J ) és a múlton mereng, hogy miképp sikerült elvesztenie a Supersurf 10-et Jug McKenzie-vl szemben.
A történet ez alkalommal, nem egy látványos akció-orgia, hanem egy kiváló karakterkép, amelyben Wagner igazán szépen modellezi, le hogy miképp éli meg a fiú teljes vereségét abban a tevékenyéségben, ami az életét tette ki. Chopper egy kajabeszerző út során Ozban ismét végigmegy a verseny szakaszain, amit gondolatban már többször megtett, majd felkeresi Jug-ot is, hogy egy nemhivatalos visszavágót kérjen tőle. A másiknak már többé nem az élete értelme az Égszörf. 3 Supersurf megnyerése után elvesztette iránta minden érdeklődését, de ennek ellenére belemegy Chopper kérésébe. Először próbálja Chopper-t nyerni hagyni, látva, hogy annak milyen fontos a dolog, majd mikor az-ezt megsejti, rendkívül felbosszantja, mert ő igazi, becsületes versenyt akar, amit végül megkap és meg is nyeri.  Miután Choppernek sikerült saját magának bizonyítania, visszatér a sivatagba,mint a régi western filmekben, hátrahagyva a Jug-nál megismert szerelmét Charlene-t.
Hangulatilag nagyon ott van ez a kis történet, jellemrajz, ami bár tekinthető magának a élversenyzők sablonkeretének is, a Dredvverzumban is megállta a helyét, és egy percig sem érezte folytatásvolta miatt, hogy egy szükségtelen filler lenne.
Song of the Surfer (Prog #654-665) Mivel már az előző történetben emlegetve volt, így nem ért senkit váratlanul, mikor egy a kiadásban számolva 1  év múlva megjelent a következő Chopper folytatásos, amely ezúttal a Supersurf 11 körül bonyolódott. A történet elején Chopper a már megszokott sivatagjában gubbaszt, amikor a szél (vagy a sors) az útjába sodor egy újságot, amely hírt ad a következő égszörf világbajnokságról.
Miután egy kis súlytalan bevezetőként elhalálozik az öregember, aki a sivatagban a pártfogásába vette, és segített neki ott túlélni, Chopper felkerekedik Ozba, hogy Jug McKenzie-hez csatlakozva elinduljon az új tornán. Jug már nemigazán esélyes a dologban, ő már inkább csak egy reklámfigura ebben az esélyben, de úgy hírlik sok olyan figura bukkant fel a sport-színterén, akik komolyan megszorongathatják Choppert. + Nem csak velük kell számolnia, a MCII-ben megrendezésre kerülő viadal szervezője a milliárdos Stig úgy határoz, az égszörf a régi formájában nem igazán köti már le az embereket, ezért egy kis adalékként egy valódi vesszőfutást faragjon belőle, halálcsapdákkal, lézerekkel, napalmvetőkkel, orvlövészekkel, minden olyan finomsággal, aminek egyedüli célja, hogy ritkuljanak a versenyzők.
A verseny ilyen szintű kifacsarása sokakban ellenérzést kelt, többek között Jug-ban is, aki visszalép a tornától, de Chopper becsvágyától, és bizonyítási kényszerétől hajtva elindul rajta, ami komoly kis gondot okoz a Charlene-vel folytatott románcával,és amik újfent jól átgondolt párbeszédekkel világítnak rá evilági párhuzamként  az olyan sportolók lelkivilágára, akik az életüket tették fel erre.
A sztory többé része már elég kiszámítható – a verseny hatalmas mészárlásba torkollik, aminek során Chopper nemcsak a versenyt próbálja megvívni(túlélni), de saját igazságérzetétől hajtva visel háborút Stig ellen, akivel végül sikerül végeznie is. A dolog rettenetesen emlékeztet a Death Race (és az eredetije a Death Race 2000 megoldására) talán nem is véletlenül.
A záróképsorok kegyetlen el lettek találva. Az egyedüliként életben maradt, de súlyosan sérült, Chopper a deszkájára rogy, és  úgy araszol vele tovább a korábbi lendülettől hajtott deszka a célvonalig.

No comments:

Post a Comment