Sunday, February 3, 2013

Transformers: Megatron eredet


Itt a hétvége, péntek az én napom (meg a tiétek is), itt az idő egy kicsit elmerülni a Transformerek szerteágazó világában ismét. A mozikban még dübörög a Bayformers harmadik, jóformán lezáró része, talán egyesekben felmerül ennek köszönhetően a gondolat, hogy ugyan belekukkantanak már pár képregénybe is. Az egyik potenciális választási lehetőség ez a négy részes mini, ami az egyik legismertebb alakváltó eredetét mutatja be. A címből már ki is derült, hogy a Megatron eredettörténet kerül ma sorra itt nálunk, a Genzo Comicson.

A történet teljes egészében a Kibertronon játszódik, ami ugye a Transformerek bolygója, vagyis itt még a Föld szóba se kerül. Mondom ezt azoknak, akik jobban preferálják a Kibertront. A bolygón javában dúl a... béke. Bizony, háborgásnak nyoma sincs, egyelőre csend-rend-fegyelem van mindenhol. Egész addig, amíg a korrupt szenátus meg nem szűntet egy újab bányát, ezzel sok robot munkahelyét vágva haza. A dolgozók, akik eddigi életüket a bányában töktötték, most úgy érzik, mintha létezésük, vagy eddigi munkájuk értelmét vesztette volna, ezért fel is lázadnak. Na, eddig tartott a békés rész, nem is húzhatták sokáig, hiszen egy Transformers-törtnetről beszélünk, és ha már vannak hatalmas robotok, akkor ne sakkozzanak meg piknikezzenek, hanem akcióra fel.
A lázadó bányászok pedig nagyon értenek ehhez, kemény kis zúzdát rendeznek rögvest, amiért persze vár rájuk a börtön. Ha pedig egy történetben börtön is van, ott valószinűleg szökés is lesz, ezt már megtanulhattuk a filmekből például. Itt is van szökés, hőseink elszöknek Kibertron legveszélyesebb környékére, Kaonba. Ott pedig egy teljesen új dolog várja őket, amire ők sem számítottak. Itt ugyanis előszerettel űzik az illegális bunyóbajnokságokat a robotok.
Ha esetleg felmerülne bennetek a kérdés, hogy "oké, fight club, bányászok, de hogy jön Megatron a képbe?", akkor már szállítom is a választ nektek. Megatron a feltörekvő csillag szerepében ragyog, ő a bajnokságok ünnepelt sztárja, nagyon adja a stílust. Innentől kezdődnek a lényeges dolgok, közben feltűnnek az ismert Álcák, mint Üstökös vagy Égretörő, és tényleg megismerjük a történet kezdetét.
Részemről külön pluszpont a ketrecharcos robotokért, nagyon érdekesnek találom ezt a kombinációt, ez fogott meg legjobban az egészben, hogy nem épp egy tipikus robot-eredettörténet, szóval tetszik. A képi világ meg emellé egyszerűen szemet gyönyörködtető, mint az IDW-s TF-kiadványok nagy részénél, de itt egy sötét, szürkés-lilás tónus hatja át az egészet, ami külön hangulatfokozó. Nincsenek száz színben pompázó robotok, inkább ilyen komorabb hangulat uralkodik a képi világon, és a történeten is, szóval ez teljesen rendben van.
Most kezdhetném vonni a párhuzamot a mai világ politikai helyzete meg a történetünk eleje között, de őszintén, ehhez semmi kedvem nincs. Nem szeretném ezt a történetet úgy kezelni, mint egy tükör a jelenlegi helyzet elé, az én szememben ez egy jóféle TF-sztori, ami elmeséli, hogyan indult a főgonosz karrieje. És annyi. Persze, aki akarja, az vonhatja a párhuzamot, és magyarázhatja a hasonlóságokat a mostani munkanélküliség és a történetben bemutatott dolgok között, de én ezt most kihagynám.
A minit a HálóZsákon találjátok meg, és szerintem mindenképp megéri elolvasni, szánjatok rá időt.
Mára én ennyi voltam, sziasztok.

No comments:

Post a Comment