Monday, February 4, 2013

Kick-Ass 2


Nemrég futott be a Kick-Ass második minijének lezáró, azaz hetedik része, így itt az idő egyben bemutatni ezt a történetet is.

Aki olvasta az első részt, vagyis azt a 8 részes minit, az már nagyjából tudja, mire számíthat eme képregény esetében. Így voltam ezzel én is, aztán kicsit többet is hozott a cucc, mint vártam, csak sajnos ez nem feltétlenül pozitív szájízt hagyott bennem végül, mindjárt kifejtem.
Nem kell azért megijedni, ez a folytatás is jól sikerült, akciódús, poénos, fordulatos, minden ami kell egy méltó folytatáshoz. Azonban szerintem két helyen kicsit átment túlzásba a dolog a rivalizálást és a húdegonoszvagyok-dolgot illetően. Igen, mindkét dologért Red Mist a felelős, aki itt a folytatásban új néven fut, mégpedig Mother-Fuckernek szólítja az, aki jóba akar lenni vele. Az új névhez erőszakosabb jellem is dukál, és talán itt vetették el a sulykot az alkotók. Míg az első részben pár jelmezes kölyök rivalizálása volt elénk tárva már akkor is brutális de simán élvezhető módon, itt  már sokkal többről van szó, pedig a szereplők továbbra is gyerekek. Konkrétan két dolognál éreztem azt, hogy egy kicsit túlzásba van véve az amúgy teljesen indokolatlan "miért ne, végülis jó buli" szintű harc a két csapat között. Igen, mint azt mondtam az első füzetnél, két szuperhőscsapat küzd itt már egymás ellen, tipikus jó-rossz felállásban.
Ha azonban ezt a lassan sokat emlegetett két dolgot félreteszem, eltekintek tőlük, akkor egy egész élvezhető képregényt kapok. Bár az első rész varázsa a szerencsétlen geek sráccal együtt odaveszett, és kapunk helyette 7 füzetnyi kemény zúzást, és profizmust. Persze Dave itt is csetlik-botlik néha, de egész más a hangulata az egésznek a folytatásban. Nem tudom, ha ezt filmre vinnék, mekkora siker lenne, de az tuti, hogy akinél ez első részben kiverte a biztosítékot a káromkodó és brutálisan gyilkoló tizenéves Hit Girl, az tartsa távol magát a folytatástól, ugyanis tényleg egy magasabb szintre vittek itt mindent, mindenből többet és keményebbet kapunk.
Hogy mi az a két dolog, aminél még nálam is rezgett a léc, aki imádja az első részt minden brutalitásával együtt, és amúgy sem irtózok az ilyesfajta filmektől/képregényektől? Nos, a mini két talán legnagyobb spoilere, így nem fogom nektek elárulni, ha elolvassátok, ti is észreveszitek bizonyára. Mondom, ha Red mist a régi maradt volna, szerintem sokkal jobban tetszett volna nekem a folytatás, de azért még így is nagy coolság úgy, ahogy van, szóval semmi pánik, jó képregény ez továbbra is, mindössze kicsit alulmarad az első részhez képest, de ennyi. Ajánlom tehát az ilyesmire fogékony olvasóimnak a Kick-Ass 2-t, ugyanis a Rated R szórakozást továbbra is biztosítja.

No comments:

Post a Comment