Monday, February 4, 2013

Deadpool v4 06-07


Régóta nem szerepelt itt az oldal kabalája, szóval itt az ideje előszedni az egyik történetét. Ezúttal a v4-es sorozatból szemeltem ki egy kétrészes történetet a számotokra. Akinek a számozás zavaros (mint nekem is sokszor), annak megsúgom, hogy ez a 2008-ban indult, és jelenleg is futó ongoing lenne, aminek az elején a Secret Invasion tie-in van. Amúgy a sorozat, ha igazak a hírek, ebben a hónapban lezárul az 50. számmal. Kíváncsian várjuk, addig azonban ne fussunk előre, vegyük szépen sorra a történeteket a sorozatból (legalábbis ezt tervezem). Az első három füzet ugye a Secret Invasion, azt szándékosan hagytam ki, ugyanis azzal az eventtel még vannak távoli és nagyobb terveim. Az azt követő történet a Horror Business, a 4-5 számokban olvasható, és ha emlékeztek rá, akkor már volt szó róla az oldalon, igaz még nagyon a pályafutás elején, az oldal első cikkei között volt. Most pedig jöjjön a következő történet a sorozatból, aminek a címe How Low Can You Go?, és a 6-7 füzeteket öleli fel.

Bár minden ott folytatódik, ahol az 5. szám végén abbamaradt, mégsem szükséges az előzmény ismerete ehhez a történethez, hiszen még a Horror Business végén felvezették ezt a sztorit, ami most kerül kifejtésre, és ez ennél a két számnál is így van, a végén bevezetik azt, ami a folytatásban várható. Amit mondjuk nem árt elolvasni a történet minden utalásának megértéséhez, az az első három füzet, a Secret Invasion cucc. De anélkül is élvezhető a sztori, szóval semmi pánik.
Miután kedvenc zsoldosunk jól végezte dolgát a zombiknál, új ellenfél kerül képbe a hatalmasra nőtt Tiger Shark személyében. A félig hal, félig ember monstrum Deadpool fejét szeretné, hogy leszállíthassa azt megbízójának, bizonyítékul. Hősünk így igen szorult helyzetbe kerül, de ő nem az a fajta, aki ne tudna kimászni az ilyen szituációkból, ráadásul most még segítője is akad régi barátja, Bob személyében. Ketten szállnak szembe a hatalmas és gonosz és húdefélelmetesmár Tiger Shark-kal, az pedig, hogy mi lesz a történet vége, derítse ki mindenki magának. Igazából a cselekményt pár mondatban össze lehet foglalni, ám mégis annyira eseménydús és szórakoztató a történet, hogy simán kitölt két füzetet, nem tűnik elnyújtottnak a sztori, bár ez a két füzet nem túl sok képregényes viszonylatban, ehhez pedig pont elég. A hamisítatlan Deadpool humor ezúttal is jelen van, a filmes idézetek nekem a gyengéim, itt is jól vannak időzítve, szóval azoknak, akik jártasabbak mondjuk akciófilm-téren, azoknak ütni fognak ezek a beszólások, hiszen eszükbe jut a remek film, amiből származik, majd meglátjátok.
A megbízó kilétét nem árulom el, aki mondjuk olvasta a SI tie-int, az sejtheti, kiről van szó, aki nem olvasta, de jártasabb a képregényes eventek terén, annak segítek annyit – illetve ha jártas eventekben, akkor ezt is tudja – hogy ez a sztori a Dark Reign eseményeibe ágyazódik bele. Na akkor kiről van szó?

No comments:

Post a Comment